Megcsináltuk. A második leghosszabb szakasz állt előttünk, benne a saját beosztásunk szerinti leghosszabb duplázással, amit szerencsémre nem nekem kellett bevállalnom az utolsó napon. Viszont az emberi célbaérkezés miatt a rajt is majdnem korahajnalra votl kiírva, ezúttal fura módon két részletben, nyolctól az egyéniek és a „lassú csapatok”, fél kilenctől a többiek indultak. Így rohadt korán fel kellett kelni, nem árt a futáshoz időben reggelizni, meg egyre szétszórtabbak lettünk a napok előrehaladtával, reggelente egyre több idő ment el azzal, hogy összeszedjük magunkat. Egyébként az esti legnagyobb problémánk általában az volt, hogy legyen elég fűtőtest kiteregetni a rengeteg futócuccot, hogy másnapra egyrészt megszáradjon, amiből véges volt a készlet, meg ne bűzölögjön, amiből nem. Erre előzetesen nem gondoltam volna 🙂
Szóval hat előtt már elgyötört, de lelkes motoszkálásunktól volt zajos az apartmanszerűség, amit Füreden szállásnak használtunk. Fura volt, mert nagyjából tudtuk, hogy ha valami nagy gikszer nem üt be akkor gond nélkül megcsináljuk, meg kicsit ott volt mindkettőnkben, hogy ennél lehetnénk elgyötörtebbek is, mindeközben minden nap kifutottuk magunkat, ideális esetben sem lehettünk volna jobbak maximum tíz-tizenöt perccel, azaz magunkhoz képest vállalható volt a teljesítmény. De az ember már csak ilyen, hogy mindig többre vágyik.
A házból kilépve aztán majdnem lefagyott az arcunkról a mosoly, meg a tökünk. Volt vagy másfél fok, de legalább a szél enyhült az előző napihoz képest. Viszont a sétányhoz érve kiderült, hogy nyertünk még fél órát, mert nem voltunk „lassabb” csapat. Hogy ez pontosan mit takar, az számunkra sosem derült ki, de mivel előző este nem kaptunk telefonhívást, ezért a második csoporttal indultunk (egyébként tartottuk 19. helyünket a férfipárosok között, előnyünk közel duplájára, egy órásra nőtt az üldözőinkkel szemben és minimálisan, 25 percre dagadt az előttünk levőkkel szemben, azaz se rontásra, se javításra nem volt valós esély). Szóval volt idő szuggerálni a napot, hogy szép lassan jöjjön elő, meg a kocsiban a hőmérőt, hogy fél fokonként ugyan menjen már feljebb. Egész négy fokig sikerült ez a mutatványunk, mielőtt elindult volna a mezőny, meg futótársam, én ugyanis a pénzfeldobással a befutást is megnyertem.
Meg erre a napra sok km autózást, gyakoroljak csak. Amíg elvonult a sok kísérő, addig beültem inni egy tejeskávét a sétányon, majd átgurultam az első váltóhelyhez, és amíg vártam, vettem még egy-két dolgot (csoki, kaja), ami a jól jöhet még kategóriába tartozott, majd átvonultam supportálni a mezőnyt, meg megérdeklődtem Zolitól (aki óramű pontossággal tartotta még ott a 6 perces kiliket), hogy hogy mennek a dolgok. Minden rendben volt, meg megdumáltuk, hogy mivel a váltásunk előtt sokára van frissítő, ha még belefér, akkor 2-3k-val előtte átnyújtok némi vizet, meg ami kell. Ezek után el is mentem bolyongani, felderítettem a váltóhelyet, félig átöltöztem, majd visszamentem 2500 métert, ahol egy emelkedő tetején már majdnem teljes szuperhősszerelésben tapsikoltam vagy 20 percet, mire feltűnt a kolléga, picit, bár nem vészesen meglassulva, de életképesen. Átadtam a csokit meg a vizet, majd a maszkot a homlokomra tolva átszáguldottam a váltóhelyhez (vicces pillanat lett volna, ha akkor megállít egy rendőr), nagy nehezen leparkoltam, majd rohantam a váltáshoz, mert alig maradt időm, már át is kellett venni az időmérőt, meg a csapatrajtszámot (amit véletlenül fordítva vettem fel). Kedvesen kezdődött az utolsó, nagyjából 17k-s szakaszom, egy jó hatszáz méteres emelkedővel, bemelegítés gyanánt. De jól bírtam, sőt, elhatároztam, hogy ha már nem fáj semmi igazából, meg egy-két kisebb vízhólyag, meg a képeken túl jól látszódó bimbi-problémán kívül más gond igazából nincs, akkor akár meg is nyomhatnám a végét, így mivel lassan kezdtük utólérni a lassabb egyéni indulókat, meg csapatokat, mindig kitűztem a következő leelőzendőt, akit néhány biztató szó kíséretében ugyan, de lehagytam. Az adott pillanatban elképzelhető legnagyobb sebességgemmel haladtam előre, votl még egy két emelkedő, de megért, mert a „keleti part” talán a leggyönyörűbb hely votl mind közül, ami azért nagy szó, mert elfutottunk sok szép részen.
A frissítéseknél se vakaróztam sokat, elvégre ez amolyan sprinttávnak számított ma, egyedül akkor senyvedtem, mikor Balatonvilágosnál le kellett menni a partra és a meredek lejtő akkor is mindennél rosszabb, ami egy futót érhet.. Viszont onnan már jött a „célegyenes”, ami persze vagy 8k hosszú volt, de nem nagyon lehetett már visszább venni, folytattam a fáradt célpontok levadászását és biztatását (az utolsó frissítőnél még megigazítottam a csapatrajtszámot is, rend a lelke mindennek), meg 14 után kicsit magam hergelését, mert azért ott már kezdett nekem is érdekes lenni a nagyjából 5:30/k tempó. De ott már nem nagyon volt mit lassítani, gondolkodni, vagy bármi, ismerős volt a terep is a korábbi Balaton Maratonokról, meg mikor kiértünk a partra, vagy 2,5k-ról fehérlett a célkapu.
Mentem, ahogy a csövön kifér, és hamarosan oda is értem, közben néztem a túlpartot, amelynek minden pontján futottunk már az előző két nap során… A célnál aztán feltűnt blogunk rendszeres olvasóközönségének nagyjából egyharmada (köszönöt 1fiatalembernek, 1 fiatalasszonynak és 1kisasszonynak), meg Zoli is átbotorkált a megerőltető nap után, és csináltunk egy kevésbé egy közös finist, ahogy egy csapathoz illik. Átvettük még az érmet, készült csapatfotót, ettünk, majd hazajöttünk, én olvasóim hathatós segítéségvel.
Nem nagyon tudok most mit írni így a vonaton hazafelé, hogy milyen érzés volt, vagy bármilyen értékelést. Rettenetesen élveztük mind a négy napot és kihoztuk magunkból azt, ami bennünk volt, igazából csak az első napi megázásommal és majdnem fejreállásommal vesztettünk kb. 8-10 percet – a vége fejszámolásunk alapján 19 óra 13 perc lett, a számok szerelmeseinek majd később kiteszem a részidőinket is. Az egyetlen „komoly”, vagy legalábbis kimondott célunk a 20 óra alatti idő volt.
Aggasztóbb, hogy noha egy év még nagyon sokára van, gyanítom, mindkettőnk fejében az motoszkál, hogy ezt egyéniben is meg lehet csinálni…
21097 
Visszajelzés: aloneliness – BSZM virtual | 21097