captain caffeine’s punk run top 20, part 1. (20-11)

A nagy tétlenségben, legalábbis ami a futást illeti, valamikor eszembe jutott, összerakok egy listát azokról a dalokról, amiknek szerepel a futás a címében (a ‘fut’/’futás’ vagy a ‘run’ szó, ami persze végtelenre nyitja az angolban a lehetőségek tárházát, mint azt látni is fogjuk). Ha már főleg a punkhoz kötődöm, a szó megléte mellett leginkább ezen a témán belül keresgéltem, és harmadik szabályként azokat előnyben részesítettem, amihez van valamiféle személyes kapcsolatom, legalább annyi, hogy pörgött már az adott sláger vagy előadó futás közben a fülesemben. Később kiderült, ez nem annyira egyszerű, angolszász területen erősen tengermély a merítés (kacérkodtam a némettel is, de elvetettem ezt az irányt, így a hasonló gyöngyszemeknek esélye sem lehetett), míg hazaiból gyakorlatilag nem létezik olyan, hogy merítés. És persze simán lehet, hogy kifelejtettem valamit. Vagy eszembe jutott, csak utálom. A régi időkben a vasárnap volt a slágerlisták napja, megőrzöm ezt a szép hagyományt. Jó ebédhez szól a nóta.

  1. gecizők – becsöngetünk és elfutunk

Kezdjük is rögtön a nagyvaddal, azaz az egyetlen olyan magyar nevezővel, ami minden kritériumnak megfelel (vagyis leginkább tudok róla). A zenekart vezető Pozsonyi Ádám (Bucó) megítélése több mint ellentmondásos, már ebből is látható, hogy magas pontszámot érne el a punksági skálán. Ami engem illet, vannak dolgai, amiket kedveltem (ilyen a pusztai Dead Kennedysként említhető Anyátok vagy a Lenin szobor helyén bombatölcsér tátong című, egy közepesen hosszú vonatút alatt kiolvasható könyve, és elvitathatatlan érdemeket szerzett fanzine-fronton is), de azért ott, ahol üzemszerűen liberálisok pukkasztásáról, meg szándékosan idegesítő zenéről van szó, érzek némi átverés-szagot, de legalábbis egy idő után el lehet veszni a dupla- vagy triplacsavarok világában (pl. mikor valaki a saját blogján jelenti ki, hogy az internet egy szar és be kellene tiltani, egyébként rendeljetek könyvet, itt az e-mail cím). Eszembe jut a századik 100-as klub (lassan húsz éve lehetett, te jó ég), amiket az akkor nálunk (vagy 6-8 másik banda mellett), a körzeti megbízottban is doboló Schleki szervezett, vagyis éppen nem igazán szervezett, mert nekünk kellett beugrani az utolsó pillanatban, egyetlen fellépőként. A koncertünk egy pontján felbukkant a jó Ádám, pár ütemet meghallgatva erős fejrázásba kezdett, majd néhány, láthatóan felháborodott fel-alá kör után távozott a teremből, jelezve, mennyire szarok vagyunk, legalábbis haladó (vagyis izé, konzervatív) punk léptékkel mérve. Azóta sem tudom, hogy akkor ezek szerint egy punkpukkasztót pukkasztottunk-e…

