Rápillantottam az imént a blog statisztikáira, és azt kell mondjam, Önök kedvelhetik a drámát. Más magyarázatot nem találok arra, hogy szeptember-október óta ezen a héten volt itt a legtöbb olvasó, mikor épp elgyászoltam a futást (remélhetőleg azért némileg elhamarkodottan). Na, jó, az is benne lehet, hogy Hédi valamilyen, számomra rejtélyes okból továbbra is szemlézi néha a nyavalygásaim. Most a móka, és a már-már megszokott bipoláris ritmus okán egy csomó pozitívumot kellene írnom, de ehelyett mindössze egy rövid képes beszámolót hoztam a spanyol villámlátogatásomról. Mivel melós dolgokról itt sosem írok másfél sornál többet, legyen elég annyi, kaputól-kapuig 60 órát nem voltam itthon, ebből mintegy 23 volt az utazás, ami után még a hétvégén is próbáltam utolérni magam és ledolgozni a kiesett időben felgyűlt egyéb tennivalókat, egy jó kis koronavírus megfázással súlyosbítva. Szóval tényleg semmi, de semmi nincs, amit meg tudnék osztani (nem)futás-témában (azon kívül, hogy hétfőn voltam úszni, és a térdem egyáltalán nem fáj, még a repülést is jól bírta). Fogadják tehát szeretettel a szerda reggel nyolctól tizenegyig tartó szabadfoglalkozásom (nagyjából 8-9 kili séta) dokumentációját (néhány kiegészítéssel):
21097 