business as usual

No, ismét eltelt egy aktív hét, mindenféle tanulság nélkül. Rájöttem, hogy nincs túl messze már sem a félmaraton, sem az egész, bár továbbra sem akarom túlreagálni a felkészülést és csak akkor futok, ha van kedvem és jól esik. Ezen a héten ez öt alkalmat jelentett, viszonylag aktív voltam. Hétfőn meg szerdán sikerült hóesésben abszolválni a már-már szokásosnak mondható mennyiséget, de már tényleg kezdem kicsit unni az ÁTI-TSZ-MOLbekötő-TSZ-MÁVirányító-ÁTI útvonalat, de annyira meg nincs hideg, hogy máshol megfagyjon (vagy meleg, hogy kiszáradjon) a sár, szóval ez van. A faluban csak nem szaladgálok körbe-körbe.
 
Kedden sajnos kihgytam a focit, az újabb havazás miatt elindultam haza, a remek KRESZ-tanfolyamról sem késtem így el. Nem úgy, mint egy héttel előtte, amikor a sors bosszút állt azért, mert eleve az egyébként döbbenetesen érdekfeszítő elméleti oktatás felére akartam mindössze odaérni. Csak közben két fiatal kitalálta, hogy kigyalogol a síneken a Határ úti metrómegállóból a szabadba (aztán felszívódtak). A Nagyvárad téren közölték, hogy nem megy tovább a metró, hanem buszok. Kiállt vagy hárommetrónyi ember a szakadó hóba, majd egy idő után jött egy ember, aki közölte, hogy mi a f..zt ácsorgunk itt, mikor rendesen járnak a szerelvények megint. Ez a közjáték persze elég volt, hogy lekéssem a vonatot, de mivel az öt centi hó miatt épp ezután teljesen felborult a vasúti közlekedés, kaputól kapuig vagy öt órát tartott az egyébként alig több mint két órás út. Káprázatos hangulatban, de erre legutóbb talán utaltam is.
 
Csütörtökön aztán némi kihagyás után felbukkantam a tanfolyamon, ami csak megkoronázta a napom (…), szóval este nyolckor még egy rövid útra indultam, azon elhatározás birtokában, hogy teszek egy próbát a fartlekkel (sokszor elmondják, hogy ez dimbes-dombos terepen igazán jó, ezen én csak mosolyogni szoktam…). Ami egyébként remek ötlet, elvégre töksötétben nagy tempóval (haha, persze) rohangálni mellékutakon sosem sérülésveszélyes, de mindegy. A szó egyébként “iramjátékot” jelent, svédül (az edzésmódszer atyja bizonyos Gösta Holmér). Hülyén hangzik, de nem voltam lelkes és agyilag túl fáradt voltam egy óra kocogáshoz, de menni meg mennem “kellett”, így kicsit meghúztam az időt, meg a tempót is imitt-amott, sikerült elfáradnom, mindössze 40 perc alatt. A lábaim viszont egyben maradtak, amit egyre inkább kisebb csodaként értékelek a sok, tankcsapdával borított utakon letudott nightrunning okán.
 
Tegnap a szokásos 9,5-es, egész napos, időháztartási balpöcsködés miatt hétvégére tolódott meló után, ma aztán a régen várt és múlt héten kimaradt hosszabb adag következett, ideális futóidőben, remek napsütésben, délután kettőkor. Kellett már ez a nagyjából száz perces kimaradás, még a fülest is levettem az első háromezer után. 17k lehetett a táv ma, de a fene tudja ezt megsaccolni, meg nem is érdekel. Viszont egy régi ígéretemhez híven berajzoltam az alábbi térképre a mai útvonalat, ahová szembeszökő, ám fapados módon az ebben a blogban emlegetett tereptárgyakat is jeleztem. Majd ha még ebben az életben visszatérek az élő Tisza mellé, akkor talán elkészítem a kép északi párját is.
 
 
Ennyi elég lesz mára. Egyébként ennél egyenesebben szoktam futni, csak egérrel egyenest húzni néha komplikált.