“Rome wasn’t burnt in a day“
Január 1. Új év, újmódi.
Kedves naplóm! 2023 első napja a megszokott módon, Monspart Sarolta (sajnos most már) Memorial jegyében telt. Ahogy azt jól tudod, a futó ugyebár az újévet futással kezdi, délután, vagy akár ebéd helyett… Nekimentem hát a megszokott Kövér Nyúl (aka Pikachu)-körömnek, és egész pontosan olyan szarul ment, mint előzetesen gondoltam. A pozitív hatása ugyanakkor mégis jelentős volt, hiszen nem kalibráltam előzetes korlátot, így bátran hívhatjuk szabadonfutásnak… Karácsony táján kezdtem újra mozogni, és mivel bő két hónap alatt egy poshadt vizű, félig kiszáradt kút aljára zuhantak vissza a teljesítménymutatóim, kezdésnek 30-45 perces etapokat irányoztam elő. Ez önmagában még nem garancia arra, hogy nem nyomom a fejem a kút alján pangó víz szintje alá, ezért megkockáztatva saját végtagjaim lerágását, pulzusküszöböt is állítottam be. Teóriám szerint a 140-es bpm nem terheli túl a rendszert, bármi is történik odabenn, akármilyen vendégek vagy éppen hiánytünetek rombolnak éppen. Néhány (heti egy-két) ilyen ünnepi próbálkozásom egyértelműen siralmasra sikeredett. Utólag lenyűgöz, hogy Dorsetben majd 35 kiliig elmentem nemhogy eszméletvesztés nélkül, de egész vállalható/szerethető fürgeséggel. Délután mindenesetre motivációként kiakasztottam a falra az idei naptáramat:
Bármennyire is lelkesítő lenne az a bármi, amit Nelson Mandela mondana, kedves naplóm, remélem, érzed az egzisztenciális fenyegetettséget. A legfrissebb médiatrendek alapján már nem is annyira a képek és a videók, hanem kifejezetten a rövid videók tekinthetők a tartalomipar húzóágazatának. A szöveg ma már prehisztorikusnak számít. Persze, ha valaha is az aktuális divatok vezérelték volna a kontenthez kapcsolódó munkásságom, akkor már legalább négy éve menne a K2 podcast… Mindkettőnk szerencsétlenségére inkább írni szeretek, leginkább ugye a saját futásaimról, vagy annak hiányáról. Viszont ez utóbbi téma már nem lerágott, hanem gyakorlatilag elrágott csont, így körvonalazódik bennem az elhatározás, ha február végééig nem sikerül visszakeveredni az értelmes futás ösvényeire, akkor berekesztem a próbálkozást. Úgy tűnik, megöregedtem annyira, hogy mindig van valami bajom, ha pár hetet, vagy hónapot rendesen “edzek”, vagyis úgy futok, ahogy szeretnék. Ezen a hullámvasúton köröztem már eleget, nincs kedvem és türelmem már újabb és újabb fordulókhoz, ezzel párhuzamosan pedig szögre akasztom a klaviatúrát. Vagy mégsem. Reméljük a legjobbakat.
Január 2. Féregnyilván
Kedves naplóm! Ma elkezdtem a hatnapos mebendazol-kúra második három napját, amitől legalábbis részben a szervezetem állapotának jelentős javulását remélem… Egyébként teljesen úgy hangzik, mintha szovjet utódállamokból származó súlyemelőkkel buliztam volna szilveszterkor, akik reggel még elláttak a tuti hatóanyaggal. Ami persze nem igaz. Szerintem románok lehettek.
Január 3. Pulzuskontroller
Kedves naplóm! Szerintem csak a gyógyszer mellékhatása, de november eleje óta először mintha megtörni látszana szívkalimpálás emelkedő tendenciája. Ideje lenne. Mindenesetre a mostani, percekre tapasztalható normálisabb értékek még mindig csak a november végi, december eleji számokra kezdtek el nyomokban hasonlítani.
Január 4. Nagyítóval
Kedves naplóm! Képzeld, kellő kreativitással és képzelőerővel a mai, 47 perces futás a tesztútvonalon kilométerenként négy (!!!4!!! négy!) másodperccel gyorsabb volt, mint egy héttel ezelőtt. Még az is lehet, hogy máma már nem hasad tovább. A mérleg pozitív serpenyőjébe végre került tehát egy tollpihe, bár a másik serpenyőjében továbbra is egy kifejlett elefánt ücsörög, az én kis belgyógyász-porcelánfutóboltomban.
Január 6. …vagy amit kapartok
Kedves naplóm! A heti második 47 perces futás a két nappal ezelőtti tökéletes másolatára sikeredett, bár eltérő útvonalon. A helyzet nem romlása felbátorított. (Illusztrációképpen annyit hadd tegyek hozzá, ez az “örvendetes” helyzet majdnem másfél perccel lassabb ezreket jelent az október közepén tapasztaltaknál.) Újabb elméletem szerint ahhoz, hogy megállapíthassam, valódi-e a trendforduló, egy óvatos, de határozott terhelés szükséges, ami után a regeneráció menete oknyomozó riporterként tudósít majd a dolgok aktuális állapotáról.
