Elnézést kérek félmaréknyi olvasótáborunktól a jelzettnél hosszabb adásszünetért, hogy teljesen idiótán fogalmazzak, elég rohangálósra (…) sikerült az utóbbi bő egy hét. No, de sebaj.
Szóval múlt hét szerdán még búcsúzóul letudtam egy rövid etapot, természetesen aszfalton, mert a hagyományoknak megfelelően délelőtt még csak előkerült egy kisebb zivatarfelhő, utólag kiderült, a héten az utolsó. Ez persze nem jelentett nekem semmit, mert a hét többi részét a nyugati végeken és azon túl töltöttem el.
Van valami kalandos abban, hogy délután fél háromkor az ember még az épp kezdődő háromnapos punkfesztivál második fellépő zenekarában „szórakoztatja” mintegy 20 fős hallgatóságát, de éjjel egykor már Salzburgban száll le a vonatról, tökéletesen elcsigázva (közben sokkot kapva a táblán lévő Németország-Portugália 3:2 felirattól), a háta közepére se kívánva a kétnapos PhD-workshopot, ami következik.
Ennek ellenére jól telt az idő. Salzburg pompás hely, bár az ingerküszöböt már-már átlépi a Wolfgang név gyakori használata, ki tudja, miért (nem hiszem, hogy ennek Mozarthoz bármi köze lenne). Kicsit túl nyár volt ottlétem két és fél napja alatt, a felkészülésből meg természetesen teljesen kiestem, csak két hosszabb városnéző sétát sikerült beiktatni, meg a horvát-török – egyébként bűn rossz – negyeddöntő második félidejének és hosszabbításának egy fanzone-ban ácsorgással egybekötött megnézését. Szintén nem tett jót, hogy a sógor trafikokban lehet kapni hülye dobozos silver B&H-t, meg Chesterfieldet („Jó estét, Raymond Chesterfield vagyok…”), szóval megint visszaestem picit. Annyi haszna mindenesetre volt a dolognak, hogy egyszer mindenképpen csinálni fogok egy Rammstein paródiát, aminek a szövege a német nyelvű dobozokon lévő elriasztó üzenetekből fog állni (refrén: „Rauchen kann tödlich sein”).
A hazaérkezésem után aztán másfél napig úgy tűnt, hogy egészségügyi problémák miatt az egész félmaraton dolgot hagynom kell a csudába, de végül nem így történt. Az igazán beavatottak erről a dologról hamarosan olvashatják füstölgésemet az erre kialakított felületen. Maradjunk annyiban, hogy néha az adatvédelem is az ember agyára tud menni. Meg talán mégis életben maradok.
Közben elmúlt a Medárd-hatás (csak nem bírta negyven napig a galád), szóval vasárnap este a szokott időben elindultam egy egészséges távra, ami az elmúlt napok kihagyása miatt is sikerülhetett volna rosszul, de igazából az nem tűnt fel, hogy a három nap alatt, amíg nem voltam otthon, kifejlődött a kánikula. Így aztán katasztrofális állapotban abszolváltam a mintegy 9 km-t, nem túl jó hangulatban. A hétfő kimaradt, már csak azért is, mert két kémcső vérrel megint rövidebb lettem (viszont megnyugtattak ugye, hogy mégse vagyok beteg). A kánikula aztán keddi focira is rányomta bélyegét, bár most végre sokan voltunk. Sikerült viszont az utóbb négy alkalomtól eltérően halálosan elfáradnom, aminek végül is majdnem annyira örülök, mint a két, (vessző!) bal lábbal szerzett gólomnak…
Az előző két nap a visszarázódás jegyében kétszer nagyjából nyolc km ledarálásából állt, a megszokott időponttól jóval később, akar a fene hőgutát kapni. Lehet, majd jön némi nightrunning is, bár ezen a szélességi körön többször van sötét éjjel, mint nem. Megkaptam a visszaigazolást a jövő szombati megmérettetésre is, a célvonalon meggyötörten áthaladó, közben középső ujját a világnak lóbáló versenyző mellkasán a 1112-es rajtszám fog díszelegni.
Ja, és ha már hiking season. A NEVER BEEN TOurist korlátozott számban várja az Ön jelentkezését is következő túrájára, amelyre augusztus 6. és 14. között kerül sor. Érkezés Oslóba, hazaút Stockholmból. A köztes út séta és vadkemping, nagy valószínűség szerint Karlstadt és Örebro érintésével. Low budget, as usual. A jelentkezéseket „Akik élnek azok…” jeligére várom a kiadóba.
Zárásként a „Hogy mik vannak” rovatunkban ezúttal egy igazi Angebot kap helyet, egyenesen a Blaha Lujza téri aluljáróból: „Százért a rózsa egy százas!”.
21097 