Vannak olyan pillanatok, amelyek ízeltlábút rejtő borostyánként sűrítik magukba egy időszak minden jellegzetességét. Ma délelőtt tettem egy hosszabb gyalogtúrát, ideje volt kiszellőztetni a fejemet, de egy kisebb hibát elkövettem. A szokásosnál távolabb botorkáltam, és visszafelé egy olyan útszakaszon találtam magam, ahol az elmúlt évtizedekben csak és kizárólag futva jártam. Amíg tartott az a bő kilis egyenes, számtalanszor rándultam meg önkéntelenül, hogy futásra váltsak, már csak megszokásból is. Tavaly október óta nem éreztem még ennyire azt, most nekem muszáj nekilódulnom. Aztán persze kénytelen voltam a belém bújt bugit rögvest lelohasztani, hiszen ezt már nekem nem lehet. Vagyis lehet, csak közben kicsit fáj, utána meg napokig jobban. Parádés pillanatok ezek. Nem biztos, hogy a hétvégi hosszú gyaloglás a legjobb módszer lejönni az anyagról…
21097 