A hét elején rá kellett döbbennem, hogy eddig ha nem is szatyorban éltem, legalábbis nem tartottam mutatóujjam kellőképpen a trendi történések ütőerén. Sosem hallottam még korábban ugyanis az algorave-ről. Az algorave – mint megtudtam egy elém keveredett cikkből – egy többé-kevésbé újabb zenei trend a szeletelős fajtából, ahol a hangmintákat a DJ-k élőben kódolva küldik át mindenféle algoritmusokon, létrehozva a végeredményt. Ezt érdekesnek tartom, bár a hangszeres (értsék jól) zene megátalkodott és új trendek befogadásához túlságosan megöregedett híveként ennél többet sosem fogok rá mondani (a parkett ördöge leginkább akkor voltam, amikor hasonszőrű cimboráimmal “legidiótább figura” jellegű táncversenyt rendeztünk itt-ott, ha már végképp nem volt hová mennünk). Amiért viszont mégis említésre érdemesnek tartottam itt ezt megemlíteni, az az hogy ezen a héten a futást nagyjából úgy sikerült adagolnom, mintha egy algorave DJ lettem volna. Teljesen különálló darabokat mixeltem össze, amiből aztán valami bizarr, reprodukálhatatlan, mégis élvezhető egyveleg alakult ki.
Szerdán reggel az addigi erős regenerálódásra (semmittevés) rákevertem egy laza tízest, aminek hatására a BSZM-letargia és paralízis elkezdett szépen átfolyni egy átlagos taperingbe, azt a csodálatosan zavarba ejtő élményt adva, mely szerint egyszerre vagyok leharcolt és mégis leszabályozott, vagyis nyalnám már a sót, akármilyen vénnek érzem is magam. Pénteken így fentebb állítottam az alapok frekvenciáját, vagyis inkább a jelen pillanatban átlagosnak nevezhető 10k mintát programoztam a rendszerbe: kétezer felébredős után két-háromezer bágyadt bólogatás (6:20 körül), majd újabb háromezer aktívabb kezeket a magasba (5:50), a végén pedig egy kis hardcore, amikor is azt tesztelem nagyjából 180-as bpm-en (a szívnek meg kell szakadni), mi a maximális tempóm per pillanata (4:52). Ez a mintázat valószínűleg tökéletesen haszontalan a fejlődésem szempontjából, viszont én szeretem. Igazi sláger. Ma hajnalban inkább a minimált céloztam, egy tucat szinte tök ugyanolyan ezret, amivel aztán nagyjából a Boston Marathon “felkészülésem” is véget ért. Nagyon szigorúan veszem ezt a versenyt. Tűzzel-vassal írtok már most minden olyan körülményt, ami az örömfutás ellenében hat…
Egyelőre jól megy a dolog, nagyjából minden elő van készítve, és – hosszú évek óta először – egy maratonon igazából nem sok baj érhet, kivéve ha fel kell pofoznom a Kapitányt, mert nem élvezi eléggé az eseményeket/problémázik valamin. A gazdatestnek is vannak lehetőségei. Kicsit még figyelnem kell a keresztedzésekre, amik most keményebbek a szokásosnál, mivel elkezdetem rendbe rakni nagyapám régi, meglehetősen nagy és elhanyagolt gyümölcsösét. Néha cserjeirtás közben eszembe jut, hogy a bányában sem lenne sokkal könnyebb… Szóval ez van, várom már, hogy lelépjek kicsit, és a mostani négy nap lazábbnak ígérkezik a BSZM-nél (egy napra beugrom az angol Riviérára is (oké, Bournemouth még nem pont az, de szinte), egy újabb Kávé és Cigaretta reunionra). A gépem mindeközben jó eséllyel szervizben lesz, tehát beszámoló sem várható rögvest. Algorave helyett pedig kettő-négy alapokon zajlik majd a világ meghódítása. (Nem csoda az új zenei stílusokkal történő kísérletezés, elvégre nem lett volna meglepő, ha a rocktörténelem az alábbi dal ezen előadása után lezárul, és szép sorban kialszanak a csillagok…)
21097 