  1. csibor – rohanó világ

Rögtön a lista szinte legelején itt egy, a szabályokat erősítő kivétel. A Csibor saját stílusmeghatározása szerint sem volt punk (hanem ‘iszonyú beat’, khm), ráadásul futás helyett rohanás szerepel a címben, de két ilyet megengedtem magamnak. A punk kötődés mindezek mellett létezik, azonban erősebb a személyes: a felvételen Doki barátom dobol, aki (amellett, hogy együtt erősítettük az imént említett kmb mellett a Csirkepogót, később pedig a Szemérmetlen Ajkakat) az első BSZM-es Balatonkerülésemen felvállalta a biciklis kísérő szerepét. (Az énekes pedig dá, a kedvenc ska zenekaromból, a Boogie Mammából, akivel ugyanarra a szakra jártunk Gödöllőn, de legtöbben mint az Urbanista blog/rovat szerzőjét ismerhetik). Szóval így már érthető, hogy miért is nem a Sajnos Batártól a Rohanás, rohadás vagy a Trabanttól a Kergetnek és én gyorsan szaladok (bocs, Karesz), netalán a Menekülés a Hátsó Szándéktól. Volt olyan elképzelés, hogy én majd egy Csibor zászlót lobogtatva futok a célba és ez benne lesz a dal klipjében, de annyira csúnyán nézhettem az ötlet felvetésekor, hogy ez egynél többször nem került szóba a négy nap folyamán.

18. me first and the gimme gimmes – runaway (del shannon cover)

Joggal merül fel a kérdés, egy feldolgozás-zenekar mi a fenét csinál egy ilyen listán (még ha itt a vége felé is), ráadásul egy olyan 1961-es dallal, ami csak részben nevezhető a tematikába illőnek. Az az igazság, hogy egyik örök favoritom, a The Mutant Members Only Club szintén készített egy verziót a dalból, és rögtön eszembe jutott a lista készítése okán. (Sorsszerű, hogy miközben ezt írom, fedeztem fel az új TMMOC albumot. Fuck yeah!) Valamiért azonban Tom levette a feldolgozásait a zinternetről, így ez most amolyan pótlék.

  1. thursday – running from the rain

Sok mindennel lehet engem teljes joggal megvádolni, az azonban, hogy nagyon élném a post hardcore-t, nem igazán tartozhat a vádpontok közé. Amiért mégis csütörtököt mondok bekerült ez a dal a listára, annak oka, hogy néhány régi barátom nagyon szereti a zenekart, ezen felül pedig ezek a srácok egész ügyesek voltak atmoszféra- és szövegügyben. Hát nem?

  1. the undertones – (she’s a) run-around

Azon gondolkoztam, hogy vajon az undertones tagjai gyűlölik/unják-e mára már annyira azt az egy dalt (az egyébként valóban zseniális Teenage Kickset), amiről valószínűleg a világ nagyobb része ismeri őket, mint amennyire Barangó a Kézigránátot, vagy Lemmy az Ace of Spadest (vagy ahogy a legenda szerint a Spin Doctors a Two Princesst, bár az élő albumukról mégsem ezért maradhatott le) unhatta. Ha igen, most nyugodtan dőlhetnek hátra, mert itt még véletlenül sem ez szerepel. Amúgy ha létezett volna annak idején vetélkedő a leghétköznapibbnak kinéző punkzenekar címért, valószínűleg elvitték volna a fődíj mellé járó kötött pulóvert.

  1. the dopamines – dan teets runs a marathon

Bevallom, nem sokat tudok a zenekarról (ugyan korábban botlottam már beléjük, de hogy létezik ide beilleszthető daluk, erre csak most jöttem rá), pedig egy elég korrekt power pop/pop punk brigád (a ramones-core címkéig azért nem merészkednék), amiből ugyan tizenkettő egy tucat, de ezt most tessék jól érteni (létezik a punkbandáknak egy jelentős halmaza, amiből pár száz sincs egy tucat). Ráadásul nincsenek véletlenek, a második gitárosuk belépése előtt az a Mikey Erg turnézott velük élőben a hangzást vastagítandó, akinek anyazenekara bostoni beszámolóm egyik inspirációja volt, és a lista első felében még fel fog tűnni. A refrén (ami versenyben lehetne a legtökéletesebb áthajlás címért is) szövege pedig valószínűleg telitalálat a mostani állapotomra, minden porckopással küzdő futó lelkesen dúdolhatja magában.

