hard work fuck off

Természetesen a szokatlanul vulgáris kezdés nem azt jelenti, hogy feladtam volna a felkészülés végét, inkább csak arra utal, egyébként is éppen a rápihenés ideje lenne most. Illetve arra, hogy a múlt héten azt jutott eszembe valamelyik futás közben, mennyire fel lehetne dobni a manapság népszerű motivációs szlogeneket, ha kicserélünk bennük egy szót a négybetűsre. Ha lenne sokak által látogatott facebook-oldalam, aminél fontos lenne az algoritmusok etetése, biztos megkérném a követőket erre, mint ahogy bizonyos adminok szokták olyasmikkel, hogy „cseréljétek ki egy filmcímben egy szót arra, hogy ’palacsinta’, és írjátok le kommentben!”. Szerencsére semmilyen facebook oldalam nincs, pedig a kemény palacsinta mindig megbaszódik.

Szóval tapering. Nyilvánvalóan nem én lennék, ha mintaszerűen csinálnám, hiszen a múlt héten valószínűleg túlzásba vittem, ezen a héten meg egy rendezvény miatt (amire egyébként némileg érdemeimet meghaladó módon kaptam meghívót, viszont legalább volt mit tanulni) csütörtök estig semmi érdemi futkorászás nem történt. Némileg azért visszavettem, nem minden etap volt tíz, de az öt futást még megtartottam az előző héten: 0-7-10-0-8-7, így alakult a sorminta hétfőtől vasárnapig, aztán vasárnap arra jutottam, ha már éppen aznap van a pesti „nagy és híres” félmaraton, akkor legyen a részemről is egy házi félmaraton, bár én addigra már régen be is fejeztem, mire a fővárosban a tömeg nekilódult. Az első 1-2 kilin aztán azon töprengtem, a mennyiséget már így-úgy egész biztosan beletettem, és egyre inkább úgy tűnt a vasárnapi hosszúkon, hogy az állóképességem (rossz szó ez a futással kapcsolatban…) valóban sokat lépett (…) előre, de vajon mi is van azzal a tempóval? Egy picit gyengébb hétből vajon mit is lehetne kicsavarni. A többi már könnyen kitalálható, elkezdtem a lehetőségekhez képest durván szaporázni, mondván épp ideje azt firtatni, hogy ha már-már érdemi futásra kerül a sor, akkor mi is várható. Nos, 2:08:29 lett, amiben az első kilik töprengése miatt lehet, hogy benne is hagytam egy-két percet (a 10-20 közötti 10k pedig 59 percen belül sikerült, vagyis emberemlékezet óta a legjobb 10k-m). Ólomsúlyban már majdnem értelmezhető idő. Alapjában véve persze nem az idő az örömteli, hanem az az élmény, hogy át tudom verni magam újra. Az olyan mondatok, hogy „ha ezt az egyenest végig meg tudom húzni, akkor utána pihenek”. Aztán, mivel megtehetem, egy jót röhögök magamon, mikor az egyenes végén hirtelen lesz egy másik egyenes… Mondjuk a sokadik egyenes az egész napos kertben motoszkálást takarta egy erősebb 21k után, így aztán fizikailag felfrissülve vághattam bele az eheti szellemi kalandba.

Ezt a kalandot most nem részletezném, legyen elég annyi, fárasztó volt, rettenetesen. Annyira, hogy tegnap este alig bírtam kivánszorogni egy öt kilis etapra. Úgy tűnik, teljesen hozzászoktam a reggeli futáshoz, olyannyira, hogy az esti már rém nehezen indul be. Ezt aztán két vastag vonallal a mai 9,5 első harmada (meg az a fél óra, mire kapun kívül kerültem) is aláhúzta. De persze mivel ma a minden más szar ellapátolása volt a téma, ami a négy nap „nyaralás” alatt összejött, valahol lehet, mégsem az átszokásnak, hanem a fáradtságnak a jele ez. Egyébként épp most pörgettem vissza a június eleje óta megtett kiliket, és 667-en állt meg a számláló, összesen 55 darabban, ami azért már nem is olyan szörnyű, ezerből anno a Balatont is megkerültem…

A lényeg az, hogy kezdek szép lassan ráhangolódni a versenyre, egyébként is nagyon kelleni fog az a szűk négy nap, amikor nem itt vagyok. Az pedig, hogy a nem itt az Skócia, sokat emel az egészen. Egyébként mikor először felmerült (tavaly Karácsonykor) ez a jubileumi visszatérés, egyetlen dolgot tettem meg, lefoglaltam a szállást. Az előző, múltba révedő bejegyzésben ugye ódákat zengtem a Bazpackersről, és oda is akartam foglalni, de a bejglitől megrészegülve nem találtam meg elsőre, és azt hittem, átnevezték azóta, mert találtam ugyanannak az útnak az elején (Culduthel Road), kvázi ugyanott egy hostelt, és végül oda foglaltam. Most viszont, amikor ráklikkeltem az átmentett bejegyzésben lévő linkre, rá kellett jönnöm, hogy retteneteset hibáztam, mert itt két szállás van egymás mellett, az egyik a Culduthel Road 4, a másik a 8 alatt. Mi mással is zárhatnánk így ezt a bejegyzést, mint ezzel:

ui.: a hét elején még beneveztem a Mátra Trailre, ami jelenleg talán a kedvenc versenyem. Mondjuk némiképp zavarba ejtő volt, hogy a futamot úgy reklámozták valahol: a legtechnikásabb terepfutás.hu esemény. Mivel mind tudjuk, hogy én mennyire technikás vagyok, mégis ez az a verseny, ami általában a legjobban szokott menni, az egész kibékíthetetlen ellentétet körvonalaz a marketing és a valóság között :).