the clickbait campaign: Garmin Forerunner 245 “teszt” (Tihamér, nem?)

Több futóblogger kollégánál olvastam már olyan megjegyzéseket, hogy egy futászati segédeszközről (táska, óra, elektromos ösztöke, satöbbi) szóló posztjuk nagyságrendekkel a leglátogatottabb valaha publikált tartalmukká avanzsált. Annak ellenére, hogy én ezekbe a blogokba jellemzően azért botlottam bele, mert a házigazdák dicséretes részletességgel vallottak bizonyos ruhadarabjaik és kütyüik mellett a térdproblémáikról is, a népszerűség, a státusz és a kattintások utáni örökös hajsza jegyében következzék most a 21097 történetének egyetlen termékbemutatóba ágyazott futóóratesztje. A némileg szokatlan tartalom apropóját egy jeles esemény adja: egy hónapja csatoltam fel a keresztségben Tihamér nevet kapó jós(z)ágot a bal csuklómra, és azóta nagyjából folyamatosan ott csimpaszkodik kitartóan, szinte csak tölteni vettem le. Amit ennyi idő alatt nem próbáltam ki, vagy nem tapasztaltam meg vele kapcsolatban, az számomra nem létezik, és jó eséllyel nem fog létezni a jövőben sem.

A kattintásvadászat potenciális hatékonyságát ugyanakkor némileg rontja a tény, miszerint a konstrukció közel hároméves, azaz 2019 áprilisában jelent meg, vagyis aki rajtam kívül ilyet akart venni (én meg igazából sosem akartam pont ilyet venni, csak egy beugró szintű mai, modernnek hívott futóórát), már valószínűleg rég megvette, mindennek tetejébe jó eséllyel hamarosan megjelenik az utód, ahogy tesztünk alanya követte négy évvel a hasonló kategóriás Garmin-modellt, a 235-öt annak idején.  Annyit azért elöljáróban szögezzünk le: ez az úgynevezett teszt nem törekszik arra, hogy az óra teljes funkcionalitását végigelemezgesse, különösen nem összehasonlítgatva az adott szegmens többi versenyzőjével – ez utóbbit különösen azért nem, mert totálisan fogalmam sincs arról, mik egyáltalán a szóba jöhető vetélytársak, beleértve azok bármilyen technikai jellemzőjét és sajátosságát. Sokkal inkább rácsodálkozom arra, hova fejlődtek ezek a kütyük az alatt a 6-8 év alatt, amíg nem vettem tudomást a létezésükről. Szóval futóóra teszt, Koffein Kapitány módra. A mindenféle receptoldalakon is akadnak remek marhapörkölt receptek, ilyesmi címmel: Csikós Tokány Különcke Konyhájából. Önök is tesznek fokhagymát a meggylevesbe, nem?

Been there, done that (Sie ist ein Model und sie sieht gut aus)

Egyszer ebben az életben már írhattam volna hasonló bejegyzést, 2011-ben ugyanis, miután az első három lelkes év után először döccent meg kicsit a futóteljesítményem, részben szintén a technológiában láttam az esélyt a fejlett diagnosztikára és a dolgok újra megfelelő mederbe terelésére (pedig csak tudomásul kellett volna venni, hogy ha “észrevétlenül” hízik valaki bő tíz kilót, akkor bizony “körülményesebbé” válik). Bizonyos értelemben a dolog működött, az első, sikeres Balatonkerülésemkor is ott volt a kezemen a mostani óramű dédapja, egy bájosan ormótlan, hatalmas szürke-kék kocka. A 205-ös még “csak” egy klasszikus futóóra volt, ami gyakorlatilag már akkor tudott mindent, amit GPS igénybevételével futás közben én hasznosnak tudok képzelni (személyre szabható adatmezők, körök, útvonalak, saját edzés intervallumokkal/virtuális ellenféllel stb. stb.), és ennek akár 10 százalékát ki is használtam anno. Egész addig tartott a technoparti, amíg a garijának a letelte után bő fél évvel rá nem jött a random kikapcsolódhatnék – ezt nem sikerült egyszerű/hagyományos eszközökkel orvosolni, így a kezdeti lelkesedés elkopása okán is az első, kövér fecske nyugdíjba vonult egy fiók mélyére. A régi emlékek után most azzal kellett szembesülnöm, hogy dédapjával ellentétben, ami a bekapcsolás után rögvest műholdak után kezdett kutakodni, Tihamér egy futóóra (multisport…) mellett egy Gestapo anyától és NSA apától származó pegazus, ami igény szerint a nap minden másodpercében monitorozza a gazdit, a nyert adatokat pedig nem rest mindenféle algoritmusok útján életvezetési tanácsokká konvertálni. Ízlés kérdése, melyik eszköz a szebb, de a látszat nem csal, az újabb a könnyebb. Sokkal.     

