wacky laissez

Az elmúlt másfél hétben többször gondoltam úgy, valamiről feltétlenül írnom kellene ide, aztán menet közben már azt éreztem, mégsem, vagy nem pont úgy. Valahogy nem akart összeállni egy épkézláb poszt, úgy látszik, kezd elhatalmasodni a “Pár-hónap-után-azért-sérülten-nehéz-futósblogot-írni”-szindróma, de ez (ha máskor nem) már az előző bejegyzésből is nyilvánvalóvá vált. Gondolkozom egy rövidebb-hosszabb hiátuson, de most azért csak összesöpörtem ezeket a töredékeket. Következzenek tehát hangulatfestő rövidfilmjeink a közelmúltból. Közvetlenül a trendi kép után.

IMG_20200126_174720

Az utolsó előtti háború után. Bár tudnám, ez a PUF-sor egész pontosan miért jutott eszembe az egyik egészségügyi séta alkalmával, közvetlenül azután, hogy a szokásos alkonyati birkanyáj (egyszer kifigyelem, mit és hol is legelnek ezek ilyenkor tulajdonképpen) elvonult velem szemben a holtág melletti úton. Elvégre a zenekar (érdemei elismerése mellett) sosem tartozott a kedvenceim közé, még elkaraokézni sem tudnám a slágert, amiben az említett sor szerepel. Az biztos, hogy bipolaritásra erőst hajlamos lelkivilágomnak a futás hiánya nem válik előnyére. Bántóan üresen árválkodik a libikókának az az oldala, ahol a rekreációs testmozgás jelen blogban is unalomig megénekelt formája (ne legyünk igazságtalanok, más egyéb mellett) ellensúlyozza a téli sötétet, a változatos munkaformák okozta, nyaktájon tapasztalható fekália-hullámtöréseket, és minden mást, amivel modern korunk emberéhez hasonlóan jómagam is nap mint nap szembesülhetek. Kezdem úgy érezni magam, mint Bradbury Kaleidoszkópjának asztronautái, akik hajójuk megsemmisülését túlélték ugyan, ám szkafendereikbe zárva sodródnak a világmindesség robbanás-meghatározta pontjai felé, és lassan a rádiókapcsolatot is elveszítik egymással, miközben számot vetnek önmagukkal és egymással. A baj, a pusztítás megtörtént, de az (égi)háború elült, és most el kell hinni azt, hogy érdemes építkezni (vagyis bízni az egy-a-millióhoz esélyben, illetve abban, hogy az Arany Szív az utolsó másodpercben majd felvesz) – hogy aztán valószínűsíthetően minden újra tönkremenjen. A sötétség percei természetesen nem tántorítanak el abban, hogy a mélabú mézédes mocsarából (…) kiemelkedve, rövid mániás szakaszok minden pillanatát kihasználva ne próbálnám alakítani úgy a röppályát, hogy végül mégse egy hőpajzs nélküli légkörbe belépés legyen az utazás következő állomása. Teszem ezt azért is, mert kár lenne mindent a futás hiányára fogni, a porta előtt mindig van még mit söprögetni. (Ha létezne skálája a képzavarokkal teli szövegeknek, akkor ez a túl hosszú bekezdés komoly értéket érne el a képzeletbeli Pritchard-skálán, de ez van, amikor jobban sajog a térdem, nem (sem) vagyok vidám).

