No, egy hónap után csak eljutottam idáig, hogy összefoglaljam, mi is történt mostanában, hogyan voltam képes visszaszállni a taposómalomba. A betegségen hamar úrrá lettem, bár igazából 100 százalékosan azóta se gyógyultam meg, de hát egy kis harák, meg torokfájás mindig kell télen, főleg valakinél, akinek már 15 éve ki akarták venni a manduláját.
Legelőször is pár szót arról, hogy némileg megújítottam a felkészülési metódusomat, száműztem belőle az olyan vadhajtásokat, mint a tökéletesen sikertelen lankamunka, illetve ha már elindulok, akkor 8k alatt semmiképp nem hagyom abba, de inkább 10k legyen az adag, vagy persze több. Nem akarom elkényelmeskedni ezt most.
Másrészt az ütemezést is megváltoztattam, hétfő pihenőnap, valamint egyelőre a szerda is, de csak akkor, ha a keddi foci sikeres és elégséges, gyorsasági munka gyanánt ugyanis az még mindig prímán megteszi. A többi edzésem csütörtöktől vasárnapig tart, már ezzel is próbálok trenírozni a Balaton-kerülésre (a csapatnevünk, ha minden igaz és szükség van ilyenre, Kávé és cigaretta lesz. A csapat másik fele most újságolta, hogy vett egy dzsekit, aminek az ujjában USB-vel tölthető lámpa van. Erről nekem csak Joe Hallenbeck örökbecsűje jut eszembe: I’m very old), mivel ott ugye négy egymás követő nap lesz terhelés, egész komoly.
Ennek próbálok megfelelni, méghozzá a kitalált piramisozást (1-2-4-2-1 perc lendületes, ugyanennyi közte lassúval), illetve a harmadolást kívánom alakítani, egyre keményebb és embert próbálóbb módon. Az elsőt szép lassan át akarom alakítani egy olyan résztávozássá, aminek a végén 10x erős 800-at futok, közte két perc sertepertéléssel, így most a negyedik héten például már nem egy percet futok az elején meg a végén, hanem kettőt, viszont a szünet maradt az egy, így nem húsz percig tart egy kör, hanem 21-ig (a négy perc után is már csak három perc a lassabb rész). A harmadolás most 3k bemelegítés, 3k erős és 3 levezetés, ez fogom apránként adjusztálni 2-8-2-re márciusig, szépen apránként.
A szombatom általában lazább, főleg most, mivel az előző két nap eléggé megerőltető tud lenni azért, főleg így az elején, szóval 8 vagy 10k laza az adagom, vasárnap pedig a szokásos lassú hosszú, most másfél óránál tartok, holnap talán lesz 1:40, bár mennyiségben nem hiszem, hogy többet csúszkálnék össze, mint két hete (múlt héten sajnos meló miatt kimaradt a vasárnapi, de végülis nem baj, ha minden harmadik hét egy kicsit nyugisabb, főleg ha durvábban próbálkozik az ember).
Már második hete kurva hideg van, ráadásul a hó után a téli útvonalam szépen letaposott jégréteggé változik, amin nem akkora móka futni, de idén még nem taknyoltam, talán majd holnap. De nem adom fel, a szokásosnál motiváltabb vagyok, Amszterdam szelleme lebeg a fejem felett, másrészt a világban sem lett kevesebb hülyeség, hogy ne igényelném a futást, harmadrészt ugye legközelebb csapatban futok, ami felelősség.
Meg itt vannak a mókás pillanatok, legutóbb, mikor visszajöttem, alig ismertem fel magam a tükörben, a szakállam legalábbis átváltozott klasszikus Mikulás-arcszőrzetté. Bár ezt sejthettem volna akkor, amikor félúton visszafelé egy nagyobb jégcsepp nőtt a bajuszomra és ott himbálódzott. Ráadásul a téli futóútvonalam bekerült a hírekbe is. Még ma is le van zárva mintegy öt méteren az út, illetve ki van termelve a föld. Vicces, hogy ilyen dolgok történnek pont ott, ahol én mindig kínosan ügyelek az elsőbbség megadására, mivel a technikai cuccom valószínűleg nem szakítaná ki egy tartálykocsi oldalát, ellenben én nem úsznám meg ilyen könnyen.
Egyébként fixa ideám, hogy hiába van rajtam vagy egy négyzetméternyi fényvisszaverő anyag, előbb-utóbb úgyis el fognak gázolni. A legnagyobb móka ma esett meg velem, elég ocsmány idő van, hideg, plusz esik a friss hó a jégre, az ÁTI raktár előtti egyenesre fordulva arra lettem figyelmes, hogy előttem nem sokkal egy kisteherautó van, ami halad ugyan, de inkább közeledik, mint távolodik (mikor közelebb értem, azt is felfedeztem, hogy hátul a dobozában, aminek kicsit nyitva volt az ajtaja, két körbála volt). Gondoltam egy merészet, és megpróbáltam lehajrázni a vasúti átjáróig (az egyenes kb. 900 méteres), és ez sikerült is, hamarabb, mit gondoltam. Előzés közben beintegettem az ablakon, de akkor fedeztem fel, hogy egy riadt néni vezeti, aki rám se mert nézni. A járművesek bosszúja aztán majdnem elért, mert a négyes alatti aluljáróban majdnem elütött egy biciklis…
No, ezek vannak, mostantól rendszeresebb leszek.
21097 