“Confucius say, man who keep feet on ground have trouble putting on pants“
Csak futás szempontjából mondható tétlennek a karácsony előtti időszak, a hétvégén még egy megcsúszó melót kellett befejeznem, és a “küldés” gomb vasárnap este hat utáni, örömteli megnyomásával kezdődhettek csak az ünnepi előkészületek. Szinte azonnal neki is láttam elfecsérelni a legutolsó üveg saját meggylekvárom, a fenti eredménnyel. De gasztroblog helyett (a linzer különben is nagyjából annyira bonyolult mint a rántott leves (…)) erősítsük mégis inkább a futósblog-jelleget. Hátha találok valami ünnepelni valót.
Legutóbb karácsonykor már mintha megéreztem volna valamit, elvégre a szenteste előtti bejegyzésem címe ez volt: all i want for christmas… are knees. A baljós árnyak mégsem nőhettek még túl nagyra, hiszen akkor legfőbb inspirációként az a térd alá a talaj által bevitt igen erőteljes ütés szolgált, amit a Budai trailen szedtem össze. Azóta kiderült, ez nem olyan egyszerű, hogy csak kérek egy új térdet, megkapom és belekocogok a hegyoldalban a naplementébe. Nem, ehelyett idén karácsonyra egyetlen dolgot kaptam magamtól, egy hányás-neonkék pilates labdát, amivel hatásosabban tudom csinálni a gyógytornát. Faszom. A fájdalom mindenesetre már a múlté, most jön az a két-három hónap, ami a legnehezebb lesz, nem fáj, de nem futhatok, amíg el nem érem a kitűzött mérföldköveket súlyban. Marad az úszás, meg a torna, illetve az előbb hazudtam ajándék-témában, 24-én délután bűnözni fogok.
Sok éve már mindig futok egy fél órát szenteste előtt, amikor már minden kész van, de még csak épp elkezd lemenni a nap. Ezt most sem fogom kihagyni, bő 10 hét után, és újabb két hónap “pihenő” előtt. Viszont jelenlegi szerencsétlenségem nem szabad, hogy elterelje a figyelmet erről az évről, ami igen-igen intenzív lett. Ami a futást illeti, azt talán kimerítőbben dokumentáltam, mint valaha, idén nem is tervezek évérékelő írást: nagyjából 3000 kilométert futottam (ha a futott túrákat is számoljuk, szinte negyedét versenyen), úgy, hogy három hónap gyakorlatilag kiesett. Annyi rendezvényen indultam, van amelyiket már szinte el is felejtettem – ami nem is csoda, elvégre volt itt minden, leghosszabb terepultrától fasza ötvenen és pocsék maratonokon át a nagyjából PB félmaratonig. Ami a minden mást illeti, azt hiszem, a kimerítő jelző ott is tökéletesen fedi az év történéseit. Fura módon nem azok a dolgok jutnak elsősorban eszembe, amik újak, vagy először történtek, hanem amik véget értek. Pedig az előbbiből is akadt (elvégre például megtanultam úszni, futottam láncban és terepultrát, tag lettem egy terepfutó egyesületben, megjelent az első tankönyv-fejezetem), mégis a folyóirat-szerkesztés befejezése, vagy egy régi barátság végső kimúlása most élénkebb élmény. És a futás sem lesz már olyan, mint ezelőtt volt, az egészen biztos (tízévértékelőt ebből a szempontból több értelme lenne írni). Azt egyelőre nem tudom megmondani, mit fog bírni a lábam, de elkezdtem kiválasztani jövő évi versenyeket, szükségem van arra, hogy ilyesmiken agyaljak (Plitvice Maraton és társai), bár valószínűleg egyelőre hasznosabb lenne nekifogni a Cartographia kupának inkább. Mindenesetre álmodni is kell néha. Egy dolog biztos, ha lesz jövőre Békéscsabán farsangi futás, oda K2 el fog menni – és lefutja a tavalyi táv tizenegyed részét…
De addig is nagyon örülök most annak, hogy végre vége ennek az évnek, mert az igazat megvallva rettenetesen elfáradtam. Holnap még megfőzöm a halat, aztán hosszú-hosszú napokra kikapcsolok mindent. Önöknek pedig K2 köszöni a kitüntető figyelmet, és nagyon-nagyon boldog karácsonyt kíván!
Ünnepi update avagy sérültkarácsony:
21097 