runner’s bingo

Talán nem a levegőbe beszélek, ha azt mondom, hogy a bingo nem feltétlenül a legjobb kifejezés arra, amit a múlt héten belengettem, de igazából ha már ez van, akkor ezt kell szeretni, legközelebb odafigyelek. Annak ellenére, hogy találhattam volna értelmesebb szerencsejátékot is homályos gondolataim illusztrálására, a végeredmény szempontjából ez nem osztott és szorzott, ugyanis igazi sikertörténetté alakult idei első nevezésem, miután szerdán kaptam egy levelet, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik indulhatnak a versenyen.

Mindig is tudtam, hogy előbb-utóbb a terepfutók magasabb kasztjába fogok tartozni, még ha sosem voltak ezirányú ambícióim túlságosan erőteljesek (amit leginkább Frank Drebin örökbecsűjének parafrázisával írhatnék le, miszerint „Bár a kasztrendszer intézményét, mi alföldiek megmosolyogjuk”). Rajta vagyok a rajtlistán is már, igazán bátorító „OK” jelzéssel a nevem mellett (ami azt jelzi, hogy igazoltan rövidebb lettem a nevezési díjjal időközben), tényleg örülök ennek, szeretem ezeket a jól szervezett versenyeket. Figyelmes és türelmes szemlélő könnyen megállapíthatja, hogy továbbra sem török az „Erdő Kapitánya” címre, azaz civilben fogok részt venni ezen a jeles eseményen, de természetesen K2 is visszatér idén, de hogy melyik road race-en, azt a következő napokban-hetekben fogom kifundálni – reményeim szerint áprilisban erre is sor fog kerülni.

Ugyanakkor nem minden esetben pörgött ki a három cseresznye az elmúlt héten, ugyanis (noha legutóbb erről nem emlékeztem meg) a trail szervezőinek volt egy olyan felhívása is, hogy majdnem az összes idei terepfutás.hu-s versenyre VIP-jegyet lehet nyerni, ha blogol nekik az ember (persze beküldött minta alapján ők mondják meg, kicsoda). Viszonylag random kiválasztás után (amit  reblogon maradt 21097 katyvaszból hirtelenjében ki tudtam halászni) beküldtem pár régebbi (de mivel igyekeztem fair lenni, nem _túl_ régebbi) 21097 írást, szenvedjen más is, meg legalább akkor muszáj lenne sok hónapig rákényszeríteni magam az írásra. Nos, kiderült, hogy mégsem írok elég jól. Igazából persze tudom, hogy csak alföldieket nem vesznek be, mert hogy nézne már ki. Mindenesetre mivel jövőre is lesz ilyen kompetíció, idén majd odafigyelek, mit írok ezekről a versenyekről, már ha eljutok többre is (a Kőszegi trailjük nagyon faszán hangzik, a Mátrát ugye futottam tavaly és szeretem, illetve van a Mecsekben is versenyük, ahová meg régen vágyom). No, de nem lehet mindig nyerni. A bingo-témát egyszer és mindörökre lezárva egyébként íme egy igazi futóbingó (a Dumb runnernek hála):

Mindezek mellett, bármilyen meglepő, de futottam is ezen a héten, de előtte még keresztedzettem. Hosszú idő után elmentem ugyanis focizni. Tavaly augusztusban hagytam fel a rendszeres labdakergetéssel, mivel olyan szinten ramaty állapotba került tőle a térdem, hogy egy átlagos keddi foci után hétvégéig éreztem, hogy nem túl stabil a jobb lábam legbonyolultabb forgórésze, és ez egyáltalán nem kecsegtetett sok jóval. Nyilván orvoshoz csak akkor megyek majd, ha egyszer darabokra szakad benne minden, de a pihentetés (mármint foci szempontból) azért megtette a hatását, és Karácsony környékén visszamerészkedtem a pályára, és ha nem is minden héten, de vélhetően rendszeresen fogok ezentúl is hódolni kis hazánk legnépszerűbb (…) sportjának. Az mondjuk igaz, hogy játékomból teljesen kiiktattam a hirtelen fordulást és a vészfékezést, mint olyat, de így nem érzem azt másnap reggel, hogy soha többet nem fogok tudni felmenni a lépcsőn. Abba mondjuk rossz belegondolni, hogy az ilyen félszívű hozzáállást látva az öt vagy tíz évvel ezelőtti énem leordította volna a mostani önmagam haját is, de ez van, nevezzük ezt kumulálódott bölcsességnek.

Így viszont csak négy futás maradt a hétre (szerda-péntek-szombat-vasárnap ritmusban), és mivel egyelőre a távot próbálom növelgetni, így ma játszottam annyit a hosszúfutással, hogy pont annyi legyen az eheti penzum (+ugye a foci), mint a múlt heti, de ez csak 20 méter híján sikerült, így viszont szemmel látható a fejlődés akkor is, ha mindössze a futóappra néz rá az ember, akár öt év múlva is (42,87k). Addigra úgyis elázik ez a mobilom is az összes adattal, úgyse lesz mit nézegetni (most nem sütök el felhős vicceket, mindenki örömére).

Van még az idei téli szezonnak egy aspektusa, amiről nem beszéltem (írtam), az pedig az, hogy októberben, mikor már sejthető volt, hogy lesz most is hideg (hogy mennyire, arról mondjuk akkor még fogalmam sem lehetett), összeszedtem az igencsak lerongyolódott meleg futóruházatomat (a legendás, már a Loch Nessen is használt piros kabát, az első Balaton-kerülésen kapott technikai pulcsit és Kálmán utódja nadrágot) és elszállítottam egy varrodába. Erre leginkább azért volt szükség mert a kabátban a legutolsó tavalyi futáskor a nagy cipzár is bemondta az unalmast (a többi 4-5, már nem működő nem oszt, nem szoroz), és a többi cuccban is helyre kellett ezeket tenni, mert funkciójukban csorbultak, de nem igazán volt kedvem 40-50 ezer pénzt kiadni, amennyibe egy ilyen készlet most újonnan kerülne. Tudom, hogy ezek high-tech, meg menő cuccok, de akkor is. Mostanában, mikor leértékelten 50 rugóért árulnak egy-egy felső kategóriás cipőt, így is elgondolkodom, hogy hol van benne a TV (Joe Hallenbeck után szabadon). A lényeg, hogy az új ár tizedéért ezen a télen hibátlan, már-már tip-top cuccokban műkorcsolyázhattam. A kabáthoz már egyébként is igencsak kötődöm, ez ugye a nyolcadik szezonja szegénynek, óvatos becslésem alapján így már közelebb áll a 10 000k-hoz, mint az 5000-hez. Lassan az egyharmad egyenlítőt is megkerülte volna. Mennyi minden értelmes dolgot is csinálhattam volna ezalatt az idő alatt, nemigaz?