the busy days of whatever

A múlt hét története egy rest-day-jel kezdődik, amit mindössze némi nyújtással, meg sopánkodással spékeltem meg, mivel igencsak megéreztem az előző napi hosszú távot. Elnézést egyébként a ritkuló postokért, elég sok a tennivaló, nemcsak a futással kapcsolatban, azért persze igyekszem.  Kedden majd egy hónap után ismét volt foci. Ha értékelni kellene, akkor talán azt mondanám, hogy a kihagyás rányomta bélyegét a teljesítményemre. Igaz, hogy lassan a labdánk is kileheli a lelkét, de ez nem lehet kizárólagos magyarázat a sorozatban elkövetett labdakezelési, meg helyezkedési hibákra. Sebaj, azért jól kihajtottuk magunkat, élvezetes volt a játék, ez a lényeg.

Másnap aztán szomorúan konstatáltam, hogy ismét érzem a már emlegetett húzódásom, pedig már azt hittem, teljesen megszabadultam tőle. Ez mondjuk nem akadályozott meg egy kicsit megnyújtott normál körben, amit ezúttal hullámzósra vettem, azaz a középső négy ezresben minden száz kocogós métert száz méter versenytempós futás követett, a móka kedvéért. Gondoltam némi erősítés nem árt, általában csak egytempós futásokat tartok, sosem éreztem át a fartlec lényegét, ez a hullámzós meg vicces és jól is esik. Néha. Csütörtökön egy óvatosabb kilencest húztam le, az egyébként csak esős útvonalon – kezd unalmas lenni az ismert gátszakasz, akárhogy variálom.

A következő két nap aztán sportemberhez nem méltó magatartásformák egész tömegét szállította. Pénteken rohadt sok melóm volt, aztán pedig rohantam, mert a blog rendszeres olvasóközönségnek mintegy kéthatodának lagzijára voltam hivatalos (ezúton is sok bulldogságot egy fiatalembernek és egy fiatalasszonynak!), amiről mindent elmond, hogy másnap délelőtt tízkor indultam tovább, egy perc alvás nélkül. No nem haza, hanem Gödöllőre, az egész napos, nyárpótló Szemérmetlen Ajkak próbára… A folyamatos kávéutánpótlás eredményeként életben maradtam késő estig, sőt, termékenyek voltunk. Egész meghökkentő lesz az első őszi koncertünk még a minket viszonylag jól ismerőknek is.

Vasárnap mintegy nyolc órát lehettem ébren, ám ebbe belefért a szokásos, és a verseny előtti utolsó nagyobb táv, az ismert 15-ös kajakpálya-látogatás. Két nap szervezetrombolás után ezt kellemes tempóban, mindenféle gond nélkül teljesítettem, nagyjából 95 perc alatt, így miközben lihegtem, úgy döntöttem, felkészültnek nyilvánítom magam a félmaratonra. Ma meg újabb rest-dayt tartottam, ennek örömére. Mondjuk ez az egész hét óvatos lesz, a verseny hetében általában nem javallott két, átmozgató jellegű futásnál többet erőltetni. Szóval most már megpróbálok nem megsérülni, meg hagyom elmúlni a kisebb fájásokat innen-onnan.

Az elmúlt egy hét a versenyekkel kapcsolatos levelezés felerősödését is jelentette. Múlt héten, közel két hónap után megkaptam a Délibáb eredményeit tartalmazó, kinyomtatott füzetkét. Az jutott eszembe az átlapozása közben, hogy kis szerencsével legközelebb már a félmaratonisták népes listáját kell böngésznem, ha meg akarom találni magam az eredménylistán.

Az igazán szívet melengető levél azonban ma érkezett, egyenesen Skóciából. Bizony, a helyi szervezők máris ellégipostázták nekem a visszaigazoló levelet, meg egy vaskos füzetet a versenyről. Az is kiderült, hogy a rajtszámom a 2143-as lesz. Egyébként tényleg nem könnyű helyhez jutni, ezt már a levél első mondata is bizonyítja: „Congratulations on successfully securing a place in the 2008 Baxters Loch Ness Marathon on Sunday 5th of October”.

Bármennyire várom, most még az előttem álló feladatra kell koncentrálni, holnap megyek jelmezboltba – Koffein Kapitány, az emberarcú szuperhős hamarosan megszületik. Meg a playlistet is véglegesíteni kell…