Elég megfoghatatlan élmény volt egy családi ház első emeletén, egy üres szobában ébredni távol otthontól, miközben egy nappal voltam a futás előtt. Jobban belegondolva ilyesmi még ezelőtt sosem történt meg velem (a pestit most különböző okok miatt nem számítom ide, talán ez nem „csalás”). Szóval összeszedtem magam, majd belecsöppentem a családi reggelibe, ami alatt rá kellett döbbennem, hogy a gyeplabda az hollandéknál valóban nemzeti sport. Mind a két lány játszik, Menke már mezben ücsörgött a reggelinél, mert aznap volt meccse, a húgának meg másnap. Nem irigyeltem Hanst azért, mert a lányos nap után ment Rotterdamba tudósítani az ottani meccsről.
Miután elviharzott a család, próbáltam rájönni, hogy a hátsó kerékre szerelt zár a rendelkezésemre bocsájtott kerékpáron, amit a biztonság kedvéért még egy lánccal is kiegészítettek, hogyan is működik valójában. Ugyan előző este átestem egy ötperces oktatáson, igazából a küllők közé becsúszó retesszel másnap szembesültem először. A problémáim itt kezdődtek, mert vagy a láncot zártam be, vagy a reteszt, aminek köszönhetően ugye haladni semmikor nem tudtam volna az eszközzel. Némi tipródás után aztán kidolgoztam egy alternatív megoldást, ami feltételezte a kulcs menet közben zárban hagyását. Ez nem biztos, hogy így teljesen a szokásos eljárás, de működött, nekem meg azért nem volt vesztegetni való időm.
Gondosan bezártam tehát mindent (kivéve persze a kerékpárt), majd az előző este memorizált utat követve (kocsmánál jobbra, másik, színvonalasabb kocsmánál balra, benzinkútnál jobbra, majd a lámpánál megint balra) el is jutottam az állomásra. Ott letámasztottam a bringát a több száz másik közé (emeletes biciklitároló tömegek vannak az állomáson, ott tényleg nem viccelnek ezzel). A vasparipa egyébként igen jó volt, peckesen tekertem végig a városon, bár néhol elgondolkoztam azon, hogy most fognak elgázolni, mert ott voltam bátor, ahol nem kellett volna, ott meg nem, ahol szemmel láthatóan mindenki más igen, de elsőre azért ez várható volt. Túléltem, szóval nem reklamálok.
Amszterdam. Jól látható, hogy az állomás a központban van, szóval nagy IQ-próbákat nem kellett megdobálnom ahhoz, hogy merre kell menni látnivalóért. A tervem egyébként az engem ismerők számára már-már unalomig ismertnek tűnhet: gyalog megnézünk mindent, nagyjából egy fél nap alatt, mert nincs olyan történelmi belváros, ahol ezt ne tehetnénk meg Európában. Kávészerzés után tehát útnak is indultam, és mivel csak egy kurflit kellett megtenni, miért ne kezdhettem volna a hírhedt Red Light Districttel, elvégre délelőtt 11-kor biztos érdekesebb, mint este, amikor ott az a sok hülye kanos beszívott turista. Na, emberek valóban nem voltak, és a kirakatok is elég üresek voltak, de voltak már iparűző lányok is. A kedvenc részem egy templom körüli félkörívű utca, ahol a tolerancia jegyében szintén sorjáztak a kupék, és valamilyen fura megfontolásból csak hatalmas termetű néger hölgyek voltak a húsvásáron. Észbontóan szürreális volt, egyfolytában az járt az agyamban, hogy a gospelkórus két műszakban dolgozik…
Visszakeveredtem a Damrakra aztán, majd elértem az épp felújítás alatt álló Királyi Palota és a főtér (Dam) felé. Nem tudom, hogy egyszerre Európában hány emblematikus helyet újítanak fel, de vagy túl nagy a kvóta, vagy én megyek mindig rossz felé. Bár végülis örülök én annak, hogy épül-szépül Európa. Az elég hamar eldőlt, hogy be nem megyek sehova, mivel szombat volt és a viszonylag korai időpont ellenére is szörnyű sorok álltak a Madame Tussauds előtt is már, és ez máshol is tapasztalható volt. Tettem egy másik kurflit, ami közben rábukkantam egy bolhapiacra, ami meghökkentő volt, főleg a hatalmas lemezgyűjtemények miatt. Audiofil ismerőseimnek (igen, Nektek) túrhattam volna angebotos dolgokat, de mivel egész biztosan nem tudtam volna egészben hazahozni, ezért hanyagoltam inkább.
