Nehéz lenne arról értekeznem, hogy mennyire pompásan esett nekem a mostani futóhét, mivel a „pompás”-t nyugodtan ki is cserélhetnénk két falat ürülékre, akkor sem állnák nagyon távol a valóságtól. Mivel ez nem az a fórum, ahová olyan dolgokat írok, amelyek nehezemre esnek, ráadásul köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, ezért már az elején deklaráltan sikertelen oknyomozó riport következik. Fogalmam sincs, miért vagyok így megroggyanva, de végül is mindegy, majd lesz valahogy, elmúli(o)k.
Kezdődött az egész azzal, hogy keresztedzés gyanánt ismét beneveztem a keddi focinkra, ahol azonban mindössze hat fő jelent meg. Ez önmagában nem jelent semmiféle problémát, de a kihagyásom alatt valamiért a többiek rászoktak arra, hogy akkor is a nagyobb pályán játszanak, ha a létszám ezt finoman szólva sem indokolja. Így aztán nem nagyon tudtam az újonnan kidolgozott kímélő üzemmódban alibizni a pályán, főleg mert a saját csapatomban messze én voltam a legfiatalabb, bele kellett rakni a futást is valakinek. Egyébként elég jó játék volt, bár az rettenetesen zavar, hogy néhány aprómozgás elment ez elmúlt a fél év alatt, így aztán néhány, alapvetően precizitást igénylő passz esetén általában 2/10 a siker aránya, a régebbi 5-6/10-ből, de ami igazán kellemetlen ebben az, hogy a rossz passzok egy része szánalmasan rossz, méterekkel véti el a saját csapattársam, amit az sem nagyon ment, hogy ezek általában kapásból és kiszorított helyzetből történnek. Meg aztán három-a-háromban ezekből mindig gólt kap az ember…
Valójában ez persze nem probléma, az már sokkal inkább, hogy másnap alig bírtam felkelni, ha pedig sikerült, a mozgásom a sportág nagy és színes egyéniségéére, Jamon Serranoéra emlékeztetett. Valami más kiegészítő sportot kell találnom, ha más nem, minden második hétre, mert ez így nem állapot. Mondjuk az is igaz, hogy megint vágásérett vagyok, 10-15 kilótól meg kell szabadulnom, hogy az ízületeimnek bármiféle esélye legyen a hosszabb távú túlélésre. Majd nekikezdek bringázni. Egyébként nem említettem, de múlt héten sikerült csütörtökön keresztedzenem egy speciálisat, a ’85 óta leghidegebb tél olyannyira megcsappantotta a tüzelőkészletem, hogy a sicher ist sicher elvet vallva kénytelen-kelletlen hozattam még 10 mázsa fát, amit aztán szépen betalicskáztam meg tároltam. Közben dudorásztam magamban, hogy „1/16 tonna, kuglis tűzifa”, de elég esetlenül hangzott, így inkább csöndben maradtam, mindenki örömére.
Szerdán végül érthető módon nem ambicionáltam a futást, bár ennek más oka is volt, Zoli barátommal már rendelkeztünk jeggyel a Misfits-gitáros Doyle (Wolfgang von Frankenstein) koncertjére (meg is emlékeztünk mintegy 7 másodpercben a közös trieszti futós-biciklis kirándulásunkról). Mivel manapság csak évente 1-3 bulit nézek meg, érdeklődéssel tekintettem az este elé. Azért az OFF! meg a Therapy? jóval jobb volt (kár, hogy a sorminta miatt nem Doyle. a zenekar neve), de azzal a jóleső érzéssel érhettem haza, hogy a borsos jegyárnak köszönhetően egy kiöregedő sztárnak lesz miből fűteni megint a medencéjét pár hónapig. Az biztos, hogy vénkoromra nekem senki nem fogja összedobni a medencefűtést, ami azért nem akkora baj, hiszen az élsportban most úgyis dívik a jeges fürdő a regenerálódást elősegítendő, szóval tudnák ennek hódolni futás után. Ha lenne medencém. Meg ha valaha is lettem volna (él)sportoló.
Ezen megpróbáltatásaim után talán nem akkora meglepetés, hogy a csütörtöki 10k-ból egy elég nyögvenyelős 8,5 lett, ráadásul olyan tempóban, amit óvatlan szemlélő sietős gyaloglásnak is nézhetett volna. Másnap azért összejött a tízes, és akkor már nem tűnt a mozgásom sem annyira lassított felvételnek, ráadásul a második fele már-már jól is esett. Szombaton annyi minden más dolgom volt, hogy csak egy hetest tudtam beiktatni a napba, legnagyobb szomorúságomra azt is sötétben, pedig hosszú idő óta most először volt rövidgatyás futóidő (értsd: 5 fok+napsütés). A mai szűk huszas viszont maga volt a katasztrófa, bár lehet, hogy csak sok volt már a négy nap egymás után,mert az első fele az totálisan rendben volt, bár lehangolt, hogy már megint nyálkás fosban-ködben kellett kimennem, valamennyire unom én már ezt, de nyilvánvalóan semmi sem tart örökké, ez sem. Meg az erőm sem ma, így elég keserves volt hazajönni, majdnem hetes kilikkel néha. És most megyek, beveszek egy adag magnéziumot.
Reméljük, jövő héten összekapom magam, főleg azért, mert bizonyos szempontból pihenőhét lesz, Egy Kisebb Isten cimborámmal megint megyünk kéktúrázni a hétvégén, illetve a focit is kihagyom majd térdkímélési okokból, valószínűleg csak 2-3 etap fog beférni, de hívjuk ezt mikrociklusnak. Továbbra is bajban vagyok a versenynaptárammal, mint impulzusvásárló, mert nem nagyon van impulzus. Nem érzem annyira a boogie-t a lábamaban a régi never been touristos maraton-hétvégékhez (és időközben a linkelt izlandi verseny persze betelt…). Találtam egy Muraszombat melletti versenyt, illetve ami még mozgat, a Várna maraton (május 7.), de észbontó oda eljutni (vagy Bukaresten keresztül, vagy legalább egy nap), szóval nem kizárt, hogy ebből a gyulai Várfürdő maraton lesz inkább, oda úgyis két éve folyamatosan el akarok jutni. Jó lenne Svédországba visszamenni, illetve találtam egy hegyi maratont júliusban az észteknél, talán megérné rászervezni az évek óta dédelgetett Baltikum-túrát. De ezek persze egyelőre hagymázas fantáziálások csupán.
Doyle-on felbuzdulva ma meg tegnap ex-Retards with Rayguns/TheMutant Members Only Club számokat hallgattam futáshoz, úgyis nagyon régen volt ilyen, zárásként egy TMMOC futós top6:
- I was a Teenage Teleporter
- What if My Girlfriend were a Cyborg
- Saucers Over Suburbia
- Molested by Martians
- You don’t Have to be Bruce Willis
- You’re gonna Get Gangbanged by Gargoyles
+1 (legtrógerebb szöveg különdíj): Amputee Girlfriend
21097 