Január 7. Téli Körös helyett tavaszi Börzsöny Kapuja
Kedves naplóm! Kitaláltad, a legjobb módszer a tegnap említett tesztre egy teljesítménytúra. Nomen est omen. Józan és részeg számítások szerint is március vége előtt nem tudok majd érdemi hosszút futni, viszont a mostani állapotomban a TT tökéletes pótlék, ráadásul ha rendesen szedem a lábam, a pulzusom szinte a megfelelő zónába kerül. Más kérdés, hogy ebben az állapotban bármiféle adaptáció mostanság történik-e. Vagy legalább nem rombolom tovább a berendezéseket. Valamilyen rejtélyes okból az utóbbi évek beindításaként funkcionáló mezőberényi túrát idén nem a hónap első hétvégéjére szervezték, így valami szin(t)es alternatíva után kellett néznem. Határozottan jól döntöttem. Ha az ember csak a Börzsöny környékére megy, akkor szinte az egész túra alatt fixírozhatja magát a hegységet.
Január 09. Hardcore
Kedves naplóm! Nem lehetett tovább tologatni az erősítések újrakezdését sem, bármennyire lélekromboló ez most a jelen helyzetben. Elsőként a kétféle gimnasztika-variánsom közül a törzserősítő verzió nyerte meg magának ma az induló idősávot. Madárkutya. Döglött bogár. Meg az egész állatkert, mindenféle plank(ton)ostól.
Január 10. Baby steps
Kedves naplóm! Nem estem vissza! Úgy tűnik, 3-4 hét elég ahhoz, hogy a lórúgásnyi adagokban mért D-vitamin legalább elkezdje a normál szint felé terelni a terelni valót. Két nap láblógatás elég volt az élettani mutatóknak a normalizálódásra, ezért a napot futással kezdtem. Pedig nincs is újév. Egy árnyalatnyival megint jobban ment, de még mindig fájdalmasan kiábrándító vánszorgás zajlik. A sors sokadik aljas trükkjeként tulajdonképpen ugyanazt csinálom, mint amit egyébként is terveztem januárra: lassú, 140-es pulzus alatti futások, végtelen mennyiségben. A bökkenő csak annyi, hogy a végtelen mennyiséget némileg máshogy képzeltem el. Nem mintha lenne értelme a 2-3x végtelennek.
Január 13. Black Friday
Kedves naplóm! Te tudod a legjobban, mennyire adok a látszatra, ezért talán nem meglepő módon a meglehetősen szűkre szabott lehetőségekhez mérten próbáltam némileg idejekorán egy, a “normálishoz” kísértetiesen hasonlító ritmust kialakítani. (Most ezalatt négy, egyelőre kiábrándító futást és két erősítést értek.) A heti harmadik bő 45 perc már nem volt annyira biztató, de sebaj. A vicc kedvéért pontban félúton engedélyeztem magamnak egyetlen hill “repeatet” (értelemszerűen az alföldi kiadásból, majd pár hét múlva jön a második ismétlés…), vagyis egyetlen percig tempósan szaladtam felfelé egy felüljáró tetejére. Túléltem, agyvérzés nélkül. Timing Tihamér és a Garmin algoritmusok zenekara ma döbbent rá, hogy valami nem stimmel: az edzés állapotát jelző mutatóból most először sikerült egy év alatt kicsiholni a piros jelzést (“Terhelés”). Ez azt jelenti, hogy emelkedő mozgásmennyiség ellenére a teljesítmény csökken… (Szerinte még mindig 50 fölött van a VO2maxom, a képlet szerint behatárolt idő alatt nem lehet ennyit romlani. Fogd meg a söröm.) Nocsak-nocsak. Ennek örömére az estéből bő 20 perc a dinamikus stabilitás fejlesztésével telt, leporoltam a Jumpert…
Január 15. 10k maraton
Kedves naplóm! Az év első hosszúfutása! Vagy valami olyasmi. 10,3k, a normalitásimitáló-hét befejezéseként. A forgolódó szél és a néhol sárban tocsogás miatt nehéz a sokadik rehab szempontjából értékelni a mai etapot, a legnagyobb eredmény, hogy egy viszonylag aktív hét után nem fordult katasztrófába semmi. Még. Mentálisan nagyon kellett már az, hogy legalább a holdról úgy nézzen ki, mintha rendesen futnék, de még így is rettenetesen keserves lesz ebben az ütemben megint visszacsimpaszkodni… És semmi garancia nincs arra, hogy ez a szinte észrevehetetlen ütem fennmarad. Egyelőre azért lehet annak örülni, hogy futottam (…) heti négyet, 35k értékben. Bőven ki fog tavaszodni, mire ez érdemben változni fog, ha egyáltalán. Türelem, a kurva anyád!
21097 