Pénteken egy elkedvetlenedett ellenféllel szemben tovább javítottam fallabda mérlegem, később elkezdtem szervezni egy képzettebb sporttárssal történő megmérettetést, de aztán lehet abból mégis tenisz lesz – aminek én örülnék a legjobban. A fallabda mellesleg alattomos egy sportág, valami tökéletesen hülye módon fárad el benne az ember, és utána nem létező izmait kezdi érezni. Pörgős és nem rossz játék, de még mindig nem győztem meg magam arról, hogy ez maradéktalanul nekem való, pedig már ütőm is van.
Másnap tökéletesen szándékosan, és némi időzavarral küzdve egy rövid távot vállaltam, bár érdekes, hogy tavaly ez az útvonal volt a standard, most meg kacagok rajta, és túl rövidnek találom (a mostani 9 km-es „normál” kört – aminek van három-négy féle rövidítő leágazása – 2007-ben egyszer futottam le, és két napig haldokoltam utána). Az túlzás, hogy sprinteltem négy km-t, de emberes tempóban abszolváltam az adagot, igazából el se fáradtam valami nagyon, érezhetően van hatása, hogy több mint két hónapja rendszeresen mozgok (még talán aerodinamikailag is…).
A szombati futás light jellegének oka az volt, hogy egy héttel a Hortobágy előtt és sok-sok (jó, persze…) felkészüléssel a lábamban kíváncsi lettem, hogy milyen tempóra vagyok nagyjából képes. Vasárnap ezért az EB-döntő elé kitűztem magamnak egy jó kis tesztet, ami 8 km-ből állt (előtte két-két bemelegítő-levezető km, de azokat _tényleg_ lassan poroszkáltam végig). Bekészítettem egy külön mappába 40 percnyi zenét, hogy azért sejtsem, hol tartok, aztán uzsgyi.
Döbbenetesen más élmény nem „csak úgy” futni, hanem figyelni közben, hogy nagyjából mit is nyújt az ember. Igazából persze annyira nem érdekel, mert az úgymond felkészülésemben sincs sok racionális elem, legalábbis azokhoz az edzéstervekhez képest, amiket anno megnéztem, maximum annyi, hogy hétvégén futok hosszabbat, a többi napon gyakran indulás után dől el, hogy mennyit, merre, milyen tempóban.
Mivel a gáton kétszáz méterenként vannak szelvények, elég hamar ráállt az agyam egy speciális fejszámolásra, rá-ránéztem a lejátszóra, kétszáz métert lemérve, majd felszorozva öttel, hogy mégis mit jelent ez egy kilométeren. Szeptemberben 7:10/km-el megy majd a záróbusz ha jól emlékszem, ennyi mindenképpen kelleni fog a szintidőhöz.
Rettenetesen megijedtem, mikor az első ezer kalkulációim szerint 5:40-re sikeredett, és biztos voltam benne, hogy ezt nem fogom bírni a maradék hétezren. Tévedtem. Bár a végén persze kifogyott az elem (ez azért jellemző rám, mikor nem töltöm fel) és pontos végeredményt nem tudok, de a kijelző kihunyásakor már a finisben voltam. Valahol 44 és 45 perc között lett a dolog vége, ami sokkal-sokkal jobb, mint amit vártam. Főleg azért, mert rettenetesen jól is esett majdnem az egész táv. Aztán lehet, hogy ez csak azért volt, mert másnap vizsgáztam, és 200 oldal mikroökonómia után és még ugyanannyi előtt indultam el (persze, az is hülye, aki egy nap alatt akarja elsajátítani a Kopányi-könyvet…).
De visszatérve, teljesen más óra ellen futni. Igazából jobb csak úgy nekiindulni és menni bele a vakvilágba, de ebben is van fantázia, ha az ember a mai kor követelményeinek megfelelően „le akarja győzni önmagát”, meg egyéb ilyen lószarok (esetemben ez elég alacsony mércét jelent :)), ráadásul igencsak megmozgatja az erőtartalékokat egy időkorlát. Az persze nem jó jel, hogy a végén az egyik térdem, meg a másik combhajlító izmom is kikészült, szóval van hova fejlődni. Meg fogyni még vagy 15 kilót…
Mivel kizártnak tartom, hogy kánikulában ezt a tempót négyezerrel tovább tartani tudom, valahol 1 óra 15 perc körülre várom magam szombaton, ha nem kapok közben hőgutát. A félmaratonon 12 km-nél 1:26 a szintidő, szóval komoly visszalassulással is teljesíthetőnek tűnik két hónap távlatából a dolog, ha hozom magam. Persze nem tudom, hogy a nyári utazgatások, meg egyebek mennyire tördelik meg a további felkészülést, azért bízom a sikerben. Mondjuk az utolsó 6-8 km lélektana és fiziológiája valószínűleg kicsit más. Meglátjuk.
Na, ennyi kockafejű számolgatás után végezetül még elmondom, hogy ha nem találok ki valami nagyszabású jelmezt, akkor megvan, mi lesz a pólómra írva elől („i brake for nobody”) – hátul („ha ezt el tudod olvasni, a záróbuszon ülsz”) szeptemberben.
Teszt-top 5
the fantastic oceans – movin’ cruisin’ (Chi trova un Amico, trova un tesoro soundtrack, javítottam. Ennek a filmnek ráadásul nem a de Angelisek, hanem a La Biondák írták a zenéjét, elnézést)
green day – holiday
minor threat – steppin’ stone
derszu uzala – a baktai úton
rettegett iván – vizigót vasárnap
21097 