Dédi és Tihi

Running clock

A futófunkciókra sok szót nem tudok vesztegetni, a GPS-szenzor gyors és amennyire az eddig rögzített futások rekordja alapján elmondható, pontos és igazi kozmopolita, többféle műholdat be tud cserkészni, a javára tudja fordítani az amerikai, az európia és az orosz rendszert is. A 205-ös hosszadalmas keresgélésén már egyértelműen túllépett a technológia. A számlapon az adatmezők átrendezhetők, futás közben jól láthatóak és könnyen lehet léptetni köztük, amire elsősorban azért lehet szükség, mert a kijelző átmérője alig három centi, ezért ebben az összehasonlításban eggyel elmarad az egyszerre mutatott adatféleségekben (4 mező vs. 3 mező) a megtermettebb őshöz képest. Több helyen olvastam, az érintőkijelző ma már alapfelszereltség ezeknél az óráknál. Ha belegondolok, amint a tömpe, húsos ujjaimmal bármit próbálnék egy ekkora, körömnyi felületen összenavigálni, jómagam is élesen érzem ezt a fájó hiányt… Bár tulajdonképpen egy egész képernyős hüvelykujjleolvasó kezelhető lenne ekkorában, kár, hogy az azonosítás nem kifejezetten életbevágó funkció.

Hoztam létre és ütemeztem be “edzést” a natív Garmin Connect alkalmazás segítségével, teljesen könnyen ment, mint ahogy egy ismerős hazai kör rögzítése, vagy egy adott .gpx feltöltése (a Sasfészek Roham pályájával teszteltem) szintúgy. A Connect elég jól használható a rögzített tevékenységek elemezgetésére, de gyakorlatilag bármivel összekapcsolható az óra, én a móka kedvéért reggeltem pár napra egy TrainigPeaks profilt, nagyjából 25 másodperc volt a kettőt szinkronizálni. Ami tehát a sportaktivitás/tevékenység nyomon követését jelenti, nincs nagyon új a nap alatt, leginkább azért, mert ami elképzelhető GPS-alapon, azt már 15 éve is tudták ezek az eszközök. Az idő múlását címszavakban összefoglalva: kisebb, könnyebb, jóval könnyebb kezelni és akármivel összekötni.

Az okosság földjén

A hagyományos futókonfiguráción túl az igazán szembeötlő újdonságok számomra azok a funkciók, amelyek azt az élményt nyújtják, mintha magamra rögzítenék egy hamarosan divatba jövő (…), intelligens WC-ülőkét. Vagyis a monitorozott élettani és egyéb értékből készített további mutatók alapján Tihamér igyekszik közölni valamit arról, mennyire menedzselem jól a fizikumom. A teljesség igénye nélkül: lépésszám, pulzus, stressz-szint, alvásmonitorozás, légzésszám, intenzív percek, VO2max (minden futó kedvence), napi energiaszint (ezt Body Batterynek hívja, a szívritmus változékonyságából, a stressz-szintből és a különböző, rögzített tevékenységekből becsüli). Ez a hosszú lista főleg annak fényében különösen impresszív, ha végignézünk a beépített szenzorok listáján, a már említett GPS-en kívül: Garmin Elevate™ pulzusmérő, iránytű, gyorsulásmérő, Pulzoximéter.

Az iránytű ugye kevéssé játszik, a véroxigénszint figyelője pedig leginkább mozdulatlanságra kárhoztatva és alvás közben működik, vagyis a végtelen sok állapotot gyakorlatilag két szenzor, de főleg a pulzusmérő adatai alapján köpi ki a rendszer, ami nekem egy kissé azért nyugtalanító, főleg annak a fényében, hogy többször le van írva Garminéknál, ha rendes szívritmusadatokat akarunk, akkor vegyünk mellkaspántot (ha meg érdemi mozgáselemzést, akkor egy erre való másik bigyót). Szóval a kapott értékek és javaslatok mögött általában egy olyan becslés áll, ami egy erős közepes szenzor mérésein nyugszik (“…calculated from estimated…”), amivel nem azt akarom mondani, hogy mindez egy tál szamócát ér, hanem leginkább azt, érdemes a tendenciákat figyelni, mintsem az abszolút értékeket és a nagy kinyilatkoztatásokat.

