athlete number ex-1268 (peak performance perfectionist)

Folytatódik négyhetes, három állomásos reunion turném, amelynek középső megállója bizonyos szemszögből igen különleges a számomra. Hogy miért is? Elég lenne csak a blog címére pillantani, és nem igényelne sokkal több magyarázatot a dolog, de én azért rossz szokásomhoz hűen tudom tetézni. Koffein Kapitány egyik korai kedvenc vadászterülete volt a legyőzhető távolság, és noha fél óra keresgélés után mindössze egyetlen (update: nem keresgélni, gondolkodni kellett volna, akkor nem marad ki a Körös-körül, nem volt elég régen…) versenyeredményt sikerült az utóbbi évtizedből fellelnem (2016-os K&H Maratonváltó, ahol kivételesen teljes létszámmal jelen volt az Order of the Stick, így nem kellett volna, de én megszokásból két kört még rátettem a váltóbotos elsőre), az újrakezdés/visszatéréskor óhatatlanul előtolulnak emlékek a félmaratonokkal, különösen egy Somerset megyei futammal kapcsolatban. Ha ugyanis egy darabban célba érek, akkor gyakorlatilag biztosan megdöntöm a meglehetősen szakállas egyéni csúcsomat a hagyományos, klasszikus, hitelesen kimért, lapos (…) 21,1 km-es távon, amit még a 2009-es Taunton Marathonon futottam. Kevéssé a nem túl veretes, 1:55:44-es időeredmény a valóban nosztalgikus ezzel a rendezvénnyel kapcsolatban (olyannyira, hogy nem is tudtam, pontosan mennyi ez a PB, de ezen a csodálatos weboldalősön sikerült megtalálnom), hanem az a koncentráltság, amivel magába sűríti a futással töltött első 2-3 évemet. A helyszín futásra inspiráló hatásáról többször írtam korábban, de többek között a blog akkori teljes szerzőgárdája felsorakozott a rajtvonalnál, K2 maszkjának eredeti változata itt keveredett el a célba érkezés után, a never been TOurist egy jeles kirándulása, de Balatonkerülő-csapattársámmal, aki most erre a versenyre elhívott, szintén nagyjából ekkor, a futam után két nappal ismerkedtünk össze, amikor a kanapéin szörföltünk. Egyre csökkenő esélyem és lehetőségem volt azóta az időeredmény megjavítására, ám a lelkem mélyén abban sem vagyok biztos, hogy teljes szívvel én ezt valaha felül akartam eddig múlni. Persze ez az egész csak arra világít rá, mennyire szarul öregedtem meg. Lépjünk is túl ezen, fordítsuk tekintetünket inkább a futóújjászületés felé.

Amikor a hét elején a képen látható lila ikon és a felirat először feltűnt Tihaméron, azt hittem elromlott az eszköz, alig négy hónap után. Aztán kiderült, hogy a sok-sok algoritmusból az edzés állapotát kalkuláló és büszkén hirdető nem csak az eredményes-eredménytelen-fenntartás-regenerálódás szentnégységből választ némileg találomra (továbbra is kiválóan mulatok néha az óra egy-egy képlet és közepesen pontos adatok alapján a zaccból jóslás határait feszegető kinyilatkoztatásán, mert ha a tökéletesen átlagostól eltérnek a körülmények, rögvest jönnek a furcsaságok, a Race Predictor által jelenleg ideális esetben megvalósíthatónak tartott 1:38:15-ös félmaraton pedig tényleg nevetséges), hanem érzékelve a Muzsla Trail utáni pihengetésemet kinézte belőlem a formaidőzítést. Haha. Szóval elvileg minden adott az odabaszáshoz… A hivatalos terv természetesen nem ez, hanem egy végtelen monoton kísérlet arra, hogy valóban a célig tudom-e tartani a most csak enyhén kényelmetlen ötös átlagot, és ha mégsem, akkor szépen, ésszel lassulok.

Három kör lesz a penzum a képen látható vonalvezetésen, az imént vázolt tervvel ellentétben jó eséllyel az fog történni, hogy az elsőben hajszállal gyorsabban kezdek a kelleténél, aztán minden körben próbálok majd egy picit még rátenni, egész addig, amíg a világomról tudok. Ha már nem tudok, akkor visszalassulok…

De az is lehet, hogy vénségemre megjön az eszem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s