Amióta Törzsolvasónk Karesz igazán ihletett ütemérzékről tanúbizonyságot téve gyakorlatilag már-már látótávolságra költözött a Gulyakör rajthelyeként funkcionáló Kis Gulya nevezetű parktól, azóta terveztük, hogy lefutjuk az (váltó)instant Ökörrúgás távját. Erre végül meglehetősen sok totojázás után október első napján kerülhetett sor, ha jól számolom, ez volt a negyedik esőnap, amit kijelöltünk, de valamelyikünk mindig megfutamodott valamilyen mondvacsinált okból kifolyólag. Mivel esőnap volt, kicsit sem ért váratlanul Karesz példásan lényegretörő üzenete a vonaton: „Esik ☹”. A radarkép alapján én úgy döntöttem, mire összeszedjük magunkat, úgyis eláll, másrészt nem volt már hová hátrálni, a terepfutáshoz az eső éppúgy hozzátartozik mint a kvintesszenciamanifesztáció. Harmadrészt a hátizsákomban lapult a vadonatúj, Decathlonos szél-esődzsekim. A Túzok Trailes eredményért járó csomag alján tökéletes meglepetésemre találtam egy D-s ajándékutalványt, így kvázi féláron Koffein Kapitány úr megvásárolta élete második futódzsekijét (az előd piros Asics 14 éves(!!!), és még mindig teljesen jó, a cipzárcserét leszámítva). Szóval búvárruhával szintén készültem, mi baj történhet?
Kis szöszmötölés, illetve futótársam legújabb, egyelőre még leginkább földszintes gyermekével történt összecimborálás után ruganyos léptekkel ki is fáradtunk a starthelyre. A kör felszínes tanulmányozása során leginkább feltűnő sajátosság az volt, hogy a legdurvább emelkedő a rajt után száz méterrel kezdődik és a Jengáig (született Dévényi Antal-kilátó) tart, majd kétszáz méter felfelé, egy mérföld alatt. Kénytelenek voltunk valamiféle bemelegítést imitálni, alibiként elmentünk pár száz métert abba az irányba, ahonnan majd meg fogunk érkezni mintegy négy (nem elírás) óra elteltével. A kört a szokásos QR-kód leolvasással, vagy GPS-ses helymeghatározással („pittyentésekkel”) lehet teljesíteni, ez legalább annyira nem ment nekünk simán, mint amennyire egyszerűen hangzik így leírva. A rajtnál nekem könnyen ment az indítás (előtte este kipróbáltam, akkor azzal biztatott a rendszer, hogy mindössze 121 km-re vagyok attól, amit még elfogad), Karesznek már bóklászni kellett a tér közepén, mire minden a helyére pittyent. Már akár harminc métert megtettünk, mikor Timing Tihamér (a Garminom) közölte, hogy akkor most épp befejeztük a kört. A bemelegítést úgy érzékelte a jótét kütyü, akkor ennyi volt mára a feltöltött track, annak ellenére, hogy megközelítőleg 22 kilijén egyáltalán nem jártunk. Míg elértünk az emelkedő aljáig, újraindítottam a dolgokat, és a mászást már a navigációs segítség beizzítása után kezdhettem el. Sikerült végig megfutni ezt az emelkedőt, meg is kaptam méltó jutalmamat, a káprázatos kilátás formájában.
Mire elteltem a látvánnyal és rittyentettem egy pittyentést, megérkezett Karesz, akinek már leginkább sehogy sem ment az adminisztrálás, valamiért a telója nem akart tudomást venni a műholdak létezéséről, és a QR-kódot sem akaródzott neki beolvasni, csak bámulta, mint borjú az újkaput. Mivel futótársam azt mondta, a héten mikor korábban volt fenn, nem találta az ösvényt, ahol lefelé kellene mennünk, ezért hagytam hát szerencsétlenkedni a technikával, én meg elindultam egyenest a susnyásban lefelé, hátha rábukkanok a megfelelő vágatra. Ez nem sikerült, ellentétben egy jókora fenékre huppanással, a nedves avaron. Félúton lefelé egy másik irányból megérkezett Karesz is, és mivel a nyomor szereti a társaságot, sokkal jobb hangulatban szökdécseltünk, meg bucskáztunk lefelé a hegyoldalban, néha közepes becsületsértéseket belesuttogva az előugró gombák fülébe.
