„We will be restoring normality as soon as we are sure what is normal anyway.”
Izé. Azt hiszem, némi magyarázatra szorul az előző bejegyzés, és tulajdonképpen az utóbbi hetekben is akadtak furcsaságok, szóval mielőtt visszatérnénk a normális kerékvágásba, bármilyen legyen is az, egy kicsit elmélkedem azon, miért hagytam abba majdnem a futást és a blogot is. Ez mindig egy őszinte napló volt, ez a kis kitérő talán még belefér, de azért igyekszem rövidre fogni, nem kell félni.
Az első ok (és akár elég lenne ez is), hogy Tauntonban bekövetkezett az, amire a blog eredetileg létrejött, és noha a kezdetek óta „némileg” elkalandoztam, rendnek kell lennie. Ezt az okot erősen árnyalja a tény, hogy a blog két szerzője már nem beszél egymással… A második, és legalább ennyire nyomós ok, hogy a mostani félmaratoni és maratoni eredményeimmel tényleg olyan „magasságokba” (…) jutottam, ahonnan az én szintemen nincs feljebb, azaz nem nagyon lenne miről beszélni, ha ragaszkodunk a hobbifutáshoz, mint témához.
Ezekkel az érvekkel aztán három dolog is szembehelyezkedett. Leginkább az, hogy szeretek írni (lefordítva tehát a grafomániámmal kevert exhibicionizmusom), illetve az, hogy imádok futni (lefordítva tehát az, hogy egy frickin’ endorphine-junkie vagyok). Illetve hülyén hangzik, de a rendszeres olvasókkal sem akarok kitolni. Igen, Ti mind a hatan-heten, akik egyébként is ismertek és a barátaim vagytok, és akiktől az elmúlt egy évben rengeteg visszacsatolást kaptam (ld. még „Írtál már megint abba a szarba?” és „nos?”). Röviden, vannak olyan dolgok, amik olyanok, mint az ipari árammal működő hajszárító.
Az elmúlt két hónapban sokat megtudtam magamról (szándékosan nem a tanultam szót használom, azt majd az idő eldönti), és ugye amit az ember nem tud, vagy nem akar tudomásul venni a harminchoz közeledve, azok javarészt nem vidám dolgok és előnyös tulajdonságok. Múlt szombaton déltájban, mikor másodjára futottam a maraton óta, és majdnem utoljára, jöttem rá, hogy a futás még jobb dolog, mint eddig gondoltam. A számtalan, eddig már felsorolt előnye mellett segít nem elfelejteni azokat a dolgokat, amik mellett hajlamos vagyok elmenni, illetve megkülönböztetni, mi az, ami számít és mi az, ami nem. Persze, felnőtt embernek ehhez nem kellene futni, de normális ember nem is hordja kívül az alsógatyáját.
Szóval a hétfői 10k már ennek jegyében ment el. Meg a szervezet bosszújával. Ha az ember hetekig átlagban két doboz cigit szív naponta, akkor a légzőszervrendszer bizonyos darabjai hajlamosak értetlenül állni a hirtelen abbamaradt szennyeződés előtt (persze, én meg értetlenül állhatnék a tüdőembólia egyébként örvendetes elmaradása előtt, szóval döntetlen), ami nyolcezernél jelentkezett, a tüdőmben érzett bitumenréteg formájában. Szerencsére kedden a focin már nem voltak ilyen gondok, mint ahogy tegnap és ma sem. Szóval öt napja tiszta vagyok és ez így is fog maradni. Sportember vagyok, vagy mi a fhassz.
Agyalok továbbra is a versenynaptáron, egyelőre nem tudom, mi legyen. Elgondolkoztam, hogy nekivágok a Balaton Szupermaratonnak jövő márciusban, bár abba minden bizonnyal beledöglenék (194 km négy nap alatt, mondjuk Krakkóban hétfőn Zoli lebaszott, hogy miért nem sántítok), ráadásul időben ütközik a Monaco Marathonnal, ahol muszáj lesz tiszteletemet tenni. Ide a Never Been TOurist kis hazugsággal (mert ugye részemről már nem never) telekocsit indít majd, bejelentkezni már most ér. Azt nem tudom, hogy előtte Garda vagy Snowdon legyen… Jó, tudom, egy sznob majom vagyok. Szóval majd kisakkozom, hogy hogyan is lesz, elvégre a blog is akkor pörög, ha utazom, nem igaz? : )
Zárásként egy igazán tanulságos összeállítást mutatok az idei London Maraton ötven legjobb jelmezes futójáról. A horse thing with pillows azért egy kicsit erős, miként a rohamosztagos-egyenruha és Kayak Man felszerelése is.
No, hát ennyi. Lehet, kicsit ritkább leszek, főleg a következő egy hónapban, de lassan-lassan majd belelendülök ismét. Különben egy tűfogú angyal szétrúgja a seggem.
„Probability factor of one to one. We have normality. I repeat, we have normality. Anything you still can’t cope with is therefore your own problem.”
21097 
Visszajelzés: outslider | 21097