Azt mondják, az ultrafutás leginkább mentális sport, ugyanakkor a lábakon túl szintén szükséges a test egyéb részeinek edzettsége hozzá. Vehetjük úgy, ezeket a mendemondákat túlságosan komolyan vettem a Jahorina felé fordulva, a héten ugyanis egy métert sem futottam, ellenben edzettem a testet és a kemény fejemet. Nem mintha lett volna egy perc időm futni (és sajnos az urológus szintén csúszik, pedig már rém kíváncsi vagyok). Hétfőn csak lézengtem, Pécsről jó későn értem haza, ilyenkor minden látogatás jól esik a nagyfaluba, főleg munkaügyben. Kedden pedig jött az előző bejegyzés végén említett kőművesem, és nekikezdtünk az évek óta halogatott felújítás-projektnek. Mondjuk a felújítás szó némileg pontatlan arra, amit csinálunk, mert gyakorlatilag megsemmisítjük a családi ékszernek tekinthető, az 1930-as években épült házunk mintegy negyedét-ötödét, majd összelegózzuk újra, immár egy stabilabb alapon. Pisti nem viccel (“halad ez, csak csinálni kell”), fél héttől hatig pörgetjük az ipart, és egész biztos vagyok benne, a kőműves segédmunka tökéletes állapotba fogja hozni a torzómat, mire kell (holnap lesz a negyedik napja, hogy csináljuk, és a rombolásnak már vége is lesz, ha nem esik. Május elsejét mindenesetre méltóképpen megünnepeltük, fél órát csutakoltam magamról a mocskot aznap este). Egyelőre nyilván nem ezt érzem, hanem sokkal inkább azt, tényleg negyven éves leszek lassan, főleg a derekam… Az első nap egyébként is cefet rossz volt, mert hazudnék, ha azt mondanám, a Mecsek trail nyom és izomláz nélkül elhussant a semmibe. Viszont régi álmom teljesült, bár csak egy napra: mindig ki szerettem volna próbálni, milyen egy hatalmas, nyitott tetőterasz. Mivel az első nap a tetőt kaptuk le, a padlás egy része átalakult terasszá a nap végére, én még kiültem egy sörrel – nyilván rögtön elkezdett esni az eső. Arra kellett rájönnöm, eléggé szeretem az egyszerű fizikai munkát, elég nagy kontraszt volt mindezek után csütörtök-pénteken konferenciázni, amihez nem sok kedvem volt, de ha már megírtam a cikket, pont azért, hogy begyűjtsek némi kommentet és ötleteket, már illett elmenni. Amennyire “lelkes” voltam (legalább a derekam nem állt be reggelre az előző napi non-stop cipekedéstől), még egész jól ment a performansz, rögvest az első idősávban lement a prezim, ami a legjobb időzítés. Szerencsére sokkal könnyebb jó előadónak tűnni, ha az ember előtt a “monoton-hangon-felolvasom-a-diákon-látható-mondatokat” előadás zajlott éppen. Talán furán hangzik, de jó edzés volt mentálisan a rendezvény, mert finoman szólva sem élvezem minden percét ezeknek a konferenciáknak. Mivel szinte mindent elkövetek, hogy ne legyen hagyományos “akadémiai-jellegű” karrierem (nem mintha lehetne), a publish-or-perish nem feszít (így ritkán írok, leginkább arról, ami tényleg érdekel), és az ilyen rendezvények networkölési finomságai sem hoznak túlságosan lázba, pedig ugye ez lenne a lényeg ilyenkor (mondanám, hogy nem is akarom ezt rendesen megtanulni, de csak szar vagyok benne, és túl sokáig kellene erőszakolni magam szánalmas részsikerekért, jobban hangzik a nem érdekel). A lehetőségekhez képest azért jól megvoltam (és a szendvicsek is finomak voltak). Péntek este hazafelé még beugrottam egy hatalmas ponyváért, amivel a bontott anyagot terveztem letakarni a prognosztizált eső előtt, jót röhögtem magamon, ahogy a cucc hazafuvarozásához kapott kölcsöntalicskát toltam ingben-zakóban… Világok harca.
Szóval igazából semmi nem történt a héten, ami egy futósblogot érdemben kitölthetne, ez persze engem sosem zavart igazán az egóm másokra erőltetésében. Május negyedike van, valami Star Wars-os dolgot el lehetne sütni zárásként (May 4th be with you), de a Jawbreaker most jobban esik, ha nem is a Sluttering.
21097 