Mindenen átlátok. Sokat tapasztaltam. Bizonyos tekintetben az emberi lélek összes mozgatórugóját ismerem. Mégis mindig sikerül saját magamat a szar aljára navigálnom, leginkább azzal, hogy nem vagyok képes egy viszonylag egyszerű, és könnyen kimondható szó (“nem”) dramaturgiailag megfelelő helyeken történő alkalmazására. Ennek köszönhetően persze megint egy csomó olyan dolgot csinálok, amihez egyrészt nincs kedvem, másrészt rosszabb esetben meg sem fizetik és harmadrészt – a bloghoz szellősen kapcsolódó módon – nem futás.
Dehát nyilván nem én lennék, ha nem ilyesmikkel tömném tele az életemet, szóval semmi gond, csak néha a hülyeség a futás kárára megy, pedig határozottan szükségem van a testmozgásra, illetve az ezzel járó fejkiszellőztetésre. A Budapest Maratonon mindenesetre egyetlen cél lebeghet K2 palástja fölött, ez pedig a túlélés, egy öt órán belüli idővel. Aztán meglátjuk, hogy ez egy új kezdet kezdete lesz, egy új kezdet vége, vagy egy új vég kezdete vagy akármi más. Igazából nem fontos.
Szóval a múlt hét a keresztedzések jegyében telt, mert 35k mellett, ami mindössze három etapból állt össze, belezsúfoltam még egy kétórás teremfocit, egy egyórás favágást, illetve nyolc órában egy e-közigazgatás elméleti modul tanítását. Ez utóbbi az állóképességemen valószínűleg viszonylag keveset segített, de fejben igazán erőssé tett, ebben egészen bizonyos vagyok.
A hétvégi hosszúfutásról nem tudtam, hogy mennyi lesz, de mivel az özönvíz utolsó hulláma elért út közben ezért visszafordultam s megint csak 20k lett, ennek köszönhetően már alig két hétvégém van igazán rendes távot futni a maraton előtt, kicsit azért ez aggasztó, de búsuljon/aggódjon a ló. Ez a hét sem lesz sokkal egyszerűbb, abban reménykedem, hogy utána azért valami üzemszerű működésre tudok váltatni a konstans őrület helyett. Ebben legalább két éve reménykedem.
21097 