Legalább három, jól körülhatárolható tényezőt is fel tudok sorolni, ami motivációul szolgált a Bükkös-kör hosszabb távjának gyalogos teljesítéséhez. Mivel ezek közül kettő így vagy úgy kapcsolható jelen blogunk témájához, néhány szóban megemlékeznék az eseményről, arcátlanul sok, teljesen átlagos fényképre bízva a történetmesélés dandárját. Az okok között az élre kívánkozik az, hogy így július végén, a lassan összeszámlálhatatlanadik (+1) születésnapom környékén egyszer már kiváló ajándéknak bizonyult önmagam számára egy 70k-s hegyi turné, miért is ne lehetne ezt tradícióvá nemesíteni? Nos, leginkább ugye az elkopott térdeim miatt nem lehet, amik viszont a második fő motivációként szolgáltak. Rém idegesítő ugyanis, hogy a terheléstől teljesen függetlenül képesek vagy éppen abszolút tünetmentesen létezni, vagy akár jelentős diszkomfortérzést sugározni olyankor, amikor arra elvileg az égvilágon semmi indokot nem szolgáltattam számukra. Ez a vezérlőjét vesztett közlekedési lámpa-attitűd indukálta bennem a terheléses teszt ötletét, ha már egyébként is teljesen random, hogy mi történik az ízületekben, nézzük meg, hogyan reagálnak, ha minden ok megvan a fájdalomra. A harmadik, némileg blogfüggetlen tényező a mentális egészségem támogatása volt, ami finoman szólva is hagy kívánnivalókat maga után mostanában, hiszen leginkább úgy érzem magam, mint akinek a fejében egy túlfűtött gőzgép és egy felbőszült elefántcsorda vívja a “Feszülj, ha tudsz!” világdöntőjét. Ilyenkor jobbára térerőmentesen az erdőben bóklászni bő fél napot semmiképpen nem hosszú távú megoldás, de mindenképpen felüdülést jelent.
Aki esetleg részletes túrabeszámolót vár, annak most keservesen csalódnia kell, elvégre ilyennel nem szolgálhatok. Annak ellenére sem, hogy Dobogókőre felfelé menet eszembe jutott a szinte tökéletes (…) kezdőbekezdés, amiben ülök a szentendrei Tourinform Iroda előtt, és azon gondolkozom, hogy ha már ebben a városban vagyok, mégis inkább Sajnosbatár koncertre kellene menni, de aztán az említett zenekar egyik dala által némi bakugrással megidéződik a Fugazi, meg az, hogy nekem dolgom van a nehézkedéssel, és mégis inkább nekiindulok. De ez amúgy is csak utólag jutott eszembe, jobb is, ha nem írom meg a saját fan fiction-öm. Két dolgot azért mindenképpen kiemelnék (ha már ilyen számolgatósra sikerült ez a mostani bejelentkezés). Az első az őszinte meglepetés: egyáltalán nem gondoltam volna ugyanis, hogy a legnagyobb kánikulai hét éppen közepén szarrá fogok ázni éjjel a hegy tetején. Vittem esőkabátot, de csak röhögtem magamban, mikor elcsomagoltam, erre tessék. Teljesen véletlenül érkeztem pont időben a vihar kitörése előtt (és a napfelkeltéhez) a Pilis-tetőre, ahol aztán a kilátóban sem tudtam olyan helyre állni, ahová ne hordta volna be az esőt az orkánszerű szél… A másik hangsúlyhoz picit hátrébb kell lépni. Diákkorom késői éveinek pár mozzanata, valamint néhány igen emblematikus alkalom kivételével nem nagyon történik meg velem, hogy sört reggelizzek. Egyáltalán nem vágyom rá életvitelszerűen (és meggyőződésem szerint akinek ez megadatik, annak sem feltétlenül jó ez), de amikor nem home office-ban csücsülök, megyek korán valahová, és látom a törzsközönséget itt-ott, akkor néha megfordul a fejemben, hogy egyszer én is szeretném inkább így indítani az átlagos hétköznapot: terasz+sör. Mindehhez ismét csak tökéletes időzítéssel érkeztem nyolc óra (és nyitás) után pár perccel az ellenőrzőpontként is funkcionáló Napfény presszóhoz, így a Prédikálószékre már egy tökéletes napindító után indultam, féltávon kicsit túl. Na, de elég is ennyi a szószaporításból, lássuk az állófilmet (a világoskék pacni a roppant meghitt napkelte a Boldog Özséb-kilátóból megörökítve):
Végezetül egy kis összehasonlítósdi, a móka kedvéért:
Bükkös kör: 70,4 km, 2450 méter szint, 16:37:33
Jahorina Ultra Trail Maxi: 69,5 km, 2640 méter szint, 16:40:48
A frissebb eredmény remekül beárazza a bosnyák teljesítményt. Hogy mi ebből a tanulság? Ha az ember tönkreteszi a térdét, amiért abbahagyja a szaladgálást, de pár dekát lead, a végeredmény megközelítőleg ugyanaz. A feszültség fenntartása érdekében azt nem árulom el, hogy a kettő közül melyik térdem vette egy kicsit (bár nem túlságosan) zokon a történéseket másnapra.