  1. buzzcoks – running free

Következzen két „klasszikus” banda, először egy Angliából. A Buzzcoks – ha már annyira belejöttem az előbb az egyébként teljesen haszontalan címkézésbe – akár a pop punk atyjának is tekinthető, nem mintha az első generációs angol punk (illetve a stílusra átnyergelő) zenekarok  ne lettek volna szinte egytől egyig meglehetősen dallamközpontúak. A sorok írójával megegyező korú running free is egy ilyen dal, és nehezen lehetne vitatkozni azzal, hogy sok minden nehézségre megoldás, ha csak futunk, futunk, szabadon…

  1. social distortion – i won’t run no more

A kaliforniai punk (és most ne annyira a köztudatba „deszkás punk”-ként bevonult tempós popzenére gondoljunk elsősorban) egyik dinoszaurusza remekül ellenpontozza (no, nem a metaforák szürrealizmusát hanem) az iménti szabadon futást, rávilágítva arra, hogy előfordul az, amikor nem kell, nem lehet, vagy még inkább nem szabad (el)futni. Most épp ezt is át tudom érezni.

  1. dead moon – running out of time

Portland mindig kitermelt magából olyan punkzenekarokat, akiket nagyjából öt másodperc hallgatás után fel lehet ismerni, a kis túlzással az egész grunge-hullámra komoly hatással bíró Wiperstől a nálunk is koncertező (bár mintha az rémlene, a bulijuk elmaradt, és a yardok is feltűntek, de elképzelhető, hogy kétszer is jártak felénk), és általam futáshoz sokat hallgatott Clorox Girlsig.  A Dead Moon is ilyesmi, a helyi színtér egykori veteránjai itt most egy örök témához illő klasszikus akkordmenettel jelentkeznek. Az idő bizony nem folyik visszafelé.

  1. burzsoá nyugdíjasok – rohanó világunk

Az első rész zárásaként következzék az utolsó magyar dal a listán (kis csalással, ugyebár). A pécsi képzőművész-tanoncokból alakult idősek napköziotthona az egyik legjobb dolog volt, ami történhetett a magyar punkkal az ezredfordulón (mondanám, hogy a kmb volt a másik, de nem). Az első, Idősebbek is elkezdhetik című kazettájuk gyűjteményem nagyra becsült, a Nyisztor György kollégium A épületnek második szintjén igen népszerű darabja volt, a (talán) 2000-es Szigeten lezajlott performanszuk, aminek az elején az egyik tag teljes klánöltözetben, égő fáklyával a kezében énekelte a What a wonderful worldöt, pedig kitörölhetetlen koncertélmény. Ráadásul Dr. Csordás Aurél ugyanolyan keletnémet Musima-de-Luxe basszusgitáron játszott (többek között az egyik Jancsó-filmben is megcsodálható Lovasi András kezében), mint amilyen nekem az első gitárom volt. Kutyavilág ez, Darlingot mindenkinek!

 

captain caffeine’s punk run top 20, part 1. (20-11)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nincs benne semmi szó a futásról, de van benne szó a „nem mozdulni tudásról” és olyan szép üzenete van…
    „Alul vagyok, punk vagyok És kínomban röhögök, Nem tudok mozdulni sem, Eltaposnak a dögök!
    De még élek, még vagyok, Amíg élek, harcolok, Köpködök és taccsolok Mindenre, ami ragyog!”

    Kedvelés

    • Ez pedig még csak nem is dal… “Mindig is tetszett a punkban, hogy valami véres szomorúság lengte be az egészet, és teljességgel távol állt tőle az a szánalmas értelmiségi spleen, ami az underground fost jellemezte. Semmi entellektüel egymásra kacsingatás, verseskötet a kopott zakó zsebében, meg ilyenek. Csak a teljességgel értelmetlen proletár vicsorgás. Mindmáig gyűlölöm az értelmiségi viselkedést. Menjenek a picsába. Kártékony csótány-fajzat.”

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s