Nos, csak eljutottam idáig is. Tényleg emberemlékezet óta nem írtam rendes bejegyzést. Örüljünk most ennek. Az egyszerűség kedvéért az elmúlt bő másfél hétre tekintek vissza, volt esemény bőven. Ott kezdődik, hogy kipróbáltam szombaton az új cipellőimet, amelyek – mint azt említettem is – ha nem is változtattak gazellává, de majdnem. Nagyon majdnem. Másnap ezért döntöttem úgy, hogy a leghosszabb hosszúfutásomhoz már azt használom. Nem volt a legjobb ötlet. De egyébként sem volt egy fáklyásmenet, hiszen előző hétvégén is bőrig áztam a 2 óra 45 során, most, a háromórásnál még cefetebb idő volt. Esett mikor elindultam, hamar eláztam, aztán alábbhagyott, megélénkült a szél, végül az utolsó órában megint esett alaposan. Pompás volt. Közben a harmadik órában már fájt a jobb sarkam, mint utólag kiderült, egy féltenyérnyi, meghökkentően nehezen gyógyuló vízhólyag keletkezett ott.
Ezek után a hétfőt kihagytam, főleg mert egy kezdődő, bár végül aztán ennél nem komolyabb megfázás is lekezdett gyötörni. Kedden aztán már fociztam, aminek eredményeképp az egyik elhanyagolható lábujjamról le fog jönni a köröm. Ennél a résznél már kezdtem unni, hiszen ezek a szarságok mind idegesítő, de a futást alapjaiban nem befolyásoló dolgok, csak hát, ha nem muszáj, ki szeret nyűglődni?
Nem is tettem ilyet, hanem az utolsó érdemi hetet (egy picit ráhúztam, elvileg három héttel a verseny előtt már illik lassítani, de vasárnapig nem tettem ilyet) még megnyomtam, visszaváltva a régi cipőmre. Lement a foci után egy pihentetős 7k, másnap az utolsó piramisozás, három erőteljes darabbal, majd a pénteki újabb lazább kerülő másnapján elbúcsúztam a lankaedzéstől is, miután belefutottam a naplementébe. Nyolcszor egymás után.
Közben olyan történt velem, mint ami a Loch Ness Marathon óta nem. Kaptam postán nagy csomagot a rajt előtt. Szívet melengető. Más kérdés, hogy egy akkora Aszterdam térképet küldtek, ami turista-eszközként mérete miatt nem használható (óriási), de legalább be van jelölve rajta az útvonal. Remélem, nem azért küldték, mert nem lesz kitűzve a pálya és előre memor(al)izálni kell… Jött még szép levél, tudom a rajtszámom is már (1149), meg kiderült, hogy a még a sérülés előtt tervezett időmnek megfelelő rajzónába tettek (ha jól emlékszem, ez a narancssárga). Sebaj. Kaptam ezen kívül még valami kedvezményre jogosító kuponszerűséget is, amiből viszont egy kukkot sem értek, mivel azon a nyelven van, amin Yoghurt olvasta fel Lone Starr medálját.
Vasárnap aztán hosszú idő után délután volt hosszú futás, ezúttal azonban szép időben, de már csak két óra. Mondjuk a hátam közepére nem hiányzott, miután egész délelőtt kerítést csináltam, de ez már az én tragédiám. Hétfőn megint pihentem, kedden ismét foci, ami egyáltalán nem lett tapering-barát, mivel csak négyen voltunk, de két óránál többet nyomtunk. Nem ezért, de mindennek a tetejébe sikerült meghúznom a combomat is, csak hogy őszinte legyen a mosolyom. De sebaj. Így a héten már pihentem, az előbb még futottam egy hetest, már ismét az új cipőben, remek dilemma lesz, hogy melyiket vigyem magammal.
Egy hét múlva ugyanis már Amszterdamban leszek, vagy valahol mellette, hogy hol egész pontosan, azt még nem tudom, de arany fokozatú támogatóm, Hans Leber vendégszeretetét fogom élvezni, akiről annyit érdemes tudni, hogy futball és Formula-1 zsurnaliszta. Igyekszem majd a szokott alapossággal beszámolni az útról.
21097 