Ismét eltelt két hét, megpróbálom összefoglalni mi a fenét is műveltem felkészülés címén. Ami az Összeomlás videót illeti, még annyit, hogy végtelenül pozitív hozzáállásom dacára Ti, emberiség néha végtelenül el tudtok szomorítani, leginkább az örökös problémagenerálással meg egotripekkel, de ez elmúlik hamar.
Igazából teljesen újdonság számomra, hogy nem a nyár a tél közepén járok térdig abban, amit a jobb szó hiányában nevezhetünk maratoni ciklusnak. Tavasszal határozottan kellemes dolog ez egyébként, de ezzel valami egetverő újdonságot nem árulok el senkinek, elvégre se hőség nincs, se mínuszok meg sötét, ellenben van napsütés, kizöldült határ, meg persze néha sár, de ez kevés szervezéssel elkerülhető.
Nagyon figyelmes szemlélő talán észrevette, hogy tavasszal még nem voltam hétfői focin, és ez valóban így is van, mivel sajnos abban az időben órám van, ráadásul ezúttal a rossz oldalon állok, így lógni sokkal komplikáltabb, mint régebben volt. Kivételesen sikerült, így két meglepetéssel szembesültem: több cserénk is volt, valamint megsemmisítő vereséget mértünk az ellenre, valami 16-4-es vízilabda-eredmény született. Teljesen balfasz módon játszottam idén először kézilabda méretű pályán, elég lelombozó, hogy az ordító gólhelyzeteim kihagytam, viszont egy egészséges, ám legalább jó méterrel célt tévesztő lövésem egy védőről bepattant, illetve addig zavartam egy másik védőt, amíg az hazaadás gyanánt el nem gurított a kapusa mellett a saját kapujába. Legközelebb hátha sikerül rendes találatot is vállalni…
Kedden is fociztam azon a héten, a megszokott környezetben, így a szerda emlékeim szerint a pihenésé volt, csütörtökön végre a gáton futottam egy egészséges tízest, péntek-szombat viszont kimaradt, mivel este már Gödöllőn voltam, dobot pakoltunk a másnapi ajkak-stúdiózáshoz, amivel aztán jól el is ment a hétvége első napja. Cserébe a vasárnapi hosszút se hajtottam meg annyira, bár így is pár perc híján két óra lett, és ami szörnyű, még jól is esett. Talán most kezdtem érezni hosszú idő után először, hogy ismét valami formaféleséget reprodukálok lassan.
Ezen felbuzdulva a múlt hetet már valóban arra szántam, hogy kifussak a komfortzónából, elvégre fejlődni csak így lehet. A keddi focit is meghajtottam, szerdán egy rövidebb, átmozgatót futottam, de egy-két húzósabb szakasszal, csütörtökön meg végre a gáton keringtem egy órát, a középső 5-6k-t megnyomtam értelmes versenytempóra, és másnap is egy iramjátékos 7k-t mentem. A szombatot viszont egy az egyben a kertbe való visszatérés jelentette, most már van egy kicsi láncfűrészem is a fűnyíró mellé, amivel (és vérszomjas mosollyal) végre redukáltam az udvar hátsó részének túlságosan felbátorodott cserjeállományát.
Vasárnap meg két és fél órára emeltem a hosszúfutást, szépen telnek manapság a vasárnap délelőttjeim (és remek az étvágyam utána). Ismét a horgászversenypályát vettem célba, ahol valami céges versengés lehetett, alig győztem kerülgetni a szemmel láthatóan először ott lévő embereket. Érdekes volt.
Szóval így telnek napjaim, beneveztem plitvicére, de ez ilyen fapados verseny, hála a jó égnek, a rajtszámfelvételnél kell fizetni. Lassan-lassan összejön egy autónyi érdeklődő, noha egyelőre autó nincs, de végszükség esetén a vonat is remek választás, ráadásul Zágráb mindössze hat óra és 30 euró oda-vissza. Majd kiderül.
21097 