Holnap tehát Muzsla Trail, gecijó lesz. Vagy mégsem. Csak jó.
– – –
Mindig szeretted a különféle extra dolgokat. Ami állatira nehéz, és először nem is érted, csak amikor már háromszor megszakadtál, akkor. Másképp nem is ízlik.
(…)
Várjon szépen, lebegjen ott súlytalanul, nézegesse az anyagtalan sötétséget meg a csillagokat. Elég sokáig, az tény, de nem túlságosan sokáig. Ennyi az egész feladat.
(…)
Mi hasznunk van a csillagokból? Hát mi haszna volt Amundsen sarkutazásának? Andrée-énak? Semmi. Az egyetlen, rövid életű haszon az volt, hogy bebizonyosodott a lehetőség. Az, hogy meg lehet csinálni. Pontosabban, hogy az adott időpontban ez a legnehezebb feladat, amivel még meg lehet birkózni. (…) Érts meg jól: nem azt mondom, hogy a csillagok csak ürügy. Hiszen a sark sem az volt, Nansennek és Andrée-nak szüksége volt rá… Az Everest Mallorynak és Irvinnek jobban kellett, mint a levegő.
(…)
Az ember mindig üres kézzel tér vissza…
(…)
Most, józanul és éberen várva a nappalt, míg a virradattól már ezüstös levegőben lassan kirajzolódtak a szigorú sziklafalak, szakadékok, görgetegek, amelyek az éjszakából felmerülve némán igazolták a visszatérésem valódiságát, most először tudtam, egyedül, de nem idegenként a Földön, immár megadva magam a Földnek és törvényeinek, lázongás és keserűség nélkül gondolni azokra, akik elrepülnek a csillagok aranygyapjújáért…
(Stanislaw Lem: Visszatérés)
21097 