Kisvártatva elértük ismét a hivatalosnak jelölt részt, a biztonság kedvéért visszakocogtunk az ellenkező irányba, legalább azt tudjuk meg, hol csatlakozik be a rejtélyes csapás, hogy legközelebb tudjuk. Nos, valóban létezik ilyen ösvény, bár annyira feltűnő, hogy elsőre még ebből az irányból is elsuhantunk mellette. Miután 20-25 perc alatt ilyen remek mókával levittük a pulzusunkat, elegánsan távoztunk a Csévi pincék irányába. A terep lehetővé tette a társalgást, így átbeszélhettünk a szokásos témákat, úgymint sör-csajok-foci színházélményeket (mármint Kareszét, mert én bunkó vagyok és nem járok ilyen helyekre), punkzenekarosdi, illetve viszonylag sok időt töltöttünk azzal, hogy társadalomtörténeti megalapozottsággal feltárjuk annak a hátterét, miért tűnt el az emberek jelentős része a futóversenyekről és a kocsmákból. Hamar elrepült az idő a következő pontig, aminek környékén furcsa mód kisütött a nap. Tényleg:
Azt hiszem, ez volt a kevés pont egyike, amikor mind a ketten probléma nélkül pittyentettünk, és indulhattunk tovább Pilisszántó irányába, amit én egy félálomban rögzült benyomás eredményeként következetesen Szentlászlónak hívtam a nap folyamán. A kedélyes csevej és az óvatos kocogás tovább folytatódott, bár a szakasz elején, a fülig szaros dózeren felfelé megdöccent mind a kettő egy kicsit, de kivételesen elég jól haladtunk, főleg amikor ereszkedésbe váltottunk Szentlászó Szántó középpontja felé. Itt a templomnál már megint csekkolni kellett, ez elsőre sikerült, de valamiért offline módban voltam, majd miután Karesz is sikerrel járt, indultunk tovább, a közeli kocsma közönségénél időközben zajos sikert aratott futótársam Liverpool-meze. Alig 150 méter után megjött a hálózat, gondoltam szinkronizálok a biztonság kedvéért, amire az volt a válasz, hogy mivel már pittyentett valaki azóta (vajon ki lehetett), az én pittyem törlődött. Az imént már említett törzsközönség derültsége közepette (“majd mi igazoljuk neked!”) visszasprinteltem a templomhoz, és próbálkoztam még egyszer, ami ismét hibajelzésre futott ki, mert ha jól értettem, váltóként kezelt (ugye, a váltó instant) a rendszer (mármint többszemélyes váltóként), és szerinte még az előző szakaszt teljesítő társam nem ért be… Ennél a résznél a hivatalosan sikeres teljesítést nagyjából elengedtük, és mire ezt megvitattuk, ki is értünk a következő ponthoz, ahol a vicc és a változatosság kedvéért simán beolvastuk mindketten a QR-kódot a Mészégetőknél.
Innen következett a nap második és egyben utolsó számottevőbb mászókája, a Sas-szikláig. A megpróbáltatásokat feledtette, hogy újra erdőben vezetett az utunk, sőt, egy idő után fenyőerdőben, ez a rész gyakorlatilag hibátlan, kár lenne szavakkal elrontanom az élményt.
