old haunts

Mivel továbbra is bízom egy szebb jövőben, és még ha némileg kisebb meggyőződéssel, de abban szintén, hogy ebben a jövőben számomra is jut egy rekortánnyi hely, ma befejeztem a kerti szezont. Ez praktikusan 12 üveg céklát jelent, ami eddig hiába várt a sorára a földben, majd (nagyot lépve az igencsak durva végkifejlet felé) egy sarokba tolt vödörben. Miközben szöszmötöltem, Zoli barátom valamilyen homályos megfontolásból elküldte nekem az alábbi videót:

Mit is lehetne ehhez hozzáfűzni? A szuperhős-dimorfizmus, meg a valószínűtlen méretű Garmin 205-ös mellett talán annyit, hogy a “nincs probléma” szóösszetételnél nagyobbat talán még sosem hazudtam közönség előtt. (Mintegy három órával később, amikor jégcsapok lógtak a szakállamból és épp keservesen próbáltam feljutni a magaspartra, már csak probléma volt.) Viszont nekem nem az orrom nő a hazugságtól, hanem a porc kopik a térdemben…

196 km, 24 óra alatt. Ma egyébként fura véletlenként sok hónap után újra futottam. Egy teljes percet engedélyeztem magamnak, egy hét kilis séta keretében (jó alaposan bemelegítettem), mert most épp hetek óta nem sajog egyik térdem sem. Kíváncsi voltam, milyen futni, már majdnem teljesen elfelejtettem. Még akár 196 méter is összejöhetett. Karácsonyra ezerszeres szorzót kérek.