Szóval holnap Börzsöny trail, közel három hónap után az első verseny-versenyem. Meglehetősen fos héten vagyok túl, amikor gyakorlatilag az összes motivációmat elveszítettem, mert meggyőződtem arról, a sors direkt szopat. (És ebbe most nem számolom bele azt az esélyt, hogy bármikor búcsút mondhatok a bosnyák tripnek, sérüléstől vagy motivációtól függetlenül.) Sziklaszilárd elhatározásom, hogy többé nem sóhajtozom tele a blogot, de amikor mindennek a tetejébe még a kutya feje is bedagad, mert valami megcsípte vagy valamivel megszúrta magát (?), aztán meg egy kuvikfióka fullad bele a betonozáshoz használt vizes hordóba, akkor már nehéz újra és újra egy nagy levegőt venni és mindenben a pozitívumokat keresni.
Pedig azok ott vannak mindenhol. Lassan érik a paradicsom a kertben, egyre jobban sajnálom, hogy Tomatan csak egy közepes médiahack volt pár éve… A tudomány is csodálatos. Mindig elgondolkozom, hogyan tervezik ezeket a kísérleteket. Az addig rendben van, hogy elemezgessük futók székletét futás előtt meg után, illetve a kontroll csoportot, de hogy amit találunk, azt utána fecskendezzük egerek végbelébe, ahhoz azért kreatívnak kell lenni. Innen már csak egy lépés a természetes anyagokat tartalmazó frissítőkúp. Ez utóbbival csak azért tréfálok, mert a héten elég sokat töprengtem a frissítésen, mint olyanon. A Jahorina trail ebből a szempontból új minőséget képvisel, és bármennyire nehezemre esik, valamennyire ésszel kellene ezt csinálni. Viszont a pulzuskontrollon kívül (igen, tisztában vagyok a hatékonyságával) még egy dologgal lehet engem kikergetni a világból, az pedig a frissítési stratégia, illetve amit ebből manapság a legtöbb esetben látni lehet, vagyis “28 gél kell ennyi időre nekem, és természetesen félóránként két sótabi”. Szóval elkezdtem ezzel kicsit komolyabban foglalkozni, bár azt nem tudom, írok-e részletesebben róla, mert kínosan kerülöm azokat a témákat, amik akár érdekesek is lehetnének egy futónak úgy általában. (Elég traumát okozott az, mikor felfedeztem egy blogszemlében a múlt heti “instant” túráról szóló bejegyzést…). Meg tele van már a témával a zinternet.
Így indulok tehát, szemközt a pusztulással egy ember lépked. De nekem (futó)botom sincs, csak árnyékom. A múlt heti százas kihívást egyébként elbuktam, vasárnap mindössze egy fél órás átmozgatáshoz volt kedvem, így 93-nál megállt a számláló, lelkem rajta. A héten ha mentálisan nem is annyira (hisz így mindig rém erős vagyok), fizikálisan viszont először éreztem, kezdek (ismét?) erős lenni. Holnap kiderül, mennyire vagyok valóban az, kivételesen a szokásosnál is előrébb megfontolt szándékkal szeretném leamortizálni magam: az utóbbi hónapokban az igazi hosszúkat igencsak elkényelmeskedtem (a “felkészülésnek tökéletes lesz ez” jelszavával). Épp itt lenne az ideje egy szédülve hányós befutónak…
21097 