tok

Komfortzóna. Mindenféle különösebb elhatározás nélkül az újévi projekt a kreatív rombolás lett. Az utóbbi része ugye kifejezetten jól megy, a kreatív viszont kifejezetten rossz szó arra, ahogy igazából végtelenül unalmas, ám belátható és kalkulálható aprómunkára bontottam egy csomó olyan dolgot, amit mostanában többé-kevésbé fontosnak gondolok, legyen szó az erősítő gyakorlataimról, a zsíroldó-projektről, vagy tulajdonképpen akár az úszásról, de például hirtelen felindulásból publikálás közeli állapotba alakítottam egy másik blogfelületet, ahol leginkább szakirodalmakat, cikkeket, érdekességeket szeretnék feldolgozni, hogy ezek inkább utóbb (sok mással kiegészülve) összeállhatnának azzá a könyvvé, amit már legalább három éve el kellett volna kezdenem megírni. Sok-sok kicsi automatizmus, ami önmagában “semmiség”, de elengedhetetlen ahhoz, hogy a kritikus tömeg létrejöjjön, és az elemi részek összeálljanak valami működő dologgá. Meglátjuk, mire jutnak a dolgok, nagy tanulság, hogy a hétköznapjaiban az idő előrehaladtával egyre szaporodnak a béklyók, ezért különösen fontosnak tűnik olyan pórázokat a nyakba venni, amit magának választ és lehetőleg kedvel az ember. (Talán nem véletlen, hogy New York közkönyvtárában az elmúlt 125 évben leggyakrabban kikölcsönzött 10 könyv között egyrészt gyerekkönyvek vannak, míg a felnőtteknek szólók között szinte csak hatalommal és befolyásolással kapcsolatos kötetek (1984, 451 Fahrenheit, To Kill a Mockingbird, How To Win Friends and Influence People) kaptak helyet.) Valamikor eszembe jutott, hogy mennyire érvényes a mára már közhelyszámba menő mondás a komfortzónáról (amin túl ugye kezdődik az élet), ha az ember maga választhatja meg azokat a területeket, ahol ki óhajt mozdulni onnan. Elvégre ez mindössze annyit jelent, hogy definíció szerint is jobb lesz a delikvens valamiben, amit egyébként szeret (vagy nem szeret lásd még: úszás) csinálni.  Nem mintha az égegyadta világon bármi baj lenne ezzel, csak szart például már viszonylag kevesen vesznek a nyakukba szívesen, csak azért, hogy profik legyenek az ellapátolásában…

Safety in numbers. Többször hangot adtam már annak a meggyőződésemnek, miszerint a futóversenyeken kevésbé korkategóriáknak, mint inkább súlycsoportoknak kellene lenniük. Mindez csak azért jutott eszembe, mert megint a szemem elé került egy cikk, ami a régi, általam is többször megénekelt bölcsességet (1 kiló mínusz = 2 perc mínusz a maratoni időből) csomagolta újra (1 kiló mínusz = 3 másodperc kilométerenként). Miközben sok cikk jelenik meg arról, negyven fölött milyen élettani változások lesznek, ezek a változások (minimálisan leépülő izomzat, beépülő zsír) ráadásul mozgással hatvan éves korig tökéletesen kordában tarthatók, a súlynak jóval komolyabb esélykiegyenlítés-ellenes hatása van. Természetesen csak a móka kedvéért (mert a matek egész biztosan nem ennyire szimpla), de eljátszottam a gondolattal, hogy ha K2 már éppen ideális súlyát veszem az utolsó értelmes versenyemhez, a  szarvasi félmaratoni PB-beállításhoz képest, akkor a 25 kiló és a 21 km összegzéséből egy 1:30-on belüli idő jön ki. A jelmez és a biztonsági hájréteg alatt eltemetve létezett bennem egy amatőr szinten már szinte figyelemre méltó eredményre képes futó. A biztonság kedvéért inkább szétbasztam a térdét.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Téli botorkálások. Tegnap volt a PNDTT-farsang, ami az Ördög-körből és buliból állt, az utóbbiból nem tudtam kivenni a részem, mert vissza kellett érnem egy születésnapra Pestre (szóval végülis buli volt, csak nem úgy – lassan a legtöbb barátom átbukik a negyvenes küszöbön). Noha az előző hétvégével ellentétben (amikor azért mentem el hirtelen felindulásból a közeli Téli Kőrösre, mert nem akartam embert látni, és a ködben ez sikerült is) ez a hétvége a szociális eseményeké lett volna, de mivel elrontottam a hajnali rajtot, a Kisördögöt ugyan lesétáltam, a reggeli balfaszkodásom miatti késésnek köszönhetően nem sok egyesületi életre kerülhetett sor. Az Ördög-kör egyébként elég impresszív (nyilván, hiszen Bakony), ajánlom mindenkinek, bár az Ördög-árokban pár kilométer után már hiába gyönyörű a táj, az n+1. patakátkelésre már rá lehet unni (n>20), főleg ilyenkor, mikor félig van befagyva a patak. Elég nagy lutri, a Patakba-jóga (a legváltozatosabb figurák kerülnek bemutatásra a stabil pontokon átlépdelések során) közben mikor érezhetjük a hűs patakvizet a lábujjaink között áramlani…

