the kiddie pool detour

“Élünk csendesen, szopunk rendesen”

Az időhúzó-helytöltő Top20 után, és Joe Strummer maratonjai előtt, amivel egyszerűen nincs elég időm foglalkozni (egyébként már-már hihetetlen, a sztoriknak hányféle interpretálása van, miközben az ellenőrizhető sarokpontok száma adott és véges), egy kis péntek szombat esti rekreációs írás keretében, sör mellett összefoglalnám, hol nem tart a rehabilitációm.

“Belepofázhatok?” – tette fel a jóindulatú kérdést hétfőn, nagyjából fél hét magasságában az ember, aki úszásoktatóként működik közre az uszodában. A tanmedence valamiért üzemen kívül volt, így kénytelen-kelletlen, nebulóival együtt áthelyezte a székhelyét a 33-ashoz. Itt aztán nem túl sokáig bírta szó nélkül nézni pazar technikámat. Ebben az a csodálatos, hogy szerintem az elmúlt egy hónapban kifejezetten sokat fejlődtem. El lehet képzelni, milyen – a magyar úszóhagyományokat meggyalázó – stílusban kezdhettem én neki ennek az egész pancsolásnak október végén (illetve az önfejlesztési képességeim is picit más megvilágításba kerülnek)… Kaptam tehát némi iránymutatást a levegőkifújás mikéntjéről, amivel szoros összefüggésben a levegőellátásomban elvileg szintén drasztikus javulásnak kellene beállnia. A hátrelévő időben minden első hosszon ezt próbáltam gyakorolni (minden második hossz most már a hátúszásé, ami legalább ennyire pocsékul megy, de legalább a légzéssel kell egy fokkal kevesebbet foglalkozni közben). Ismét bebizonyosodott, a világ legszórakoztatóbb dolgai közé tartozik, amikor a rossz, de valamennyire működő beidegződés már nem, a hatékonyabb/jobb megoldás még nem működik (“láttam a küzdést”). Néha azért beletaláltam a mozgásba és a légzésbe, ami azért rossz vagy éppen jó, mert felvillantja a mérhetetlen mennyiségű szívást, ami még hátra van, mindeközben kecsegtet valamennyi eredménnyel is.

Ez utóbbi gondolat hétfőn még nem töltötte ki gondolataim jelentős hányadát, inkább akkor tört elő általánosabb érvénnyel, amikor szerda este elkezdtem kutakodni valami gyógytorna után, amivel még intenzívebben bírhatnám a térdem jobb belátásra. Az első találataim szülték azt az “ötletes” képet, ami már látható volt itt. Elsőre is nyilvánvaló volt, hogy ez a térd-téma nem lesz fáklyásmenet, de hogy mennyire lesz valójában hosszú, az ezen a héten temetett (ismét?) maga alá. Kezd ugyan teljesen elmúlni a kellemetlen érzés az ízületből, egyre több az olyan kitekerős mozdulat, amikor tapasztalatból várnám, de már nem jön a sajgás. A kakastaréj-kúra (nem tudom, hogyan működik, de már az össze többi forgórészem is recseg-ropog) lassan felénél már nagyjából érzékelhető a javulás üteme, ami viszont a tektonikus mozgás tempójához tűnik hasonlatosnak, leginkább földtörténeti léptékekre hajaz. Korábban már tudatosan ehhez igazítottam a tervezett súlyvesztés mértékét. Említettem, hogy keresgéltem egy igen drasztikus étrendet, de aztán rájöttem, ha a szervezetem kímélése a cél, nem feltétlenül célravezető egy atomrobbanással felérő, kéthetes nehézbombázással felérő kúra. Szóval hagyományosabb utakra tévedtem, minden nap kötelező a gyümölcs, meg elkezdtem a távol sem legendás, leginkább cukrásztermékekre korlátozódó (lásd még ‘Saját nagyanyám projekt”) konyhaművészetem olyan, jobbára ismeretlen vidékek felé kormányozni,  mint a zöldség+csirke országának különböző régiói.  Már csak azért is hasznosabb lenne a mértékletesség, mert ezzel nem csak a beszedett hialuronsavra bíznám a bőröm kisimítását, a nápolyi masztiffá történő átváltozásom megakadályozását. Szóval valószínűleg a térdfájás ellen javallt gyakorlatokat bemutató videók kapcsán felállítok egy prioritási sorrendet, és kezdetben jöhetnek a nyugdíj előtt álló, túlsúlyos néniken és térdműtéten átesett karosszéria-lakatosokon bemutatott figurák, míg a végén elérünk majd a pilates labdás fitnesz-kiránynőig. Pompás tervnek tűnik ismét.

