Hi, i’m Captain Caffeine, welcome to Jackass

“Pain is just your body’s way of saying you may be doing irreparable damage”

Kezdésként a nyájas Olvasó rögtön behelyettesítheti kedvenc popkulturális utalását az önsorsrontó idiotizmusról:                                    . Az enyém mondjuk legyen ez:

 

Ezek után mi másról szólna ez a bejegyzés, mint a térdemről. Vagyis egész pontosan a tagadásról, amivel az ízületi fájdalom különböző megnyilvánulásaival szemben viseltettem egész héten, mígnem eljutottam a mai naphoz. Amikor is minden ész- és egyéb érv ellenére elindultam futni, aztán 15 perc után megfordultam és hazasétáltam. De haladjunk csak szépen sorjában.

Megfigyelésem szerint aki huzamosabb ideig futásra adja a fejét, az kitartó, de legalábbis makacs. K2 gazdateste szintén makacs, és ezt a hübriszt leginkább olyankor engedi meg magának, amikor az a legkevésbé indokolt. Például sérülés esetén. Persze, ha jobban belegondolunk, mi marad a futóból, ha kivonjuk belőle a futást? Egyszerű a művelet, mégsem könnyű végrehajtani, hiszen az eredmény legjobb esetben is csak egy látens futó. Mondhatnánk, járókelő, egy tengő-lengő, fókuszát és egyik legfőbb örömforrását vesztett kreatúra. Brrr, szörnyű belegondolni. Valószínűleg több mint makacsság – ameddig csak lehet – tudomást sem venni a hátráltató tényezőkről, mondjuk holmi fájdalomról.

A térd ráadásul furcsa jószág. Sosem volt velük valóban komolyabb bajom, viszont sokszor éreztették velem rosszallásukat a lassan sokévtizedes múltra visszatekintő túlsúlyos inzultus hatására. Már általános iskolában, meg gimiben folyamatosan nyúztam őket, foci, kosár, néha akár röplabda, és egyetemen sem igazán lassítottam le, sőt, először ugye futni is ekkoriban kezdtem. Nagyjából erre az időszakra datálható a rettegésem attól, hogy egyszer szerteszét szakad valamelyik térdem. Ez természetesen sosem riasztott el semmitől, de ettől még folyamatosan jelen van az agyam egy rejtett szegletében, mint valami mumus az ágy alatt.  Szóval amikor valóban elkezd kellemetlenkedni, akkor teljesen kézenfekvő, ha megpróbálok tudomást sem venni róla. Pedig hát a térd az legalább annyira kell a futáshoz, mint a sláger szerint a kéz valami máshoz. De tekintsünk meg erről egy bejátszást:

Joggal merül fel Önökben a kérdés, de mégis, mi a panasz? És ez az ami igazán zavarba ejtő. Nem tudok egyértelmű és világos, konstans tüneteket leírni. Ami van, azok pedig legkevésbé futás közben jelentkeznek. Ami biztos, hogy sok ülés után kínszenvedés felállni, ami viszont öt lépés után teljesen elmúlik. Ami még markáns, az szúró fájdalom a belső térdszalagomnál, ami legalább annyira fakultatív (értsd: gőzöm sincs, mikor és miért jön elő, mert nem jelentkezik folyamatosan) mint markáns. Ezeken kívül hátul még néha húzódik, és rém fura módon leginkább akkor rossz, ha fekszem. Van némi elképzelésem az ízület működéséről, de szerencsére nem vagyok ortopéd szakorvos, így boldog tudatlanságban dönthettem úgy a hét elején (ha már futás közben gyakorlatilag egyáltalán nem zavar), nekikezdek az eltervezett programnak, mintha mi sem történt volna.  Kinek hiányzik azon kattogni, hogy most valamikor rejtélyes módon beszakadhatott a térdszalagja? Vagy porc/meniszkusz-gebasz lehet? Akár valami más? Egyik sem? Akkormi?