Az ingerszegény környezet szerelmeseinek pedig: február első napján jön a Téli Sóút!

 

wacky laissez” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szerény megfigyeléseim szerint az is szerepet játszhat az eredményben, hogy míg a felnőttek többsége valamilyen könyvet kezébe ad a gyereknek, ő maga már nem feltétlenül olvas. Még durvább az eltérés, ha a vásárlásokat nézzük, mert sokkal inkább vesznek a gyereknek könyvet, mint maguknak, pl. ők elolvassák (illegális) e-könyvben stb.
    Amúgy érdekesek ezek a hivatkozások, én magamtól nem igazán olvasok semmilyen hírt, se angolul, se magyarul. A molekuláris kávéról is tőled hallottam.

    Kedvelés

    • Részben a munkám miatt kénytelen vagyok (inkább elvárom magamtól) néhány témában képben lenni, vagy legalábbis törekedni rá, így a vonatozásaim és egyéb hulladék idők jelentős része megy el az évek alatt gondosan kialakított hírlevél-portfólióm átolvasásával. Most a nagy nemfutás projektnek köszönhetően ebből kicsit több szivárog át ide, mindig van pár érdekesség, vagy párhuzam. Mondjuk az én filterem elég sajátos lehet… Inkább játék a számokkal a könyvtáros cikk, de biztos nagyon benne van, amit írsz. Meg egy ilyenre kirostálódnak a generációkon átívelő, “egyszer mindenkinek el kell olvasni”-könyvek, illetve a “már én is ezt kaptam gyerekkoromban”-típusúak.Most ránéztem, hirtelenjében ilyen összesítettet/idősorosat itthon nem találtam, de van azért hasonlóság, és ott vannak még a kötelező olvasmányok is :).

      Kedvelik 1 személy

      • A kötelezőket szinte senki nem olvassa el, csak az olyan eminensek, mint én. 😀 Bár az lehet, hogy egy páran (vagy a szüleik) kikölcsönzik. Mindig is érdekelt, hogy mit szűrne le rólam egy profilozó a könyvtári kölcsönzéseim alapján. Ja, és ha még nem lenne nyilvánvaló, én hírportálok helyett könyvet (papírt) olvasok. És annyira szűk látókörű vagyok, hogy még a könyvekről és díjakról szóló híreket sem olvasom el.

        Kedvelik 1 személy

      • Hát,a sok Egri Csillagok, Szent Péter Esernyője, meg Pál Utcai Fiúk kölcsönzés alapján ha nem is olvassák el őket, kivinni kiviszik… Azt nagyon jól teszed, hogy a díjakról szóló híreket nem olvasod el :). Sajnos nekem a könyvek a sor végén vannak a hírek, a hírek/hírlevelek után a tudományos cikkek-tanulmányok-jelentések vannak (bár ez végülis munka), aztán jönnek csak a szakmába vágó/érdekes könyvek, és végén azok, amiket egyébként “csak mint fun” olvasok, vagy leginkább olvasnék, ha nem lennének a sor végén, vagy megtehetném, hogy csak alszom, eszek és olvasok :).

