Elnézést kérek maroknyi olvasóközönségemtől a szokásosnál hosszabbra nyúlt szünet miatt, de elég sok és sokféle tenni- és idegeskednivalóm volt az utóbbi két hétben, még szerencse, hogy ilyen döbbenetesen kiegyensúlyozott bipoláris vagyok, így lassan úgy tűnik, átverekszem magam a nehezén. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy ne futottam volna, hiszen ha megszaporodnak a teendőim, az szinte mindig többlet számítógép-előtt-görnyedést takar, szóval ez csak plusztmotivációt ad ilyenkor.
Két hete a foci után tettem ki a legutolsó bejegyzést, utána érdekes módon, ha nem csal meg ementáli-típusú memóriám, a hét minden napján futottam, de azt, hogy egész pontosan milyen eloszlásban, kérem, ne kérdezze meg senki. Az egyetlen dolog, amire határozottan emlékszem, hogy végig irgalmatlanul hideg volt. Nem szoktam prüszkölni az időjárásra, sőt, szeretek esőben, hóban is futkorászni, de az, hogy hetekig -5-től -12-ig terjedő intervallumban kell elindulnom, kezd lélekrombolóvá válni. Azt meg sem említem, hogy további három sikertelen kísérletet tettem a reggeli futás legalább egyszeri kipróbálására, ha már annyi jót hallottam róla. Ezek forgatókönyve a következő: telefon lenyom, megnéz idő, belegondol a takaró alatti és a kinti hőfok közötti, hátborzongató különbségbe, összerázkódik, megfordul, rajtaütésszerűen visszaalszik.
A letaposott havon, meg jégen futás egyébként meglepő módon nem jár annyi kellemetlenséggel (értsd: seggreeséssel), mint gondolná az ember, a két hete elővezetett öt futás (mégis megpróbálkozva a mennyiségi visszaemlékezéssel: két 10k, két rövidebb, de tempósabb 8k, meg a vasárnapi hosszú) alatt mindösszesen egyszer (a képekkel dokumentált, mintegy 1:55-ös vasárnapi etap során) sikerült klasszikus módon magasabbra helyezni mindkét bokámat, mint a fejem, ami után vagy 10 másodpercig röhögve feküdtem a hátamon. Persze, én voltam a barom, mert hirtelen akartam megfordulni, ez pedig nem kifizetődő. Ja, igen, szombaton megint eljátszottam a saját nagyanyámat, és csináltam energiapótló sütit a hosszúfutás utánra.
Múlt héten aztán két, miden más szempontból intenzív, ám futás tekintetében teljesen csendes nap következett, mivel a hétfő a régi-új megszokásaim miatt rest-day volt, kedden meg a hagyományos focinkra szerintem a szervezett játékunk története óta először egyedül jelentkeztem be, ami így elmaradt. Bánatomban, meg fáradtságom fokozandó meg is ittam három szűretlen búzasört, amit már csak azért is jól tettem, mert erősíti a csontokat! Ráadásul eljutott hozzám a közel egy éve, a cardiffi piacon vásárolt Clash-bakelitem is, hogy legalább jól záruljon a nap.
Másnap éreztem úgy először, hogy nem fogok földbe állni jövő héten Valenciában (egyébként kiderítettem, hogy a maraton estéjén Valencia-Getafe meccs lesz, hamarosan megpróbálok jegyet szerezni rá), mivel a két nap pihenés után a szokásosnál igencsak erősebb tempóban voltam képes lehozni a megszokott, közel 10k-s távomat, úgy, hogy jól is esett. Csütörtökön ugyanez volt a téma, csak lassabban, míg pénteken egy rövidebb kört húztam be. Szombaton, mivel a Debreceni Egyetemi Napokon próbáltam értelmesnek látszani (némileg meghökkentő előadásomnak köszönhetően több-kevesebb sikerrel), megintcsak nem futottam, így elég pihengetősre sikerült az elmúlt hét. Hogy ez ne teljesen legyen így, vasárnap valódi hosszúfutást iktattam be, ami végül 125 perc lett, szóval nagyjából egy háztáji félmaratont csúszkáltam össze. Főleg a holtág melletti úton vicces futni, mert ott alig jár autó, az egyetlen, vékony nyomban kocogás nem tudom, mennyit javít a technikámon…
A futás közben két dologra jöttem rá. Az egyik, hogy cipőt kellene cserélnem, mert a mostani már nem tompít rendesen (ami nem csoda, mert becslésem szerint 1000k-nál bőven több van benne), és van egy-két pont a lábfejemen, aminek nem tesz jót. Az egyik ilyen pontot véraláfutás jelzi a bal talpamon. A másik, amin agyaltam, az az volt – azon kívül, hogy a második órában sok hülyeségen tudok ám gondolkodni -, hogy az egyébként roppant sótlan falunapjaink szervezését át kellene vennem, és akkor a I. Szajoli (körte)Lekvár- és Futófesztivál (The running dzsem-bori, vagy valami hasonló álszellemes névvel) elkezdthtné hódító útját. Side-eventként este zenei fesztivál is lehetne. Izgalmas maratoni távot tudnék kijelölni a falu körül…
Nos, így telnek futónapjaim. Nem túl izgalmas, de hát ez van, már csak a jövő hét végéig kell várni, és utána lesznek megint pikareszk-epizódok, azokat Önök szokták szeretni. Szombaton egyébként ajkak Szentendrén.
21097 