Az elmúlt hét elejének történetéből kihagytam, hogy nem csak a Pratchett-gyűjteményem bővült, hanem beszereztem a Kék Túra igazoló füzetét pár példányban, a sok világjárás után ideje lesz keresztül-kasul bolyongani kishazánkat, még ha el fog tartani egy darabig minden rész bejárása, főleg a dunántúliak, az Alföldről indulva. De jó kiegészítés lesz. Meg különben is.
A már említett cseh trip miatt ugye elmaradt a foci, meg a szerdai futás, de azt hiszem, ez most jót tett igazából. Valójában minden harmadik-negyedik hetet nem árt a többihez képest „ellazsálni”, azaz vagy 20-30 százalékkal kevesebbet futni, így a szervezetnek van esélye regenerálódni. Szóval ez most ilyen hét lett. Ami Prágát illeti, két dolog érdemel említést. Mivel általában ha megyek, valamiért mindig nagyon közel lakom, parkolunk, vagy eszünk (a kedvenc apró éttermem, a Sklep például épp átellenben van) a Viktoria Zizkov stadionjához, ezért úgy döntöttem, hogy a jövőben ezt az egyletet fogom megnevezni, ha valaki a torkomnak szegezi a kérdést, hogy „Melyik a kedvenc cseh focicsapatod?”. Mivel jelenleg a gárda a másodosztályban sínylődik, ez annyira nem kézenfekvő döntés, de sebaj.
A másik esemény a már az imént is szóba került Pratchett-gyűjteményem örömteli bővülése az alábbi művel:
Igen, a Kisistenek, csehül. Nem, nem beszélem a nyelvet, de egy gyűjtemény az gyűjtemény. Az az ötletem támadt, hogy ha épp unom a Kék Túrát és eljutok a környező országokba, mindenhol beszerzem ezt a könyvet az adott nyelven. Túl sok pólóm van már…
Csütörtökön az első négyezren azt hittem, elpusztulok. Az autóban ülés, némi sör és egyéb egészségrombolás után egy bádogember kecsességével próbáltam kivárni az első endorfin löket megérkeztét, ami szerencsére el is jött, sőt, olyannyira, hogy a második hatezer nagyon erős lett, mivel azért kipihent voltam, ami a futást illeti. Kifejezetten jól esett, bár közben szépen rám is esteledett, egyre rövidebbek a napok, meg kell állapítanom. Pénteken is a szokásos kört vállaltam be, és le kell szögeznem, hogy ez is határozottan jól esett, tényleg jót tett a pihenés, meg csak-csak kezdek formába lendülni, meg ugye nem volt nagyon meleg. Mindennek a tetejébe kezdem visszanyerni a versenysúlyom, legalábbis bizonyos ruhadarabjaim alapján ezt gondolom. Igazából nem sok 4-5 kiló plusz, de ha a kezembe nyomnák, hogy fuss vele egy órácskát, azért nem lennék boldog, szóval ez is lehet, hogy segít most már.
A szombatról annyit, hogy kikezdhetetlen logikám és hibátlan érvelésem ellenére sem tudom rábeszélni a kutyát, hogy ne harapdálja néha a fűnyíró kerekét, miközben én tologatom. Aki esetleg sokallná a kerti munkát, annak elmondom, hogy _hatalmas_ a kertünk, és a dramaturgiailag fontos pillanatokban, amikor a komoly burjánzások létrejöttek, épp Walesben, meg még messzebb voltam. De küzdöm rendületlenül, egyre inkább szemmel látható eredményekkel.
Mint azt már említettem is, zord külső körülmények miatt mostanában többet forgolódom a konyhában, mint kellene. Eközben rájöttem, hogy ez egész mókás elfoglaltság, ha az ember nem reagálja túl. Mivel a vasárnap a hosszúfutás és az energiapótlás napja, egy vakmerő húzással reggel, mielőtt elindultam volna a horgászversenypálya felé, nekiláttam brownie-t sütni. Ezzel két dolog miatt büszkélkedem. Egyrészt mert sikerült (persze, ennél egyszerűbbet nem nagyon választhattam volna), és mivel a sütés az általában olyasvalami, ami csak mással történhet meg, már ez pozitív eredmény. Másrészt mert remekül választottam, ami az energiatartalmat illeti. A brownie alapvetően jó dolog, de ha túllő az ember a célon, akkor nagyjából olyan, mintha lenyelne egy bowling-golyót.
Persze eltököltem vele, így későn indultam el, ez azért volt örömteli, mert hétvégére megjött a meleg megint, szóval majdnem olyan idő volt, mint két hete, mikor lerobbantam. Ez most nem történt meg, mondjuk a tempóval vigyáztam, ebből kifolyólag nagyjából egy félmaraton távját kocogtam le 130 perc alatt. Gond nélkül lehoztam, szóval tényleg kezdek magamhoz térni, persze ezt majd Velence után mondjam, haha. A főzéshez még annyit, hogy ha brokkoli-krémleves a cél, ne tegyenek bele minimális zellernél többet, mert jóval dominánsabb az íze és a végén át kell nevezni a készterméket.
Top5:
- the magnetic fields – all the umbrellas in london
- therapy? – screamager
- the hex dispensers – it’s your funeral, minion!
- red line offside – készen állsz a szabadságra
- üllői úti fuck – holland rémület
Figyelmes szemlélő ez utóbbi slágert nem is olyan régen már felfedezhette a listámon. Hogy most ismét szerepet kap, annak prózai oka van: a nyilvánosság erejével próbálom behajtani a fogadás tétjét, amit ehhez a számhoz kapcsolódóan egyik rendszeres olvasóm elveszített velem szemben. A közelebbről meg nem nevezett dobos illető képes volt a végletekig (de legalábbis egy tábla csoki elveszítéséig) ragaszkodni ahhoz, hogy az Amszterdam egy Quimby szám. Muhaha. Természetesen találunk kapcsolatot a két zenekar között, hiszen (a sors fintoraként) épp a dobos személye ugyanaz már vagy 12-13 éve, mert a Gerdesits akkor gondolta úgy (a Lecsót jóval megelőzve), hogy belép minden zenekarba. Ja, igen, a Sajnos Batár Cd-m is visszakerülhetne a csokival együtt.
Na, mára ennyi. Igazából mostanában nem nagyon van mit írnom a futásról, ezért a kelleténél jobban énblogolok, de lesz ez még így se, ha más nem, mikor jön az a rengeteg verseny. Mondjuk kicsit elkedvetlenedtem mostanában, lehet a Nike-n nem fogok elindulni a meglévő nevezés dacára, nagyon nem vonz a rakpart, meg még sosem indultam kétszer ugyanazon a versenyen (mármint úgy, hogy a táv is stimmel). Meg a kocsi sem telik Gardára. Viszont egyszer minden jóra fordul majd.
21097 