Szeletbe se? 4. rész: Nincs mese (mely rólad szól)

Noha semmit nem kellett a fogamban tartva átvinni a túlsó partra (pedig a mai távon, kerülővel futva ez nem lett volna túlságosan nehéz), mégsem sikerült. A négy nap alatt egy élménnyel, ma pedig egy ambuláns lappal lettem gazdagabb, ez utóbbit a mentős személyzettől kaptam a 29,4 kilométernél lévő frissítőpontnál, miután arról érdeklődtem, ajánlják-e a továbbhaladást, ha egyre durvábban fáj a derekam táján és elég erősen véreset vizeltem nem túl sokkal azelőtt. Miután a joviális mentős bácsi megkocogtatta a hátam pont ott, ahol egyre erősebben fájt (igazából már a második nap óta éreztem, de azt hittem, valami izom, amit nem tudok rendesen kinyújtani), azt kérdezte, volt-e már vesekövem, mert ha nem, nos, most nagyon nagy valószínűséggel van. Kevert nekem két ampullából egy koktél, amit megittam, de sem neki, sem az időközben előkerült társának a metakommunikációjában nem találtam semmit, ami arra utalt volna, hogy én most akkor mehetnék tovább. És igazából már előtte elengedtem, amikor az ominózus kisdolognál felfedeztem a probléma aggasztóbb részét, és vagy kétezret bandukoltam a frissítésig. Mondhatnánk, hogy ürügyet kerestem a kiállásra, bár 170 km után már tényleg egyszerűbb lett volna csak befejezni. Ha első alkalommal csinálom, lehet, megpróbálok végigmenni, de igazából amiért jöttem, amilyen kérdésekre választ kellett adnia ennek a négy napnak, azokra érem és célfotó nélkül is választ kaptam. Nem véletlenül ez az életközépi futófesztiválom… Amíg a frissítőnél vártam a záróbuszt, újfent megbizonyosodtam arról, a célbaéréssel nem lett volna problémám, mert az árnyékban ücsörögve még vagy fél órát hömpölygött ott a karaván, ráadásul fizikálisan (most szigorúan a lábakat, meg egyéb futórészeket tekintve) soha ilyen jól nem voltam még az utolsó napon. Ez nem azt jelenti, hogy nem szenvedtem sokszor rettenetesen, viszont kontrolláltam a dolgokat, amíg tudtam. Sőt, talán elmondható, hogy végig. De ez egy ilyen műfaj, ha közel megy az ember a maximumhoz, akkor már egy kis probléma is elég, a mutatvány nem sikerül. Vagy nem feltétlenül éri meg az árat, amiért sikerülhet. Így is alig bírtam hazajönni. Köszönöm azoknak, akik biztattak és érdeklődtek menet közben, Koffein Kapitány szeret titeket.

Ui.: Mindentől függetlenül jó azt hallani egy egészségügyi dolgozótól, hogy igyak sokat, lehetőleg sört.