Mondanám, hogy a Mikulás telepakolta a cipőmet minden jóval, de ez nem teljesen fedné a valóságot, hiszen a szakállas mindössze a nagy halat, vagyis a jövő tavasz fő eseményére történő nevezésemet gyömöszölte a lábbelimbe: sok vacillálás után tehát beregisztráltam a negyedik Balaton Szupermaratonomra. Majd a következő három hónap eldönti, ez mennyire volt jó ötlet, az mindenesetre biztos, hogy a két nyögvenyelős teljesítés és egy feladás után régóta érzem úgy, még tartozom magamnak egy olyan tókörrel, amikor az eddigieknél lazábban és vidámabban tekergek a magyar tenger partján.
Minden ősszel motoszkál ez a fejemben 2014 óta, de a bankszámlám megkönnyítéséig konkrétan még egyszer sem jutottam eddig. Persze, bármi közbejöhet, ám december elején az utóbbi öt évben nem tartottam ott, hogy ezt érdemben tervezhettem volna, a mostani 60-70 kilis hetekből ellenben fel lehet ezt építeni, ha időközben nem omlik össze a kártyavár. Az utolsó impulzus az volt, amikor keresgéltem régebbi kéktúrás fényképeket, aztán kezembe akadt az özönvíz előtti, Saci néni-féle Balatonos edzésterv (már rég nem ezt küldözgeti a BSI), amihez képest még előrébb is vagyok egy kicsit. Az újabb kori BSI-s edzéstervhez képest már nem annyira, de nem is ebből készültem anno, mikor sikerült ez a kerülgetős dolog. Egyébként meglepő módon igen lelkiismeretesen színkóddal láttam el, hogy az adott napi penzumokat megcsináltam (zöld), szinte megcsináltam, de valamennyit lelógtam belőle (sárga), vagy érdemben nem csináltam meg (20 százaléknál többet elsunnyogtam), vagy sehogy (piros). Azt már nem tudom, ez melyik évből származik, de a gyanúsan sok zöldből arra tippelek, ez a 2013-as felkészülés emléke. Mondjuk akkor a keddenként fociztam futás helyett, ez sajnos a jelenlegi súlycsoportomban már nem opció (vagyis az, csak akkor minden alkalom után 3-4 nap regeneráció szükséges), így találni kell majd valami mást, ami egy kicsit változatosabbá teszi a következő szűk száz napot.
Részben már ennek jegyében még a Mikulás előtt további két eseményre is beneveztem, az egyik a Téli Börzsöny, a másik pedig egy éjszakai teljesítménytúra, a Bükki Kihívás, ez utóbbinál „természetesen” az 52k-s táv a cél, bár ezt nem futni fogom, az egészen biztos. Feltöltöttem tehát a jövő év elejét hirtelen felindulásból, kérdés ezek után, fel tudok-e nőni a feladatokhoz. Már csak azért is, mert ennek a hétnek a vége finoman szólva is nyögvenyelős lett.
A hétfő után a keddet is ki kellett hagynom, mert egy csodálatos konferencia+workhsop kombón volt jelenésem, sőt, ez utóbbin a nap végén az utolsó napirendi pontot én vezettem elő. Ha van stand up comedy, akkor van felállós szakértés is. Keljfeljancsiról nem is beszélve. Szerdán jutottam először futáshoz a héten, azóta viszont minden nap rászántam magam, bár tegnap meg ma ez egyáltalán nem volt evidencia. Elkezdtem emelgetni a “sima” hétköznapi egy órát, egyrészt javul folyamatosan a tempóm, így több belefér, bár nem annyival több, mint amilyen ütemben emelni kell a távot a márciusi siker érdekében. Ez az emelés egyelőre fél-egy kili mindössze, óvatos duhaj vagyok.
Csütörtökön sor került az első igazi téli penzumra is, -3 fok, reggel öttől hatig, tök sötétben. Előző nap tették ki a karácsonyi díszeket a faluban a főbb útvonalakon a köztéri lámpákra, na, ezeken másnap reggel semmi nem égett, még ott is szurokfeketeségben botladoztam, ahol elvileg fényár szokott lenni. A sorozatterhelés szombatra már kezdte megtenni a hatását, elég nyűgösen indultam el, azzal a szent meggyőződéssel, hogy lerövidítem a szakaszt, aztán közben elkezdett esni az eső, illetve a sorompó rossz oldalán is maradtam, így végül mégsem lett rövidítés. Mindezek után ha vasárnap hajnalban csörög a vekker, mert három és fél óra futás vár, az nem lelkesítő. Próbáltam fatalista módon megközelíteni a mai hosszút, mert ha felmerült volna bennem a választás lehetősége, egész biztosan nem indulok el. Pedig egy szar hosszúfutás is sokkal hasznosabb és jobb, mint a semmilyen. És igazából csak az első 40 perc volt tényleg szar, a maradék három óra (…) már egész elviselhetően haladt (közben feljött a nap, ez is segített), bár az is igaz, a tempót igencsak lespóroltam. Viszont a 32 kili az 32 kili (az ötnapos hétre így 72 a teljes táv), és az elégedettséggel tölt el valamennyire, hogy ez megy már spórolós üzemmódban is, ami után még vígan kicserélem a szigetelőanyagot négy ablakszárnyon délelőtt. Egy-két hónapja még csak úgy ment ez a táv ugyanennyi idő alatt, ha utána estig szédelegtem. Ezek vannak, jövő héten Budai Trail, kíváncsi vagyok, négy év után mit fogok összehozni, bár igazából csak egy laza évzáró versenyre vágyom.
21097 