Mert egyébként több teszt szerint és szerintem is pontos és jó a pulzusmérő szenzor, viszont a mögötte lévő algoritmusok leginkább a teljesen átlagos, hétköznapi dolgokat tudják kezelni, mintsem az enyéni specialitásokat. Amikor például volt két erősebb napom, kevés alvással, már második nap kora délutánra lement a Body Batterym ötre, ami alá nem is süllyedhet az érték a rendszer szabályai szerint, szóval valószínűleg el kellett volna aludnom azonnal, mihelyst kijöttem az államvizsgáról, ahol biodíszletként/kültagként tevékenykedtem a bizottságban, és amit a stresszalgoritmus szerintem eléggé túlértékelt, elvégre nem én vizsgáztam, az viszont igaz, végig figyelnem kellett. (Viszont ha jól érzékelem, tanulékony az algoritmus, mert azóta mintha nem fogyna abban az ütemben, kivéve Covidkor, de erről később). Azt nem tudom, az alváselemző mennyire táplál be ebbe az energia-mutatóba, de ennek a becslései általában ordítóan pontatlanok. Azt ugyan nem tudom megítélni, mikor milyen alvási fázisban vagyok (mély, éber, REM), de amikor másfél órát a szokásos péntek esti, a lezárások idejéből megmaradt, feszültséglevezető CS:GO partiból édesded szunyókálásként azonosított, azt gondoltam, erre még ráfér majd a finomhangolás. Nem vagyok egy erős játékos, de ez azért túlzás. Azt viszont remekül kiszúrja, amikor kimegyek vizelni az éjjel közepén. Van még egy beépített Move IQ nevű opció, ami felismer különböző tevékenységeket (pl. gyaloglás, bringázás), és hozzácsapja az ember naptárához/grafikonjaihoz, könnyebben lehessen megítélni az aznapi eseményeket. Ez többé-kevésbé jól azonosított be hosszabb gyaloglásokat, a kedvencem viszont az a 15 perc söprögetés, amit a Move IQ szerint elliptikus tréneren végeztem.

Félreértés ne essék, az extrém példákat vettem ki, és leginkább azért, hogy bebizonyítsam, érdemes egy beugró szintű kütyü által kalkulált értékeket nem azonnal készpénznek venni – ezek becslések, az idő nagy részében ráadásul meglepően jó becslések, de korántsem tévedhetetlenek.

A nagy Covid-teszt

Hogy az előző bekezdésekben elmondottakat pozitív példával támasszam alá, mutatok pár görbét a közelmúltból. Múlt héten sikerült a fél országhoz hasonlatosan bekapnom az omikront, ami 2-3 napig valódi, közepesen erős tünetekkel járt. Utólag visszanéztem a rögzített értékeket, és a pulzuson, meg a légzésen már egy nappal a tünetek megjelenése előtt észrevehető a rossz felé induló tendencia. Íme például a nyugalmi pulzusom alakulása, amiből prímán nyomon követhető az a három-négy nap, amíg valóban beteg voltam, és ami szintén érdekes, körülbelül mikor jöhettem rendbe.

A Pulzoximéter egyébként kifejezetten jó szolgálatot tett nyugtatóként, túl sok helyen láttam leírva, hogy a Covid akkor kezd valóban durva lenni, ha már a véroxigénszinten át jelez. A következő képen az látszódik első rangúan a korábban enyhén kárhoztatott stressz-görbén, amikor roppant furcsa módon szombat hajnal négykor ütött be végül teljes erőből a fertőzés. Este már éreztem, valami nem stimmel, de nem volt lázam, reggel viszont 38-ra ébredtem… (A Body Batteryt ez szintén padlóra küldte, nem minden ok nélkül.)

Amire ki szeretnék lyukadni ezzel az egésszel: ha valakinek az a célja, hogy napi 24 órában monitorozza magát egy ilyesmi berendezéssel, akkor a saját tapasztalataim alapján ez kiválóan működik, csak ne másokhoz, vagy egy adatbázis szerinti értékhez hasonlítgasson elsősorban az ember, hanem a saját, az adott kütyüvel mért értékeihez, referenciáihoz. Az abszolút számok lehetnek pontatlanok, vagy a megoldókulcs rosszul fordíthat valamit, de saját magunkra vonatkoztatva, leginkább a trendekre figyelve nagyon sok dolog kiolvasható az adatokból.

