race against myself (learning to run again)

“Rincewind had always been happy to think of himself as a racist. The One Hundred Meters, the Mile, the Marathon – he’d run them all.”

Ez most ilyen hazudós poszt lesz, jó? Lies, damned lies and statistics. (De hívhatjuk fölöttébb spekulatív jellegűnek, a körmönfontabb megfogalmazások szerelmesei kedvéért.) Mivel a Jahorina-beszámoló óta futásról érdemben nem sok szó esett itt (kellően gonosz közbevetés szerint abban sem), a hétvégi kéktúrázás előtt, megközelítőleg tizenhat üveg cékla dunsztba helyezése után (dunsztom van, értik) összefoglalnám az elmúlt napok történéseit, illetve azt, ami az őszből időközben kitisztult. Hacsak a grafomániám és a rejtőzködő exhibicionizmusom nem győzedelmeskedik, valószínűleg lesz egy kis fennakadás a tartalom-generálásban a következő hetekben, teljesen szétestek a mindennapjaim, valahogy rendet kellene vágni. Az, hogy maga alá temet az élet, abból is kiválóan leszűrhető, hogy a futás elkezdett túl jól menni. Vagyis hát legalább kezd futásra hasonlítani, amit csinálok. Ilyenkor most már megijedek, mert általában egyéb szegmensekben a katasztrófavédelem ügyködik éppen, ha ez történik. Őrült szerencséje Önöknek és nekem is, hogy ez egy futósblog, így a dolgok csillogó oldaláról van szerencsém írni. Rögtön itt egy vérfagyasztóan szellemes kép átvezetésként.

Nemcsak rasztaszív létezik, bár valóban jobban hangzik a céklaszívnél. Az acélszívről meg ne is beszéljünk.

Lássuk tehát a statisztikát. Bő két és fél héttel a JUT után mutattam olyan jeleket először, amelyek szerint többé-kevésbé kipihenhetem az engem ért megrázkódtatásokat, sőt, arra lettem figyelmes a múlt hét közepe táján, hogy a kényelmes, “nem is érdekel” futótempóm néha kezd közelebb lenni az 5:30-hoz, mint a hat perchez. Az is igaz, emeltem a távokon, a felfedezés előtt már eldöntöttem, a regenerálódó lötyögésnek mindenképpen vége, sajnos a november elseje egyáltalán nincs olyan messze, mint amilyennek elsőre tűnhet. Tíz fölé csavartam tehát a napi adagok döntő többségét, még ha nem is túl sokkal. Akadtak nyilván kalandok, például amikor próbáltam a hidegfront esőhullámai között futni, értelemszerűen kis kartoncafatokká áztam, ha feltesszük, hogy egy papírdobozzá átlényegülve indultam útnak. Bosszúból most már van a futás végén meghúzott kilométeremből slattyogós-cuppogós-jéfolyikazorromrólavízaföldre változat is (4:44). Az új terepcipőm betörése is kiválóan sikerült, mentem vagy hat kilit az esők után saras gáton (szuper, könnyű, kényelmes, bármi), majd mikor már átázott, meg szétbaszta a sarkam (túlárazott, használhatatlan fos), megpróbáltam futva visszajönni… Vasárnap legalább egy közepesen értelmes hosszút szerettem volna beiktatni, és szerencsére felhős volt a reggel, nem haltam meg korán, sőt. Az előző heti, elengedett félmaraton-tesztből tanulva nem akartam túltolni, de aztán annyira jól ment, hogy az órán belüli tíz után kicsit még rászaporáztam, szerintem sok éve a legjobb félmaratonom lett (szűk 122 perc). És ha meg akartam volna halni, akkor ment volna két órán belül (gondolom, ha az utolsó ezres lesz a leggyorsabb, akkor még marad kraft). Sikerült tehát visszatalálni a normál kerékvágásba, ha létezik ilyen.

Mélyvíz – áll a kis táblán, ott bal kéz felől

A mostani hét rendhagyóan alakult eddig (17+14+10), mert a hétvége a keresztedzésé és a fejszellőztetésé lesz (amennyiben a hegyen sétálást annak vesszük). A tempót megemeltem, mert most már látszik, mit csinálok… Magyarázatként: amellett, hogy bízom a nyilvánosság és a közösség erejében, meg a peer pressure-ben, leginkább azért lett Strava-profilom, mert az “új” telefonom Androidos, így a Blackberry 10 OS után döbbenetes lehetőségek és felületek nyíltak meg számomra. Többek között arra, hogy azon aggódjak, elég menőnek tartják-e mások a heti futásteljesítményem (nem mintha ez érdekelné a kutyát is). Így most persze minden szart kipróbálok, egyelőre az ingyenes Strava feleannyira sem jön be, mint az, amit a Passporton használtam és más néven tudom majd tovább használni később, szóval egy hónap után el fogok tűnni a süllyesztőben. Addig Önök nézegessék szorgalmasan, ha már minden futás alkalmával kicsit meghalok, hogy jól mutasson (be)…

Mint az jobb kéz felől látszik, nagy vonalakban összelegóztam az őszi versenynaptárat, még 2-3 félmaraton, esetleg maraton bukkanhat fel benne, de egyelőre nem tudtam eldönteni, mikor és hova (olyasmik vannak még fenn a rostán, az alföldi futóéletet támogatandó, mint a szarvasi Körös-Körül a Körös Körül Futófesztivál). Alapvetően kitaláltam azt a futásmennyiséget és intenzitást, ami mostani ismereteim szerint kellő esélyt ad számomra a felsoroltak, de leginkább ugye a P85 teljesítésére, aztán majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Ez egy elég sokismeretlenes egyenlet. Furcsa ránézni arra, ahonnan belefordulok az őszbe, kicsit olyan érzésem van, az egész eddigi bohóckodás mindössze arra szolgált, hogy elvergődjek egyáltalán a rajtvonalhoz. Szerencsére ez egy olyan vetélkedő, amiben elsősorban nem mással versenyzem. Mindenféle lényegi dolog tulajdonképpen csak most kezdődik. (Ha bírom a tempót.)