you run 16 weeks, what do you get?

Kénytelen voltam némi szünetet tartani, az elmúlt év vége számos szempontból elég kellemetlenre sikeredett, amin részben egy jelentős diszkonnektálással próbáltam úrrá lenni, több-kevesebb sikerrel. Lassan visszakapcsoltam minden funkciót, eljutottam idáig is. Mint azt oly sokszor az elmúlt években, most sem ígérek már semmit, azt egész biztosan tartani fogom.

Az ominózus téli szünetben egyébként (némi baráti unszolásra is, mert kinézett egy Kávé és Cigaretta reunion) beneveztem az Edinburgh Marathonra, mert kellően messzinek tűnt.  Ebből aztán a múlt hét vasárnap sikerült összehozni egy bő 25 perces “javítást” a legrosszabb maraton-időmön (5:19), mivel a biztató január-február után a március teljesen kiesett futásügyileg, és aztán is csak próbáltam kármenteni, kevés sikerrel (pedig olyan egzotikus helyeken is futottam, mint Szófia meg Dombóvár, mikor arra vetett a jósors). Voltam még Pécsváradon is, a tavaly már tesztelt és megszeretett Mecsek Trailen, ahol sikeres, ám nem túl vidám harcot vívtam a szintidővel.

Szóval ez van, dagadt vagyok megint, mint a kurvaélet, az idegrendszerem foszlányokban lóg javarészt, és nagyjából négy félállásban dolgozom mindenfelé, így időm is van futni, plusz írni róla. Ennek ellenére a skót trip meghozta a kedvem megint, így holnap benevezek a Börzsöny trail leghosszabb távjára (amit tavaly jobb formában is 21 másodperccel a szintidő lejárta előtt tudtam abszolválni), majd az első maratonom tízéves évfordulójának örömére ismét megcélzom ősszel a Loch Nesst. Holnap nekivágok egy valamennyire céltudatos felkészülésnek, nem a nulláról, de nem is sokról, aztán majd kilyukadok valahol. Koffein Kapitánynak elképzelhető, hogy ez a harc lesz a végső, mert megöregedtem, bár ki tudja – rég volt már szegénynek érdemi esélye, talán csak ez hiányzik.

Tehát stay tuned.

ui.: csak hogy illusztráljam, mennyire rápörögtem megint a futásra, íme egy kép Edinburgh-ból, pár másodperccel a rajt előttről (egész 25k-ig hasonlóan lelkes voltam, aztán ez a visszájára fordult). A felpörgető zene hatására épp rá akartam amúgy egy nagyot baszni a kísérő cinre, csak nem volt ott a dobszerkó.

DSCF8590

 

you run 16 weeks, what do you get?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: 15 minutes of fake | 21097

  2. Visszajelzés: low expectations | 21097

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s