Két hét telt el a balatoni látogatásom óta, az azóta eletelt időt ha jól számolom hat futás és három foci szegélyezte. Két hete sajnos még a focit nagyjából egy óra után félbe kellett hagynom, mivel az orbitális taknoylás után a hirtelen mozgások olyannyira nehezemre estek egy idő után, hogy lépni is alig tudtam, de szó szerint. Kicsit aggódtam is, hogy mi lesz így belőlem, meg lehet, mégis el kéne menni röntgenre, de aztán érdekes módon ezek voltak a gyógyulófájások és azóta nincs probléma.
A szerdát azért kihagytam (helyette a rutinpályán terelgettem egy gépjárművet), sőt, a szokásos négy napos rutint sem tudtam hozni, bár most már sajnos nem emlékszem arra, hogy valójában miért is. A lényeg, hogy egy harmadolást, a szokásos, egyre inkább kiegyenesedő piramist (3-4-4-4-3)x2 futottam, elég jó ritmusban, viszont a vasárnapi, immár kétórás hosszú nem sikerült annyira jól (főleg hogy hajnal hétkor megint a rutinpályán nyitottam), elég hamar elfáradtam, de lehet, csak azért volt, mert nem ettem rendesen.
A múlt hétre aztán hála a jó égnek, visszatért a hideg. Majd kiugrottam a bőrömből, annyira örültem ennek, valóban. Persze a keddi focin nem volt ezzel semmi baj, azzal inkább, hogy noha a sérülésemnek már noyma sem volt, ügyintézés miatt csak egy órát tudtam játszani. Grrr. Szerdán még ennyire sem örültem a hidegnek, de ami mégjobban nem tetszett, az a szakadó hó volt, ami a rutinpályán fogadott, két órával a vizsgám előtt. Mivel mire sorra kerültem, minden hófehér lett, az első kötelező feladat elkezdése előtt az oktatóm kombi Astrájának hátuljával rezzenéstelen arccal hajtottam át egy padkán, aztán vártam a hangto hátulról, hogy oké, fiatalember, inkább el se kezdje. De a hang nem jött, szóval abszováltam a dolgokat, azóta már Szolnok belvárosát riogatom. Szóval lassan végetér futókarrierem, elvégre lesz jogsim. Persze, csak viccelek. Meg ahhoz, hogy legyen, legelőször le kell még vetkeznem a mindeféle szimulátorokkal eltöltött több hét nettó játékidő alatt felgyülemlett rossz szokásokat (ld. még: nem baj, ha összetörik, oldalról úgyse jön semmi, csak túl lendületesen váltunk, a fék döbbenetesen jól fog, túl korai használata időveszteség, mi az a gyalogos, az ideális ív az enyém, ellenkező értelmű jelek és szabályok ellenére, és így tovább).
Csütörtökön egy laza 10k volt a penzum, a péntek viszont kimaradt, mert jobb dolgom akadt este (ez is ritka esetemben). Szombaton aztán próbáltam ezt kompenzálni a két szokásos piramissal, ezeket a jövő héten tökéletes fennsíkká változtatom, azaz komplikált módon, de elérem a 10×800-as edzési formát, ennél tovább nem szeretnék menni felfelé ebből a típusból. Nem úgy a hosszúfutással, ami vasárnap 130 percre sikeredett. A végén mindenem zúzmarás volt, rettenetesen szar idő fogadott (reggel hétkor, a futás előtt vezettem először forgalomban, remek volt, néha akár 20 méterre is lehetett látni a ködben), és cefet hideg is volt, még délben is. De hát így lesz az ember edzett.
A tegnapi focin éreztem először, hogy kezd rendbejönni az erőnlétem, mivel noha rettenetesen elfáradtam, mert végre két órát játszottunk, viszont nem lassultam le a többiekhez képest a végére sem, ezt az élményt általában hetekkel a felkészülés vége előtt szoktam elérni, azaz jó úton járok, ha pedig Triesztig tekintek, egyenesen túlságosan biztató (az, hogy a kevesebbet sérült bokám rettenetesen elkezdett fájni a végére, már kevésbé).
Valamit elbénáztam legutóbb az iPod feltöltésénél, így az újra előkerült 2 lemezes Ramones-antológia az egyetlen hallgatnivaló most a zöld kütyün, ennek köszönhetően zárásként következzen a „Régen nem szerettem annyira a kevésbé ismert Ramones számok közül, de rájöttem, milyen jó is valójában” top3 (abba ne menjünk bele, hogy egy antológián nincsenek kevésbé ismert számok):
1. Poison Heart
2. Danny Says
3. Endless Vacation
21097 