A Kapitány a szájához emelte a kávéscsészét és komor arccal hallgatta a tetőn kopogni kezdő esőcseppeket. Két hónapja nem esett. Mikor máskor kezdene hullani az angyalok izzadtsága, mint akkor, amikor elindul az ismeretlenbe. Tapasztalt kalandor volt, aki végigportyázta már a kontinenst. A teste megsínylette a hosszú évek csetepatéit, nem volt már a régi, a tűz azonban nem veszett ki belőle teljesen. Régóta tervezett egy magányos küldetést valahová, ahol meglepő módon még sosem járt, pedig alig félnapi járóföld az út az otthonától. “Viharvert utazó, tyúklépéses kalandra indul” – gondolta magában, miközben a harci kalapját a fejébe nyomta, és kilépett a szitáló vízpermetben üresen ásító, félhomályos utcára.
Kapitánynak hívták ugyan, de nem tudott volna visszaemlékezni, mikor állt legutóbb bárminek valójában az élére. És nem is nagyon vágyott a rivaldafényre, világéletében csendben tette a dolgát, miközben lassan kiment a divatból az, akit nem vesznek észre ha ott van, de a dolgok mégsem mennek olyan jól, ha eltűnik. Az embereknek harsány álhősök kellenek manapság, ahelyett, hogy összedolgoznának, köpött ki keserűen, amint elért a holtág partjára, és leszegett fejjel kifelé indult a városkából. Teljesen váratlanul, az apokalipszis hirtelen megszaporodott lovasaiként csapott le rá a rohanó állathorda, alig tudott elugrani a száguldó, gyapjas jószágok útjából, amik ugyanolyan gyorsan tűntek el, mint amilyen meglepetéssel előbukkantak a nem derült égből. Baljós előjelek.
Meggyorsította lépteit, amint elérte a ritkán használt szekérutat a folyóval párhuzamosan, és egyre távolabb került a lakott területtől. Innentől jobb lesz vigyázni, gondolta, és sötét gondolatainak tükreként kisvártatva rábukkant az út mellett egy vízi szörny tetemére, amit nem rég arra járó harcosok tiporhattak el.
A pórul járt vadállat mellett, a lassan sárrá változó porban trappolva azon töprengett, vajon hosszú élete során miért nem indult el sosem egy ponton túl az északi rengeteg felderítésére. A szóbeszéd pedig megfelelő zsákmánnyal kecsegtet: az a hír járja, a tél elmúltával Erdei gróf megnyitotta minden földi jóval kecsegtető csapszékét Óballaföld központjában, bár a vándor sosem lehet biztos az ilyen mendemondák hitelét illetően. Csak egy módja van kideríteni, és az út ehhez az ismeretlen, általa még sosem járt rengetegen keresztül vezet. Kapitány egyelőre még ismerős utakon haladt, egy olyan, letarolt részt keresztezve, amit egy másik dimenzióban talán úgy hívnának, “épülő gyorsforgalmi autóút”. Az erőltetett menet dacára hősünk elgyötört szervezete egyelőre jól funkcionált, alig a tervezett út harmadánál, aminek többsége még beleveszett a párás messzeségbe.
Ahogy egyre közeledett a teljesen megfejtetlen tájékhoz, Kapitány is egyre jobban felélénkült. Hiába látott már annyi mindent az évek során, az új, rejtelmes vidékek mindig lázba hozták, még ha nem is tudta már olyan fürgén bejárni ezeket, mint egykoron. Egyszer csak megérkezett az ismert világ végéhez, ahol egy megkopott, vérfoltos tábla jelezte, a sorompón túl nem látják szívesen az idegeneket.
Kapitány (elvégre az elhatározás már megszületett), le sem lassított a határvidéken. A rengeteg mintha még sűrűbbé vált volna, a madárdal mélyebb tónusúvá, de egyelőre más változást nem érzékelt, ahogy kiélesedett érzékszervekkel kémlelte a sosem látott vidéket, az időnként lassan záporrá teljesedő esőben. Bő fél óra után monoton zümmögés ütötte meg a fülét, ami az út fölött elhaladó drótok felől szűrődött felé, és közelebb érve úgy hangzott, mintha egyenesen a Sátán motorkerékpárjából származna. Hősünk, ha lehet, még jobban szaporázni kezdte, míg a huzalok alatt átkúszva a hátborzongató hangok halkulni nem kezdtek, és a távolban – útjelző a világ másik végén – feltűnt a vizeket uraló herceg kastélyának téglavörös teteje. Azon túl már ismét biztonságosabb terep következett, a portya céljához közel.