Ami a tájjal ellentétben a technikai felkészültségünk mellett nem volt hibátlan, az a navigációs készségünk. A piros sávról egy pazar, egysávos (…) hurok vezetett a kősashoz, ami annyira szép, szórakoztató és futható volt, hogy szó nélkül elrobogtam a fákkal takart szikla mellett, helyi futókollégámmal egyetemben. Miután a kurfli már visszafordult, kezdett bántó hiányérzet eluralkodni a belsőnkben, megálltunk hát tájékozódni, majd elindultunk visszafelé, és végül csak-csak megtaláltuk a pontot és a méretei alapján egyébként eltéveszthetetlenek tűnő kőrakást (itt már csak én pittyentettem, offline).
A hátralévő szakasz már jobbára lefelé vezetett, főleg miután kisebb bizonytalanságok után sikeresen visszabotorkáltunk a pirosra (kell ahhoz bátorság, hogy az órán látott, 20 pixeles, térkép nélküli nyomvonal alapján választ a kereszteződésben az ember, bár nem a bátorság a legjobb szó ide). Miután eléggé kidiskuráltuk magunkat, meg kezdtünk fáradni, kicsit széthúzódott lefelé zakatoló tandemünk. Néha belebotlottunk gombaszedőkbe, az egyik kanyar után egy néni bukkant elő mint valami meséből, két kezében egy-egy, legalább 30 centis kalapos jószággal. Az utolsó pont előtti bő két kilin nagyon jól esett futni az enyhe lejtőn, az újfent az erdőbe be-beszűrődő napsütésben. Az utolsó pontnál még próbáltam pittyenteni, a rendszerüzenet szerint Szentszántón kellett volna lennem, ezért nem sikerülhet. Miután beküldtem három, időközben feltorlódott offline csekkolást, mégis sikerült, így az egész napos pittyentés-burleszk ellenére valahogy csak kézzelfogható közelségbe került egy hivatalos teljesítés – az össze-vissza kóválygásainknak és a rigorózus tempónemtartásnak köszönhetően igazán káprázatos idővel.
A tavaszi közös futásunk után mondhatnám, végső rohamra indultunk, de mindennek lehet azt nevezni, amit csináltunk, csak rohamozásnak nem. Én is kezdtem érezni a távot, meg azt, hogy sok volt az elmúlt hónapban a verseny és a résztáv, kispapa futótársam szintén igencsak a végét járta, így visszafogottan hullámoztunk befelé Piliscsabára. Klotildliget előtt elpukkant azért még az agyam, és az utolsó ezrest kíváncsiságból megnyomtam, bár az utolsó előtti kanyar itt sem sikerült tökéletesen egyértelműre, igencsak lesodródtam az ideális ívről… A Kis Gulyára visszatérve az ott várakozó, babakocsis lányról kiderült, ő a fogadásunkra érkezett, hozott innivalót, érmet és jó szavakat. Czövek Andris, a kör megalkotója aznap éppen azzal foglalatoskodott, hogy második legyen a Vadlánon, ám eközben nem volt rest megszervezni, hogy kedvese azért ránk nézzen a célban. Hála és köszönet mindkettőjüknek!
Összegzésként nehéz lenne mit írni sportértékről, ellenben pompásan szórakoztunk, kellemesen elfáradtunk és egyértelműen megdolgoztunk a sörökért.
21097 
Offtopik: Nem gondoltam, hogy a Decathlonban 25 ezres dzsekit is árulnak. Legalább jó? Mert az enyém max. szél ellen véd, ellenben kiválóan dunsztol.
KedvelésKedvelés
Én sem gondoltam. Dorsetben kötelező felszerelés, ezért gondoltam, hogy megnézem, hátha jól el tudom költeni az utalványt. Hogy milyen és jól költöttem-e el tényleg, arról fingom sincs, mert azóta itthon egy csepp eső sem esett, mióta megvettem. Ránézésre minőségi, de ez nem nézegetve derül ki. Majd beszámolok róla, ha érdemben kipróbálom.
KedvelésKedvelik 1 személy