Nekilendültem tehát a hétnek, kedden 11, szerdán 17 kili ment le, igazából tökéletesen problémamentesen, bár a fennmaradó időben néha szenvedtem, szentségeltem, vagy sántikáltam. A csütörtöki szünetet/pihenőt bearanyozta, hogy a túl hosszúra nyúlt nyári szünet után ismét Minutemen meg Pixies dalokat erőszakolhattunk meg törzsolvasónk Karesszel, akinek ezúton is gratulálok a mai maraton teljesítéshez! (Az sem kizárt, hogy valaha mégis képes leszek  a Fake Contestet egyszerre “énekelni” és basszgitározni…)

Ha lúd, legyen kövér alapon pénteken megcsináltam a résztávozást, nem gondoltam volna, hogy képes vagyok kétezret egyben ötös átlag alatt futni. Mondhatnám, akár sántítva is. Haha. Haha? A szombat reggel már csak egy futókirándulásnak beillő határszemlét hozott, délután pedig keresztedzésként elkezdtem eltüntetni a felújítás végtelen romjait a kertből. Sokat töprengtem, érdemes-e rápróbálni egy hosszúra, értelemszerűen egy ilyen hét után nem nagyon volt más választásom. Aztán bő 2500 után elengedtem, mert most már futás közben is éreztem fájdalmat, annyira meg nem vagyok jó fejben (netalán annyira én sem vagyok hülye), hogy 2-3 órát csináljak valamit, ami fáj. Nagyon szép, a tegnapi  eső után csípős, de napos reggel volt, akadt lehetőségem hazaséta közben átgondolni a hogyan továbbot.

Fura módon épp ma volt a Loch Ness Marathon, a mostani, tavaly nyár óta tartó “sokadvirágzásom” (bár ezek a virágzások sosem voltak többek igazából egy-egy kósza bimbónál) első jelentősebb céleseménye (mármint a 2018-as). Tulajdonképpen az lett volna a meglepő (a veseparát leszámítva), ha ennyi idő alatt és ekkora terhelés mellett semmiféle probléma nem akad. Nem tudom, ez most mennyire lesz súlyos, szerencsés esetben jövő héten eljutok valakihez, aki térdspecialistának hirdeti magát, és akkor előbb-utóbb kiderül. Remélhetőleg hamar túllépünk a “fogyjon és pihentesse” témakörökön. A sors furcsa fintora, hogy akkor robbanok le, amikor épp értelmezhető formába lendültem, de ez korántsem unikális, 2016-ban nagyjából ugyanígy jártam, amikor abbahagytam fizikálisan is a teremfocit. Akkor, illetve azután nagyon nehezen kapartam össze magam (egy jó darabig sehogy), noha ennyire egyértelmű problémám nem volt. Most nem kellene sokáig húzni, főleg mert sokkal motiváltabb vagyok, meglehetősen egyértelműek a középtávú céljaim, amik ráadásul elég lazán kötődnek csak konkrét versenyhez, így semmire nem kell rágörcsölnöm sem. Ezt a hetet sem a P85 miatt erőltettem. Persze, jó lenne egy ilyen klasszikuson elindulni, de ha nem jön össze (most nem látok rá túl sok esélyt), akkor sem dől össze a világ. A soron következő verseny mindig része a motivációnak és mindig szar érzés, ha valami miatt ki kell hagyni. Viszont menni kell tovább.

Szóval most nem annyira jó. De átvészelem valahogy, aztán majd megint jó lesz. Sőt, jobb.

Hi, i’m Captain Caffeine, welcome to Jackass” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Na, az jó lesz, ha megnézeted egy hozzáértő személlyel, kiváltképp olyannal, aki nem ördögűzőként tekint a futásra. Nekem anno azt mondta a gyógytornász, hogy ha elszakadt volna, arról tudnék, mert bitang mód fáj. Fingers crossed.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s