Csütörtökön a nyitásra várva (…) újfent összeakadtam az oktatóval az uszodában, megköszöntem neki a tanácsot. Természetesen az volt a mézesmadzag, hiszen hamar a reggeli órájára került a szó, meg arra, hogy öt óra alatt a mostani szintemről (haha) megtanítana rendesen úszni. Nem csaptam rögtön a tenyerébe, de igazat kellett adjak neki annyiban, ha már csinálom, akkor akár csinálhatnám rendesen is. Az mindenesetre biztos, készen állok rá, csütörtökön már egyszer sem éreztem a térdem úszás közben, pedig kísérleteztem vadul (“igazából lábtempó sincs”). És az is biztos, trial-and-error módszerrel pár hónapig eltartana a csiszolgatás. Nagyon úgy néz ki, megyek kirándulni a “gyerekmedencébe”.

Vannak dolgok tehát, amiknek még mindig rohadtul az elején tartok (és most nem teszem fel a “ki tudja, van-e vége egyáltalán”-lemezt), viszont van olyan utazás, ami a vége felé közeledik.  Nem szoktam itt a nyavalygáson kívül túl sok futáson túli dolgot megosztani és a jövőben sem lesz ez így, viszont a héten jelent meg az utolsó olyan száma a folyóiratunknak, amit még papíron is én raktam össze. Akit érdekel az ilyesmi, forgassa bátran. Nagyon tanulságos közel öt év volt, amit a lap mozgásban tartásával töltöttem, rengeteg energiát öltem bele, aminek csak töredéke látszott kívülről, és nem mindent csináltam jól, máskor meg a zord körülmények összjátéka sem segített, de a legtöbb dolgot, amit mindenképpen el akartam érni, azt sikerült. Olyan volt ez is, mint egy jó hosszú maraton, és azt hiszem, egy egész tűrhető issue-val sikerült lezárni a részemről a sztorit. De ha már itt tartok, talán néhányan a Nyájas Olvasók közül még emlékeznek rövid eszmefuttatásomra, amit Eugene Wei közösségi oldalakon élő status seeking monkey-jai kapcsán írtam, meg hogy alkatomból kifolyólag mennyire utálom én ezt az egészet. Az egyik kedvenc hírlevelemben, a The Convivial Society legutóbbi számában a szerző is épp erre a problémára tapint rá.

“Valamilyen szinten mindig is irányítottuk másokra tett benyomásainkat, – ahogy arra Erving Goffman rámutat – ezt a folyamatot az adott társas helyzetek természetéhez igazítva. (…) Most, hogy a társadalmi életünk zömében digitalizálódott, jómagamnak is rá kellett döbbennem, mennyi munkát jelent a benyomás-menedzsment, és tudom, vagy legalábbis sejtem, hogy mindenki más is elvégzi ezt a munkát. Ha azt a színjátékot vesszük, amit sokunk belevisz ezekbe a helyzetekbe, arra a megállapításra juthatunk, hogy az egyén saját magát egy mesterséges konstrukcióként, vagy rosszabb esetben a társadalmi kapcsolatok egy kiterjesztett, önérdek vezérelte manipulátoraként éli meg.”

Ez most így elég direkt lett, de egyre szaporodnak azok írások (nem feltétlenül, de mivel keresem őket, így nincs más választásuk), amik azon lamentálnak, hogy nem feltétlenül tesz jót, ha egyszerre számos kontextusban is jelen lehetünk és mindenhol rohadtul a legmenőbb homlokzat kialakítására kell törekedni – szünet nélkül. (Épp a héten olvastam, hogy a rovaroknak sem igazán tesz jót a fényszmog, sőt.) Egyrészt így még érthetőbb, miért szeretnek bizonyos emberek akár napokat a terepen futni, ettől az igazán büdös munkától távol, másrészt pedig az is, miért annyi a futós kamu szöveg. Még mindig nem tettem le arról amúgy, hogy írok egy cikket, amiben a futós közösségi-médiaprofilokon tapasztalható “státuszépítési” gyakorlatokat és fortélyokat gyűjteném egybe és csoportosítanám. De ez legyen meglepetés. Valószínűleg hamarabb jön rendbe a térdem, mint egy ilyen írás elkészül… (Talán Joe Strummer futásaira ennyit nem kell várni.)

 

the kiddie pool detour” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Eszembe juttattad, hogy elfelejtettem beleírni a mai bejegyzésembe a Johari-ablakot. Kapcsolódik a homlokzatépítéshez.
    Az úszástechnika fejlesztése jó iránynak tűnik. Bár az idézett mondatok alapján jó eséllyel elküldtem volna az illetőt melegebb éghajlatra. Ennyit rólam.

    Kedvelik 1 személy

  2. Visszajelzés: aloneliness – BSZM virtual | 21097

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s