        Kedvelik 1 személy

      • Ezért szeretem a kéthetes karácsonyi szabit: alszom, eszem, és olvasok. 🙂 Ja, de én nem a kis cuki általános iskolásokra gondoltam. Hanem Bűn és bűnhődés, A Mester és Margarita, Godot-ra várva. Az is szép mintázat, hogy felmérésekben meg szavazásokban a költészet terén mikor kedvencet kell mondani, megállnak a nyugatosoknál. Kortársat már pláne nem olvasnak, hacsak nem a Nők Lapjában Grecsó Krisztiánt. Na, de befejeztem. 😀

        Kedvelik 1 személy

      • Én meg a térd MR-ről szeretnék konzultálni, hogy milyen “élmény”. Tényleg 15-30 perc, tényleg zörög, tényleg segít a füldugó? Van valami kontrasztanyag/injekció? Költői kérdés: kell ez nekem? Olvastam róla valamennyit, de orvosi témában egyszerre csak keveset bírok.

        Kedvelés

      • Semmi különös. Anno valószínűleg túlkarikírozva írtam le :). Nekem 20 perc körül volt, egy gyűrűszerű tartóba kellett bedugni a térdem és csak feküdni a hátamon a kalitkában, amíg a gép olyan hangokat adott, mintha egy nyolcvanas évekbeli játékteremben lettem volna. Engem nem irritált annyira, hogy eszembe jutott volna a füldugó, igazából örültem, hogy majd fél órát nyugton heverészhetek. Nem volt semmi injekció vagy hasonló. Itt voltam, mert az egyik barátom ezt a dokit ajánlotta korábbi pozitív tapasztalat okán: https://www.izuletimr.hu/ Sokan sokfélét írnak róluk a neten (régi gép, bunkók stb.), én szombaton telefonáltam, hétfőn már ott voltam, és nem igénylem, hogy a minimálisnál kedvesebbek legyenek velem, a gép korát megítélni nem tudom, így nekem teljesen megfelelt. Annyi, hogy ő a végén csak megnézi és pár percben mond valamit a leletre, de alapvetően radiológus, nem véletlenül rendel ugyanabban a kapualjban egy ortopéd traumatológus – ha valami gebasz van, lehet továbbfáradni. Ha van rá 20-25e forintod (jó kérdés, hogy térdenként-e), rosszat biztos nem tesz. A porckopást nekem elvileg röntgennel is megmondhatták volna, de úgy voltam vele, ha már egyszer muszáj megnézni, akkor ez azért részletesebb képet mutat, derüljön ki minden, ami kiderülhet. Majd ha elviszem még a sportdokihoz/térdeshez a leletet, még kiderül, milyen képet csinál egész pontosan, de az március második fele leghamarabb…

        Kedvelés

      • Kicsit fáradt vagyok, ezért nem teljesen logikusan írtam: szóval nem reklámozni akarom az idézett helyet, mint ahogy azt sem tudom, magánúton tervezed-e egyáltalán az MR-t, és ha igen, milyen konstrukcióban, van-e dokid, aki megnézi a képeket jobban, ha esetleg szükséges és így tovább. Maga a vizsgálat egyáltalán nem nagy macera, és ha vannak nem egyértelmű gondok a térdedben, akkor akár hasznos is lehet. Nem utolsó sorban nézegetheted magad belülről, ami mindig élmény 🙂

        Kedvelik 1 személy

      • Köszönöm szépen a választ. Tudom, hogy nem reklámnak szántad. Nekem az az egyik legfontosabb az egészségügyi szolgáltatóknál, hogy bizalmat, nyugalmat váltsanak ki belőlem, ami nem egyszerű feladat, ezért hajlandó vagyok megfizetni a magánrendeléseket. Úgy tervezem, hogy ha már elmegyek egy dokihoz, a kezemben lobogtatnék egy leletet is. Meg persze kíváncsiság is van benne, de sajnos az utóbbi egy hétben konkrét nyavalyák miatt is foglalkoztat a téma. Bizonyos problémáimról tudok, de nem ismerem a teljes képet, és így nem tudom, “meddig mehetek el”.

        Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s