week in peace

Mivel soha senki nem tett közé olyan edzéstervet, aminek az a célja, hogy teljesen rendszertelen maratonokra felkészítsen habókosokat, most ismét eléggé magamra vagyok utalva, ami igazából remek dolog. Elhatároztam, hogy a lehetőségekhez mérten hallgatok szervezetem üzenteire, ennek köszöhetőn a múlt héten amolyan pihenőhetet iktattam be. Azért ez nyilván nem teljesen az én bombasztikus és soha, senki által még ki nem talált ötletem volt, hiszen általában szakaszosan, három hetes ciklusokban érdemes készülni, de már az, hogy egyáltalán eszembe jutott.

A pihenés értelmezése mindenesetre sajátos, elvégre így is sikerült ötöt futnom múlt héten, de a távokat igencsak óvatosra vettem (9k-9k-5k-5k-12k), így aztán ha már telesírdogáltam a kettővel ezelőtti bejegyzsét, próbáltam tenni az ellen, hogy megint lerobbanjak. Azt nem mondom, hogy ez maradék nélkül sikerült volna, fiatalabb sem lettem, de legalább tegnap igazán felfrissülve kezdhettem neki az új ciklusnak ezen a héten, vitt is a lábam. Megnéztem többek között ezt is, tényleg már csak a szalonna hiányzott a tűzoltók kezéből a felügyelet közben.

Rossz hír is jutott mostanra, említettem, hogy a Margitáról győzködnöm kell magam, nos, ez nem sikerült valami hatékonyan, azaz nem most hétvégén kezdem el a kampányt, bár ennek operatív okai is vannak, jó szokása szerint fülig ér a szám szar, amiből csak egyik, hogy jövő hét elején tényleg le kellene adnom az átokverte értekezésem végleges verzióját. Ha ez így lesz, rituálisan el fogok égetni egy bekötött példányt.

Kezdek amúgy egyébként is némileg lemondani a terepversenyekről, ennek egyik oka, hogy egyre-másra bukkannak fel az eddig nem látott országúti versenyek, pár napja például ez került be a naptáramba, igazán kecsegtető. Ha egyszer lesz annyi időm, csinálok egy oldaldobozt a maratonokkal. Mindig szokott időm lenni. Másrészt viszont kis személyes tapasztalat, meg némi fórum, meg bejegyzés és kommentelemzés, meg egy-két blog alapján a terepfutó brigád egy része elég elitistának tűnik, amit annak ellenére ki nem állhatok, hogy az elitizmus szirén-énekének néha jómagam sem tudok ellenállni (utólag, ha észreveszem, ilyenkor magamat sem állom ki).

Ez igazából akkor jutott eszembe, mikor valahol megosztottak egy összehasonlítást, ami több szempontból bizonygatta, hogy a terepfutók és a terepfutás mennyivel faszább az aszfaltosnál. Eszembe jutott egy hasonló ábra a ’90-es évekből, ami kb. ugyanez volt csak deszkás punk-csöves punk viszonylatban. Mondanám, hogy nem értem, miért kell ez egyeseknek, de nem lenne igaz. Meg különben is, az elitistákat fikázni elég meta-elit, vagy mégsem?

Ennek ellenére természetesen fogok én menni erdőbe meg hegyre futni, de leginkább 20-25-ös távokat, felkészülési és rekreációs jelleggel (nem mintha egyébként összességében nem utóbbiért futnék en bloc…). Talán a Bükki Hegyivel fogok kivételt tenni, ott tényleg szinte maraton a maraton (42,3).

Szóval ezek vannak, ma este épp péppé áztam egy rövidített szakasz alatt. Így viszont ha minden igaz, a Maratonfüred lesz az első próbatétel, ami azért is jó, mert másnap kettőről is van tudomásom, amelyek közül valószínűleg pénzfeldobással kell majd döntenem. Meg jó a második azért kis eséllyel lesz, dehát senki nem mondta, hogy a kiképzés piknik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s