mostly harmless

Ha a jogosítvány megszerzésének (más egyéb mellett) egyik feltétele az, hogy uraljuk a gépjárművet, akkor az eheti teljesítményem alapján nem igazán kaphatnék járművezetői engedélyt “élet” kategóriában. Mivel törülközőnapon nem illene bedobni a frottírt, meg ha megint csak nyavalyognék, az szerfelett unalmas lenne, ezért egyfajta státusz riportként vegyük sorra, milyen előremutató dolgok történtek az elmúlt, káosszal és idegbajjal zsúfolt napokban:

1. A szerda estébe (sose gondoltam volna, hogy kifejezetten nehezemre esik majd valaha este elindulni futni, de eljött ez is, persze, ha már elindultam, utána már halad) összesűrítettem a teljes eheti távot, mind a tucatnyi ezrest. Legalább egyszer sikerült. Jahorina azért egyre inkább már csak álmaimban integet vissza. Pedig hogy utálnék másik szülinapi bulit szervezni.
2. Last minute jelentkeztem segítőnek az UTH-ra. Mivel sosem csináltam még ilyet és a versenyt sem ismerem,  jelenleg hülye vagyok az egészhez, mint a segg. Remélem, hamar képbe tudok kerülni, mert így kicsit rémisztő a crew-nak fenntartott facebook-csoport, a sok lelkes ember ellenére. Kis szerencsével A-ból B-be kell felismerhető dolgokat rakosgatnom, netalán jó irányba küldeni futókat, az egyetlen lehetségesből.
3. Említettem, hogy hamarosan várható valami, ami miatt enyhén pironkodni fogok. Nos, ez egy interjú Koffein Kapitánnyal, aminek csütörtökön visszakaptam a szinte végső verzióját, elvileg jövő héten fog felbukkanni a 24.hu-n. Ilyen tényleg csak negyvenévente egyszer lesz, de inkább először és utoljára, és Tamáson, a szerzőn kívül (akit nagyjából egymillió éve ismerek) szerintem mindenki mást el is hajtottam volna az ötlettel. Szerintem hangulatos lett, és szerencsére minden ellenkező irányú törekvésem ellenére K2 nem tűnik értelmesebbnek, mint amilyen valójában.
4. Jövő csütörtökön megyek végre urológushoz.
5. Kis fáziskéséssel feltűnt, hogy az egyik kedvenc “futózenekarom”, a The Mutant Members Only Club (ami egy egyszemélyes, akusztikus projekt) a korábban megszokotthoz képest jóval hosszabb szünet után új albummal jelentkezett. Tom sem lesz már fiatalabb, de döbbenetes módon 15 album után is képes még mindig az általa képviselt, meglehetősen réspiacot jelentő stílusban (akusztikus-horror-sci-fi-punk-doo-wop-vagy-mi) olyan – kifejezetten aktuális – slágereket megalkotni mint a “Nothing but Blood in My Underwear” vagy a “Why Do I Wanna Strangle Everyone?”.

Dióhéjban. Ma fél öttől hatig dolgoztam, utána egész nap falaztunk, most még dolgozni fogok, így múlatom mostanában az időt. Sajna a jövő hét is menthetetlennek látszik már most, és ki tudja még, mik fognak menet közben előkerülni. De visszatérek a normális állapotokhoz, amint lesz róla fogalmam, milyen lenne az.