21097 
Hú, az első, ami eszembe jutott, hogy az arcod alapján durván lefogytál. A második, hogy meg kéne már néznem nekem is a Bükkös Kört (persze a rövidebbet, de ahogy látom, a nagyban vannak az igazi ínyencségek). Szép teljesítés, jó regenerációt!
KedvelésKedvelés
Thx, a regeneráció az erősségem. 2. Szerintem a nyolcas második/nyugatabbi felét külön is rá lehet tenni (vagy akár csak azt csinálni, ha nem vagy éremfetisiszta, egy tüchtig negyvenes kb.) a rövid körre. A kicsi az valóban ingerszegényebbnek tűnik, de nem feltélenül az, míg a másodikon az ínyencségek közé érdemes főleg ilyenkor nyáron beleszámolni az 50-60 fős diákcsoportokat is, akiktől nem férsz a kilátóban, vagy az ösvényen :). 1. Hja, mióta leszoktam a futásról, csak fogyok.
KedvelésKedvelés
De ezek szerint odafigyelsz a kajálásra. Ha én most abbahagynám a futást, hamarosan gurulnék. Amúgy milyen volt éjszaka az erdőben?
KedvelésKedvelés
Egyre inkább azt gondolom, a dolog lényege a nem figyelés… Elvégre szerintem például Te nagyon is figyelsz arra, mit eszel :). Az éjszaka az erdőben majdnem olyan mint nappal, csak kevesebbet látsz és többet hallasz. De nem mostanában voltatok éjjel a Prédin? Egyszer ha jól láttam, akkor egy vaddisznó ment át a lámpafényben előttem, akkor azért kicsit aggódtam. De egyébként “There’s nothing quite like urinating out in the open air.”
KedvelésKedvelik 1 személy
Az nem éjjel volt, hanem hajnal, és sokan voltunk, meg hangosak. Az egyik ok, amiért jobban szeretek egyedül futni, pont az, hogy jobban eggyé válok az erdővel. (De azért éjszaka be lennék tojva.) (Másik zárójel, hogy városban is sokszor jobb egyedül, legalábbis csendben.) Amúgy nem tudom, mennyire igaz, hogy odafigyelek arra, hogy mit eszem, egy-két hónapja kezdtem próbálgatni a műkajákat, ez egyfajta kísérlet, mert korábban előfordult, hogy elfogytam a végére (az ivás még most is kevés). Ez a részletes jegyzet a mostani poszt végén kicsit a műfaj paródiája kíván lenni. A hétköznapokban meg mindig kitalálok valami fogódzót, pl. minden nap eszem egy almát vagy egy répát, mert ha erre nem figyelnék, lehet, hogy egyáltalán nem ennék zöldséget/gyümölcsöt.
KedvelésKedvelés
Bocs, szokás szerint ködösen fogalmaztam, miközben szellemes próbáltam lenni egyszerre, ez együtt ritkán sikeres. Arra gondoltam, odafigyelsz arra, hogy jókat egyél, úgy általában :). A listát érteni véltem, én ugye javarészt leszartam az észszerű frissítést, a számolgatástól meg egyenesen a falra másztam (volna), szerencsére már nem kell ilyesmivel foglalkoznom. Tudom, hogy van valahol értelme, meg legalább pár nyomorult sótablettát vihettem volna anno, ha már mindig vastagon csatakos voltam, de… Most sem azért ment le pár kiló, mert egyfolytában számolgatok.
Az erdő akkor volt csak némileg aggasztó, amikor jött a szél, a köd, a hideg, meg a vihar, de akkor sem volt olyan rémisztő, mint sok más az erdőn kívül.
KedvelésKedvelik 1 személy
Na jó, ez igaz, a kaja az egyik “hobbim”. 😀 Amúgy nagyjából azt szoktam, hogy emelkedőn eszem, ha már úgyis ráérek.
KedvelésKedvelik 1 személy
http://www.csupasport.hu/futas/orulhetunk-e-egy-regi-futonadragnak-57022/
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszi, valamiért a WordPress betette a spamek közé, most vettem észre. A “népszerűség”.
KedvelésKedvelik 1 személy
Visszajelzés: athlete number (legyenmondjuk44) | 21097