A napot bemelegítéssel kezdtem, méghozzá elég erőteljessel, mivel jó turista módjára felbaktattam a szigligeti várba, ami igencsak impresszív, csak az időjárás volt kevésbé az: olyan szél fújt, hogy néha majdnem leborított a lépcsőről, meg mikor letettem a fényképezőgépet, hogy készítsek egy képet időzítve, amin mutogatok vissza Fonyód felé, nemes egyszerűséggel lesodorta a vihar (szerencsére nem lett baja). Mivel volt vagy négy fok, ez már előrevetítette, milyen remekül is fogunk szórakozni a mai napi futás során. Főleg én, ugyebár, mivel a harmadik napra Zoli „csak” a 13k-s kezdőszakaszt futotta, a maradék harminc rám várt.
Vissza is mentem hamar reggelizni, majd összepakoltunk, kifizettük a szállást, és elgurultunk a rajtba, ahol a szokásosnál jóval több ember zsúfolódott össze, mivel ma volt a MaratonFüred is, meg a FélBalatont is ma kellett elkezdeni. A tömeg nem jó, újra rá kellett jönnöm, még ha itt ezúttal azért a tömeg szó erős is. Bár sok száz futó, plusz a kísérők, autóstul már tud kalamajkát okozni, főleg az olyanok, akik lépésben kísérik a mezőny végén trappoló futójukat a 71-es főúton…
Elrajtolt a mezőny, én meg igyekeztem Révfülöpre, megboldogult kisdobos korom táborozásainak színhelyére, a váltáshoz. A nagy igyekezetben sikerült egy akáccal a zsúfolt parkolóban leszednem a lökhárító aljáról az egyébként tökéletesen felesleges műanyag borítás elenyésző részét, szóval a nagy futóeredmények, és a frissjogsis km-gyűjtés közben az első káresemény is megtörtént, még ha valójában nem is tekinthető annak.
A váltóhelyen aztán vakartam a fejem, mert a duplapólóhoz nagyon-nagyon hideg volt, és így K2 fennállása óta először nem a megszokott jelmezben futottam, hanem mindez kibővült a futódzsekimmel. Ha feltettem a kapucnit, egészen szupergősös lett a figura, ezzel a Zorrózást el lehetett kerülni, viszont így már elhangzott egy két színvaktól (hol zöld egy fekte palást?) a „Robin” szócska. De itt még nem tartunk. Szóval felöltöztem szépen, aztán vártam a váltást, ami jött is, kollégám kiváló időt futott a rövid távon (1:10 percet). Én meg büszkén elindultam, aztán 2,5k múlva rájöttem, hogy a kapucni azért túlzás, így némileg visszább vettem az összhatásaból.
Az elején fájdogált a térdem megint, de aztán 6-7k után megindult minden elég szépen, ismét mentek a lábaim. Mivel a második részbe kapcsoldtam be, kicsit szét votl húzódva a mezőny, nem nagyon voltak hosszú trécseléseim ma, viszont egyre többen tényleg tudják, hogy Koffein Kapitány a becsületes nevem. Olyannyira, hogy most már Saci néni is Kapitányozik nekem (bár kiderült, hogy Zoli elbeszélgetett vele egyszer, meg találkoztam vele én is „civilben”, mikor tegnap eltévedtem a váltás előtt – tényleg, ma nem tévedtem el a kocsival, bár az művészet lett volna azon a rövid távon), amit legtöbbször az követ, hogy használjam a kezeim felfelé (általában ő emelkedők közepén buzdítja a jónépet).
Haladtam tehát, érzésre a megfelelő, 6 perc/k tempóval, amikor is tíz után éktelen hullámzásba kezdett a táj, meg sokszor a bicikliút a partról felment a a faluba, majd vissza. Tihanyig az egész nap olyan volt, mint egy hatalmas hullámvasutazás, ami azért annyira nem kellemes. De alapvetően jól bírtam, korábban beszéltem én arról, hogy nem ellenségem az emelkedő (bár itt egy-két nyolcszáz hosszú menet a végére nem esett jól, sőt). A második váltópontig egyáltalán nem volt probléma (ez Fövenyesen volt egy domb tetején a 71-es út mellett), azaz az első 17k lement jól, mint utólag kiderült, szinte másodpercre pontosan a tervezett tempóban.
Nagyjából húsz körül kezdtem aztán fáradni, meg ismét eléhezni, mint első nap, de leginkább fázni, mert nagyon durva volt a szél, és addigra átizzadtam a dzsekit is, szóval megint kezdődött a túlzott hőleadás, de ez most a dimbekkel-dombokkal együtt sem lassított meg egészem sokáig. K2 arcán, meg gesztusain elég jól látszik mindig, hogy milyen erőállapotban van éppen, és negyvenig még integettem és egész mondatokban kommunikáltam, meg köszöntem meg a biztatást, de a Tihany-félszigetet elhagyva valami megtört, pedig már néha látszott a cél. Talán túl nekiindultam az utolsó frissítés után, így volt kétezer, amikor teljesen széthullottam, és ha nem jön a maratoni távot jelző tábla (a szakasz 43,6k volt), akkor lehet szégyenszemre a vége előtt rogyok össze. Eléggé fura, hogy csak ötezrenként van kinn tábla, néha jól esne nekem, hogy jobban tudjam, hol tartok. Lélektanilag viszont ez helyretett, és megindultam és mivel a Tagore sétányon hosszú volt a befutó, ezért egy hosszú szuperhős repülést mutattam be, ráadásul a szpíker is tudja már, hogy koffein.
Viszont ma mindent kiadtam magamból, ami idebenn volt, sem lelkileg, sem fizikailag nem bírtam volna többet. Időben jól állunk, most bőven a kívánt húsz órás cél alatt vagyunk, holnap nekem már csak 17k van, Zoli viszont egy 35-össel zár. Megcsináljuk. Muszáj.
A nap szóvicce: A medve böllére
21097 
Visszajelzés: aloneliness – BSZM virtual | 21097