No, remélem senki nem ijedt meg a kelleténél jobban, hogy a múltkori, enyhén negatív hangú bejegyzés után ismét csak amolyan szalmaláng-féle fellángolás volt a blog újraindulása, és már megint ki fog maradni fél év, aztán ismét eljátszom ugyanezt. Mondjuk ez elég hétköznapi szuperhősös, emellett azonban meglehetősen unalmas is lenne már (másrészt _tényleg_ kevés olyan fordulat maradt, amit ilyen esetben el tudnék pufogtatni) . Szóval inkább folytatom, bár most hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem a wordpress olvasottsági statisztikáit, és én legalább megnyugodtam, mert valóban nem ijedt meg senki :).
Érdekes módon miután telenyivákoltam a világháló ezen olvasatlan szegletét arról, hogy mennyire szarul is megy a futás, egyáltalán nem ment szarul a rákövetkező, korábban pihenőnek aposztrofált héten. Bár valóban túlzás azt mondani, hogy elbírhatatlan mennyiséget vállaltam volna be, a hétvégi túrán kívül azért annyira nem volt relaxációs gyakorlat a kedd-szerda-csütörtök rendszerben lelépkedett 25 kili (9,5-8,5-7), és a tempó is erősen közelített a 6 perceshez, szóval nem volt ezzel igazából semmi baj, sőt.
Aztán szombat hajnalban elmentünk a világ végére (az Alföld közepéről legalábbis Badacsony, meg a Tapolcai-medence azért nincs annyira közel, főleg tömegközlekedve), viszont legalább fasza idő volt, és az egész északi parton végigzötykölődtünk személyvonattal, ami mindig élmény, de a második óra végét azért már nem árt bírni cérnával. Szóval a hétvégén lesétálgattunk 43 kilit fel s alá, miközben igazi sportemberekhez méltó módon ittunk pálinkát meg ettünk zsírosat. Ennyire volt pompás:
Mindezen örömök mellett mindenesetre becsúszott egy petit malheur, ami valószínűleg egy kisebb kavics formájában öltött testet a bal túracipőmben. Ennek köszönhetően egy jól megtermett hólyagot sikerült növesztettem a talpamra. Ez akkor még nem is zavart annyira, illetve utólag sem tűnt olyan szörnyű nagy tragédiának, egészen addig, amíg múlt hét kedden el nem mentem minden fogadkozásom ellenére ismét futballozni, az aktív mozgás, a sok gyors helyváltoztatás után szerencsére már éreztem rendesen a probléma helyét, így legalább nem végeztem félmunkát.
Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy szerdán meg ne próbálkozzak a további futkorászással, de ez a talp, az általános fáradtság, meg egy kis mentális összevisszaság (értsd: rettenetesen felbasztam magam valamin) miatt aztán ez a hét kili amolyan futókirándulás lett csak. Ezek után a csütörtököt jól megérdemelt pihenéssel töltöttem, már ami a mozgást illet, ami elég is volt ahhoz, hogy helyrerakjam magam, és pénteken már egy bő kilencest ismét tudtam vállalni, egész normális tempóban. Valahogy úgy érzem, hogy kezd meglenni egy biztos erőnléti alap, csak ez az alap nem túl sokra predesztinál, egyről a kettőre meg nem igazán jutok.
Ez már csak azért is igaz, mert a múlt hétvégét megint speciális keresztedzéssel töltöttem hosszúfutások helyett, magyarán felástam a veteményeskertet, meg megmetszettem a fákat, plusz ezt-azt elrendeztem még az udvarban, ami nagyjából ki is tartott addig, amíg rám nem sötétedett mindkét nap, szóval a futás teljes egészében kimaradt, vagyis igazából az előző lett a sokat emlegetett pihenőhét, még ha esténként valahogy mégsem azt éreztem, hogy én most milyen rohadtul kipihentem volna magam…
Ellenben ennek a hétnek teljesen új lendülettel vágtam neki, két nap, két futás, és ami ebben az igazán döbbenetes (vagyis nem is annyira ebben, hanem inkább ezzel kapcsolatban) az az, hogy ezt a két futást reggel vittem véghez, még ha nem is annyira hajnalban, mint szerettem volna. Sokszor írtam róla, és még többször próbálkoztam a reggeli futásra való átállással, néhány vasárnapi hosszú kivételével a siker szemernyi esélye nélkül (ez a sikertelenség talán a már többször megénekelt „futónadrágban visszaalvásban” csúcsosodott ki leginkább). Ez a két nap zsinórban már-már valószerűtlen, ha pedig holnap is folytatom a sormintát, az pedig egyenesen szürreális lesz. Ennél csak a ma délután volt szürreálisabb, amikor eszembe jut, hogy lassan menni kéne futni, majd rövid és igencsak bamba magam elé nézés után rájöttem, hogy már voltam.
Ééééééééésssssss ami még említést érdemel: a hétvégén el is jön az idei első versenyem ideje, ugyanis megrökönyödve fedeztem fel a közelmúltban, hogy Szolnokon (!) félmaraton (!!) lesz március 12-én. Ami ennél jóval nagyobb meglepetés, az az, hogy mindezt a „Terep” (!!!) jelzővel látták el. Nem tévedés. Némi kutakodás után annyit tudtam meg, hogy ez egy 7-8 körös futam lesz, a terep-jelleget erdei utak jelenthetik, nem emlékszem hatalmas hegyekre a Széchenyi mögött. Némileg aggasztó, hogy idén még 21 k-t egyben nem sikerült lefutni, és a közelítő huszasok sem estek valami jól, de ideje már emberek közé menni. Egyelőre bajban vagyok K2 idei debütálásával kapcsolatban, hiszen íratlan szabályként terepversenyre ő nem jár, de ez valahogy mégsem tűnik teljességgel annak. Ezt majd még megvitatom vele.
21097 