Túl az okosságon

A rögzített sporttevékenységek sem maradnak ki az utólagos elemezgetésből és értékelésből, kapunk visszacsatolást az edzésfolyamat aktuális státusza, vagy az adott edzés hatékonysága (anaerob és aerob zónákban) tekintetében, de számolódik ajánlott regenerációs időszak, és vannak becsült versenyeredmények is. Ezekre megítélésem szerint szintén igaz, hogy kevésbé az a fontos, az ezerpontos terhelés-skálán most épp hány pontunk van, vagy az ötös skálán tizedre mennyi lehetett az aktuális futás beépülési együtthatója, hanem a tendenciák. Feltételezem, minél több adattal hizlaljuk a rendszert, ezek annál személyre szabottabbak, sőt, két hetet hordani kellett az órát, mire egyáltalán kikalkulált néhány induló értéket. Ezek mindenképpen hasznosak, de szentírásnak egyiket sem venném.

Még egy funkciót említenék meg, ezek a beépített edzéstervek, párhozhoz még ismertebb edzők is adták az arcukat. Kiválasztottam egy Jeff Galloway neve fémjelezte félmaraton edzéstervet, beállítottam célversenynek a Muzsla Trail időpontját és egy 1:45:00-ás célidőt. Leginkább az vezérelt, hogy ez a verzió ígért heti három futást, amit összeegyeztethetőnek tartottam a nagyon óvatosan növekvő futóperceimmel, és kisebb csalásokkal (picit hosszabb “bemelegítés”, vagy “levezetés”, és hasonló apró trükkök) sikerült követni a betegségig. Az ennyi idő alatt nem derülhet ki, mennyire hatékony, viszont ha szükségből átrendezem a napokat (három edzést tervez be általában előre pontos teendőkkel, plusz még kettőnek a napját jelzi), elég könnyű totálisan összezavarni, de fogalmazhatnék úgy, akadnak az adaptivitásnak korlátai, pedig nem törekedtem a szándékos megbolondítására.

Amit mindenképpen megjegyeznék zárásként ezekről az értékelő, edző funkciókról, az az, hogy mivel szívverésből, zónákból, futott időtartamokból, becsült regenerációból és hasonlókból építkezik mindegyik, szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni az eszköz a térdemmel, vagyis azzal, hogy az élettani mutatóimhoz mérten igen visszafogottan mozgolódom. Vagyis nagyon nehezen tudom a most engedélyezett futómennyiséggel beleteleportálni magam a “fejlődés” zónába a “regeneráció” és “szinten tartás” helyett, ami persze kevéssé az eszköz és az algoritmusok hibája. Csak szarul esik néha.


Mit is lehetne összegzésként írni azon kívül, hogy türelem, a kurva anyád? A Forerunner 245 egy kicsi, könnyű, egyszerűen kezelhető, remek futóóra és fitneszkarkötő egyben, ami hobbisportoló számára tökéletes elegendő lehet, egészen addig, amíg nem hiszünk el neki minden becsült mutatót elsőre, vagy legalábbis tisztában vagyunk a korlátaival ezen a téren. Pár hónap múlva majd még talán visszatérek az edzésállapot és edzéshatékonyság kérdésére. A technológia dübörgő elefántléptei tehát megállíthatatlanul törnek előre, ugyanakkor a big data személyre szabása és az adattudomány kiteljesedése – a piac alsó szegmensében legalábbis – nem megy minden döccenő nélkül. Az pedig gyakorlatilag megválaszolhatatlan filozófiai kérdés, hogy jót teszünk-e magunkkal akkor, ha automatizáljuk/kiszervezzük a futással kapcsolatos gondolkodást, illetve hol az egyensúly a kiszervezés és a saját befektetés között, különösen egy ilyen, meglehetősen személyes sportot illetően. Az enyém mindenesetre a vásárlás ellenére jelenleg inkább egy kritikai pozíció, ám korántsem biztos, hogy ez a hosszú távon nyerő hozzáállás…

the clickbait campaign: Garmin Forerunner 245 “teszt” (Tihamér, nem?)” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: all killer, no filler | 21097

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s