“Üdvözlet a szétesés korából, a sérülések korából, a Nagy Tervek korából, a hétperces kilik korából”
Amolyan életjelként közlöm, hogy a múltkori életközeli élmény ellenére az azóta eltelt hetek még mélyebbre löktek a kétségbeesés spiráljának zsákutcájába, vagy mi a fene. Értelemszerűen a verseny utáni héten nem vetettem bele magam a minőségi munkába, az az egy öt kilis átmozgatás is olyan élmény volt, mint kézen állva hugyozni.
Utána viszont kipihenten hónapok után elmentem focizni, ami remekül esett, kivéve azt, hogy szétromboltam az egyik Achilles-inamat, de annyira durván, hogy napokig csillagokat láttam, ha egyáltalán sétálni kellett menni, szóval egy hét megint kiment a kukába. Ezek után a mostani, kánikulai héten próbáltam meg hajnalban menteni a menthetőt, illetve visszatalálni az életbe. Ez igen pocsékul ment, még ha nem is tudom, mikor futottam hármat egy héten legutóbb (5+9+18), főleg mert az első 1,5 kilin, amíg be nem melegszik a sarkam, konkrétan sántítok, de legalább már azután nem, és annyira másnap sem rossz, hogy üvölteni kellene. A mai 18k meg inkább volt futókirándulás, mint érdemi edzés, hogy rogyjon rá az ég.
Volt egy halvány elképzelésem az idei Loch Ness Marathonról, de ezt most elengedtem, teljesen értelmetlen lenne így. Ennek ellenére jövő héten lassan rá kellene kapcsolni, bár ha minden jól megy, a hét végén az idei “nyaralásom” három napja következik. Kis Kéktúra, ami ugyan nem futás, de azért 70k-t majd belerakunk, már ha sikerül elszabadulni, és ez segíthet visszaállni.
21097 