A földszintes uradalmat megkerülve Kapitány a falu felé fordult, ám ezzel egy időben a kétely nyomasztó, páncéltőkés zongorája nehezedett a mellkasára. Mi van, ha még nem nyitott ki a csapszék? Ha dolgavégezetlenül kell veszélyes útjáról visszafordulnia? Schrödinger söre jutott Kapitány eszébe, amiről nem tudható előre, hogy döglött-e, vagy sem, ott van, de lehet mégsem elérhető, vagyis tulajdonképpen még sincs. Biztosat csak akkor tud az ember, ha a mancsai közé kaparinthatja a korsót. Egyre jobban kínozta a kétség, ugyanakkor próbálta azzal nyugtatni magát, hogy ha vasárnap reggel nem lehet seritalt zsákmányolni ott, akkor valószínűleg sohasem. Besurrant hát Óballafölde központjába, és már messziről látta az italmérés előtt kikötött lovakat – ettől a zongora rögvest felszívódott egy buborékban. Az ajtón befordulva hangosan köszöntötte a helyieket, akik ha eggyel többen lettek volna az apró helyiségben, már nem tudták volna betartani az ispán által kiadott járványügyi előírásokat, majd kikérte küldetése Célját. Borsodföldi nedűt szeretett volna, miután egyszer Miskóciában Soproni sört kért egy kassai portya után, a hibát pedig többé nem kívánta elkövetni, ha már akkor sikeresen és szerencsésen megmenekült. Végül egy hasonlóképp zöld dobozba zárt ital jutott számára.
A Szent Grált megkaparintva Kapitány elhelyezkedett az italmérés előtt, és üdvözült mosollyal az ábrázatán fogyasztotta el azt, mintegy hat és fél perc leforgása alatt….
A kalandorok történeteit elregélő beszámolók néhány nevezetes kivételtől eltekintve véget érnek azon a ponton, amikor a főhős az utolsó kortyot is elfogyasztva belebámul a naplementébe csepergő esőbe. Érdekes kérdés, hogy egy sikeres küldetés után hazafelé szabadságot kapnak-e az egyéb, az odafelé úton épp figyelmetlen haramiák, óriásmamutok és tornádók. Kapitány hazafelé legalább annyiszor került életveszélybe, mint a délelőtt folyamán addig összesen (…). Az immár ismerős zümmögésnél bátran úgy döntött, felderíti annak forrását, és az erdő mélyén meg is találta a kazamaták bejáratát jelentő csőrendszert, de úgy döntött, az abba való alászállás, a Gonosz Nagyúr főhadiszállásának elfoglalása aznap csak másvalakivel történhet meg.
Az egyetlen utazó, akivel már otthona közelben találkozott, barátságosnak bizonyult. Újonnan költözött a szomszéd városba, és most vadászterületet keresett a nyílt vízen. Az eső végig vigasztalhatatlanul szakadt, a sár pedig egyre dagadt, otthona ajtaján belépve Kapitány megkönnyebbülten vette le teljesen átázott gönceit. Ha nem is futva, mint régen, de azért megy ez még…
—
Epilógus helyett. Izé, az van, hogy mivel annak idején, amikor elkezdtem ezt a futkározás dolgot, akkor elég sok BSI-s versenyre jutottam el (ezzel valószínűleg sokan vannak/voltak így a futást elkezdők közül itthon), és amikor szembe jött az aktuális virtuális versenyük, azt gondoltam, a régi szép (?) időkre való tekintettel megérdemelnek egy kis támogatást ezekben a nehéz időkben, ha már nincs szintidő. Főleg azért, mert egyébként is át akartam sétálni vasárnap kora reggel egy sört meginni Óballára, amolyan teljesítménytúra gyanánt, és a táv egyébként szinte megegyezik egy félmaratonnal (kicsit azért több, de ugye ez az egyszerűbb). Még egy indok, hogy versenyeim sorát a BSI rendszerben egy kövér DNF zárja, talán szimbolikájában jobban illik a futás abbahagyásához, de a túrázás nem feledéséhez, ha egy tempósan lesétált félmaraton foglalja el inkább ezt a helyet. A póló mondjuk nem hiányzik, mert már annyi van, amiben kertészkedni meg festeni lehet, hogy borzalom, de mindegy. Egyébként egyszer néztem rá a népszerű közösségi oldalon az eseményre, az emberek teljesen ki voltak akadva, mert nincs érem. Szerencse, ha az ember a mozgás öröméért sportol… (már ha tud). Lesétáltam tehát a cuccot 3:30 óra alatt, amiből vagy negyed óra a sör volt, illetve az, mikor mutogattam a jóembernek, hogy hol szoktak/lehet a Tiszán a környéken pecázni. Persze az eredmény most még annyira sem számított, mint egyébként. (A képeket én csináltam, csak szórakoztam kicsit a Lunapic szűrőivel). A pozitív az az, hogy a most éppen rosszabik lábam nem lett a (hívhatjuk így) megerőltetéstől még rosszabb, pedig a vége tényleg durva sárdagasztás volt.
A Schrödinger mint márkanév amúgy teljesen úgy hangzik, mintha a német tisztasági törvény alapján készítették volna, nem?
21097 