“Getting high in the morning
Buying things off the internet”
A március rémisztően ismerős módon már megintcsak arról szólt, hogy a hidegvéremet és a józan eszemet legalább látszólag megőrizve visszataláljak valami olyan futóállapothoz, amit akár normálisnak is nevezhetnénk. Ezt a törekvésemet csak enyhén akadályozza a tény, miszerint nincs olyan, hogy normális. Ezen a télen végleg lemondtam arról, valaha még ebben az életben végigfutok egyetlen szezont, urambocsá’ egy egész esztendőt úgy, hogy az életem általában nem megy a futás rovására, és ezzel párhuzamosan a korához képest első orvosi ránézésre jó állapotban lévő férfi a háttérben már hanyatlásnak indult szervezete sem nyújtja be éppen a számlát valamilyen korábbi, jobbára felelőtlen impulzusvásárlás nem várt (…) fejleményeként. Ezekkel a premisszákkal felvértezve már nyugodtan próbálkozhatok tovább mindenféle tornász-előképzettség hiányában a helyből hátraszaltókkal, nem fog meglepetésként érni, ha az orcámon landolok.
Az úgynevezett normalitáshoz történő visszatalálás jegyében márciusban újra heti ötször futottam, és noha messze nem mondható el, hogy a téli problémák után a szervezetem (beleértve az emésztőrendszeremet is) a lehetőségekhez mérten tökéletesen működne, különböző hiánytünetek jelenleg nem akadályozzák a testmozgáshoz történő adaptációt, azaz egyelőre nem estem vissza. Sőt, egyes mutatók szerint már majdnem tartok ott, mint tavaly májusban, vagy a lejtmenet első szakaszában, október végén. Ezeket a mutatókat persze nem én számolom, csak rájuk csodálkozom, aztán vagy elhiszem, vagy nem. Egyelőre azért még a beszakadás látványosabb, mint a kapaszkodás…
A történéseken, illetve a katasztrófa átmeneti elmaradásán felbátorodva az elmúlt pár hétben a megkésett alapozás könnyű futásait és az azokat “színesítő”, heti egyszeri felüljáróra futkorászást (a tavaly megismert és megszeretett HRAE, avagy Hill Repeats Alföld Edition) gyötrelmesen lassan újra kiegészítik más jellegű “feladatok”. A szegény/alföldi ember hill repeatjeit egyébként idén máshol csináltam, felfedeztem ugyanis egy erre tökéletesen alkalmas felüljárót az “új” autópálya környékén, amit elsősorban leginkább traktoroknak építettek, így zavartalanul lehet fel-le élvezkedni rajta. 40-50 kilis körzetben úgyse nagyon találnék más opciót arra, hogy egy teljes percig (!!!) szinte teljes gázzal futhassak emelkedőn…
Szóval feladatok, amik roppant hálás dolgok, ám mivel minimum őszig minden ködös, mégis kompetitív tervem a kukában landolt a téli agonizálás miatt, nehéz úgy feladatokat kitalálni, ha nem igazán készül az ember semmire (a legrosszabbon kívül persze), vagy mindenre is készül. Végül két dolog segített ki ebből a dilemmából. Az egyik, hogy a Szada Terepfutás hosszú távján szeretnék egy meghatározott mennyiségű percet lefaragni a tavalyi időmből, ami nem tűnik teljesen délibábkergetésnek (ez nehéz is lenne a Gödöllői-dombság lankáin), ha a tendenciák fennmaradnak (persze, persze). A másik, hogy ha már van egy ilyen hosszabb holtidőszak, akkor próbáljak valamin javítani, ami a gyengeségeim közé tartozik. Szerencsére bő a választék ezen a téren, választásom mégis a gyorsításra, illetve az anaerob jellegű munkára esett. Ennek oka, hogy tavaly látványosan képtelen volt K2 edző ebben az összefüggésben értelmes eredményeket elérni, egyáltalán jó, kellően személyre szabott feladatokat kifundálni. Mindeközben bő negyven éve kondicionálom magam a sebesség ellenében a folyamatos, lassú előrehaladásra, iszonyatos egyensúlytalanságok lehetnek odabenn akár az izmaim, akár a különböző energiarendszereim szintjén, amit legalább mérsékelni nem ártana.
Tavaly tavasszal próbálgattam már egy Garmin Connectbe épített edzéstervet, és a kialakított sátáni tervem alapján szintén egy ilyet próbálok most szelíden megerőszakolni. A Greg McMillan arcával eladott félmaratoni struktúra kezdeti paramétereinek megadásakor szépen beállítottam először a tervezett Krakkó Maratont, majd miután kiderült, hogy ezt most idén mégis kihagyjuk, a szadai versenyt végcélként, a heti öt futást és egy arcátlan hazugságnak tekinthető, az akkori állapotomtól legalább 15 percre lévő 1:36-os célidőt (mögöttes logika: Szada 22,6k hosszú, szűk 700 szinttel, ha a tavalyi egyéni csúcsom közelébe kerülnék FM-en, akkor lenne esélyem jót versenyezni magammal). Ez a hajmeresztő szám nézetem szerint kellően ambiciózus feladatokat kell eredményezzen. Nos, a heti öt alkalmon kívül kevés dolgot tartok be, legfőképp majdnem mindig többet teljesítek, hiszen nem félmaratonokat szeretnék alapvetően futni. Néha tényleg sajnálom a beépített algoritmust, de amióta megjelentek a repülők, meg a gyors intervallumok, azóta gépi szemmel fegyelmezettebb lettem. És a kihívás tényleg stimmel. Nem nagyon kellett csalódnom, minél közelebb megyünk az RPE-skála kevésbé komfortos végéhez, annál szarabb vagyok, illetve annál kisebb az esélye annak, hogy meg tudom csinálni a gépi ukázt. De valahol ez lenne a lényege az egésznek, magamtól ekkora faszerdőt nem tudnék saját célra rajzolni. A nem egészen hibátlanra megfutott sprinteket aztán nyilván durván kompenzálom, például mikor 90 perc könnyű helyett négy és fél óra sikeredik. Egyetlen mentségem, hogy csak az Aranyszarvas 50 túra vehetett rá ilyesmire, és félúton megálltam stoppolt órával ebédelni, meg meginni egy sört, hiszen a frissítés létfontosságú. Az időm mondjuk a dorbézolással együtt jobb lett, mint a gyalázatos Edinburgh Marathonom :).
Így telnek futónapjaim, nehéz dolog ez a normalitás-akármi. Olyannyira, hogy a megszokott hajnali futásidőpontjaim egyelőre inkább reggeliek, nem sikerült még visszaszokni a kellően korai indulásra, és amikor már-már sikerrel kecsegtetett egy felkelési sorozat, a vicc kedvéért toltunk egyet előre az órán… De előbb-utóbb helyre kell rázódjak. A bizonytalanság és a félkudarcélmények sorának élét (meg annak, hogy a jelenlegi két aszfaltos cipőm összesen majdnem 2000k-t tud felmutatni) többek között cipővásárlással próbáltam elvenni. Teljesen tudománytalanul, kvázi találomra, jelentős leárazással, az internetről vett cipőim sora tovább bővült a Reggae Boyzzal:
Említésre méltó még A nyári futás hangja újabb számának elkészülte. Illetve Krakkó kapcsán utaltam a versenynaptáram formálódására, a kiesett maraton helyére pilisi terepverseny került, azt viszont egyelőre magamnak sem tudom megmagyarázni, miért neveztem be pluszban a Sárga70-re. Nem is próbálom ezt most megfejteni, inkább elindulok futni, az Auriga második fordulójára…
21097 