Még nem említettem, de nyilván mindenki tudja, hogy a kurvák, a fű és a bicikliző emberek mellett még egy dolog van, amiből fölös készlettel rendelkezik a város (hány Velence fér el Európában?), ez pedig a víz. Meg a hidak, plusz csónakok. A magam részéről sajnálni fogom, mikor a megnövekedett tengerszint fogja kitakarítani az ódon utcákat. Egyébként főleg Heemstedében lepődtem meg, hogy mennyire angol típusúak a házak (tégla, előtér, és este a hátsókertig átlát az ember az ugyanolyan felépítésű házakon). De azután eszembe jutott, hogy végül is ez biztos ilyen birodalmi építkezési stílus, és ebben maradtam magammal.
Egész a múzeum-negyedik elsétáltam, természetesen a Rijksmuseum épp felújítás alatt áll, a látogatás ezalatt zavartalan (a legnagyobb sort pedig nem meglepő módon a Van Gogh múzeum előtt láttam, szóval gőgösen továbbcaplattam). Egy kicsit tovább is, addig a hatalmas parkig, (Vondelpark) amiben másnap a maraton útvonala is többször átvezetett. Ekkor döntöttem úgy, hogy ideje lesz visszafelé indulni, idejében ki kell érni a meccsre is. Visszafelé elkapott még egy remek eső is, pedig délben szikrázó napsütés volt. Meg az eső után is. A miheztartás végett. Félúton visszafelé jól navigáltam, így végigmentem az Albert Cuyp piacon is, ami “véletlenül” útba esett. Fasza dolgok vannak itt, csak zsúfolt, mivel egy utca az egész, de vagy ezer méter hosszan. Ettem ittam remek dolgokat, majd mentem tovább.
Nagy nehezen kiderítettem, melyik metró jár az Arena felé, ami egy ideje az Ajax Amsterdam otthona (kábé itt ültem, ahonnan ez a kép készült). Hans később azt mondta, hogy nem igazán szeretik ezt a népek, mert a modern stadionépítési hullámot követi, vagyis ez inkább egy szórakoztató központ, ahol koncertek, meg mindenféle más is szokott lenni. Háááát. Rettenetesen sajnálom őket. Az elején furcsálltam, hogy nem mondták meg nekem, hol kell leszállni a metróról, mikor arra állomásnév számomra nem utalt, de aztán mikor kiderült, hogy ott a földalatti a föld felett megy, és beúszott a látómezőmbe egy rohadt nagy szürke UFO-szerűség, rájöttem magamtól is. Meg lesodort a piros-fehér sálas emberek tömege…
Szóval kivonult erre az egy meccsre az NB1 két őszi fordulójának teljes nézőseregét adó embermennyiség, a bredaiak érkezését is láttam, ők öt busszal és erős rendőri biztosítással érkeztek. A vendég szektor egyébként a felső karéjban van, egy igen masszívnak tűnő plexifallal elszeparálva minden mástól. Szóval az ellenfél az NAC Breda volt, ami két szempontból lehetett volna örömteli számora. Egyrészt a hatodikok voltak a tabellán (az Ajax 2.), tehát rangadóra volt kilátás, másrészt a keretükben két magyar is található, a lassan tíz éve kinn játszó Fehér Csaba, illetve a most a Videotonból odaigazoló Horváth Gábor. Sajnos utóbbi sérülés miatt a keretbe sem került. Egyébként kaptam egy nagyon tüchtig műsorfüzetet, amiből viszont sajnos egy kukkot nem értettem. Mellesleg az egész stadion nem dohányzó, és mindenhol tele van képernyővel, de a vitatott helyzeteket nem játszák vissza. A gólokat viszont igen.
Volt belőle néhány, ugyanis a Breda (és sajnos Fehér is, aki jobbhátvéd létére szemmel láthatóan pedig amolyan korelnök-vezére az NAC-nek) a második félidő első tíz percét leszámítva csapnivalóan játszott, így Népsort nyelven szólva az Ajax a futószalagon kidolgozott helyzeteiből szinte tetszés szerint érhette el egyébként szép góljait, remek hangulatot varázsolva a stadionba. Érdekes élmény volt. Teljesen más, mint a Plymouth-Charlton meccs anno. Ezután igyekeztem nem túl későn „haza”érni, mert ki szerettem volna aludni magam, amennyire lehet, ha már nem szokásom a verseny előt (lehet, ez volt a baj?).
A Leber-rezidencián egy kicsit durcás au-pair-t találtam, mivel szurkolói rendbontás miatt Hans nem ért haza időben (nem is gondotlam volna, hogy egy Feyenoord-Twente meccs képes kalamajkát okozni). Ennél is nagyobb probléma volt, hogy az első vonat Amszterdamba elég későn indult másnap, így viszonylag szorosnak tűnt az átöltözésre-csomagleadásra rendelkezésre álló idő. Mivel azonban ezen változtatni nem tudtam, idegeskedeni rajta meg nem volt értelme, összepakoltam amennyire tudtam, és megpróbáltam elaludni.
21097 
